Szerelmi vallomás a chardonnay-hoz

Szögezzük le gyorsan, nem az enyém. A kihalás szélére sodródott betűalapú borinfluencerek egyik utolsó képviselője, a klímamenekültként Katalóniában élő Fintan Kerr virtuális pincéjében leltározva értesült arról, hogy ő statisztikailag egy chardonnay-head. Pánik vagy menekülés helyett fröccsöntött magának egy ideológiai járókeretet. A keretbe rekesztett monster kérdés így hangzik: Hogyan lehet egy színtelen, szagtalan, indikátorközegbe beleszeretni?

A chardonnay nálam csak az üldözőboly élbolya, de ha a blanc de blancs champagne is játszik, akkor lehet, hogy első a másodikok között. Szóval, valamennyire engem is érdekel, hogyan lehet a nagy kérdésre legalább közepesen jó választ adni.

Kerr szerint a chardonnay a transzparencia bajnoka. Sokan, sokszor nevezték képlékenynek, ám helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy csinálhatunk bármit egy chardonnay-val, az akkor is chardonnay marad. Márpedig ez más fajtákról aligha mondható el. Gondoljunk csak bele, milyen vérfagyasztó lenne egy leszálkásított, csupa ideg viognier, vagy egy pörkölt tölgyön felhízlalt sauvignon blanc. Aki belegondolt, azonnal be is látta, hogy míg a legtöbb fajta csak bizonyos paraméterek között tudja önmagát hozni, addig a chardonnay bármely színpadon, bármely szerepben feltalálja magát. Hogy csak két szélsőséget említsünk: Kaliforniában karamellás és trópusi gyümölcsös, Chablis-ban kovaköves és osztrigahéjas, és a testtömeg indexük köszönőviszonyban sincs egymással. A chardonnay az a fajta, állítja Kerr, amelyik legközelebb került Bruce Lee híres intelmének megvalósításához: „Légy olyan, mint a víz”. Persze nem minden chardonnay jó, teszi hozzá, de annyit mégis kijelenthetünk, hogy a világ majdnem minden pontján lehet belőle finom, olykor nagyszerű bort készíteni. És szinte minden árkategóriában képes várakozáson felül teljesíteni.

Nem mondom, hogy egyből aláírnám minden szavát, de emésztgetem (zárójeles megjegyzés: lehet, hogy Bruce Lee intelmében évszázadok bölcsessége összegződik, de bor esetében rosszul veszi ki magát, ha elérendő célnak a vizet tüntetjük fel). Ha nem is fő szempontként, de amikor egy szűk asztaltársaság keretében megkóstoltunk négy palackot, akkor a „kifordítom, befordítom, mégis chardonnay a chardonnay” tétel is szóba került.

Paul Mas l’Artisan Chardonnay 2022

Ha nem látom a promócióhoz felhasznált kritikai elismeréseket, biztos, hogy elkerülöm. Languedoc-i chardonnay, erősen megdizájnolt palackkal, olcsón – mi ez, ha nem parasztvakítás? De láttam és egyébként is Languedoc-hangulatban vagyok, amióta megjártuk Pic St-Loupot és környékét.

Nem okozott csalódást. Kissé vastagabb, édesebb az ideálisnál, de nem annyival, hogy fintorogjak. Ami azt illeti, voltak pillanatok, amikor a négyesből ez esett a legjobban. Abban maradtunk, hogy ez a comfort food-i értelemben vett jóleső kényeztetés boros megfelelője. 5-6 pont és 8 euró.

Villa Tolnay Chardonnay 2022

Most kóstoltam a Villa Tolnay szintén Csobáncz néven futó felsőkategóriás rajnai rizlingjét 2020-ból. Na, ott tényleg leradírozza a fajtát a fa, és ennyiben Kerr észrevételét látszik erősíteni. A Chardonnay esetében a hordórezsim vasmarka inkább csak ropogtat, nem roppant. Szerintem az összképre így is túlságosan rányomja bélyegét a nyers fa édes/savanyú tónusa, de összességében ez egy elég jó magyar bor. Vannak rétegei, és amikor előtűnik, akkor igazán megnyerő az őszibarackos illat- és ízjegy. A korty szövete, mélysége azonban kevés ahhoz, hogy felsőbb kategóriában játsszon. 5 pont és 7000 Ft.

Defaix Chablis Vieilles Vignes 2020

Az évjáratnál is öregebb. Ez a hordóban aszalt kígyóolaj elrettentő példája. Ráadásként valamilyen cefrés, reszelt almás, calvadosos tünetegyüttes is nyomja a lelkét és terheli a borász lelkiismeretét. A fajtát, borvidéket felismerni, legfeljebb kizárásos alapon lehetne. A sav az kackiás, most hirtelen semmi egyéb nem jut eszembe, ami akár féldicséretként felhozható lenne. Drága kudarc (amikor utánaolvastam, kiderült, hogy a hosszas érlelés a ház stílusa). 3-4 pont és 14000 Ft.

William Fevre Chablis 2021

Ettől vártam a legtöbbet és ez is hozta a legtöbbet. Az más kérdés, hogy egy kétes értékű évjáratban volt képes tisztesen helytállni. Nem a kötelezőnek elkönyvelt puskaporos, tűzköves redukcióval nyit, hanem sós, tengerillattal, és ettől aztán nem is tágít. Nekem, nekünk nagyon tetszett, mások talán a citrusos motoszkálásnál több gyümölcsre vágynának és a rieslingeket idéző mennyiségű sav sem jön be mindenkinek. Szerintünk azonban nemes, nagyon szépen elkészített, becsületes bor. (2022 kiemelkedő évjárat lesz, én inkább arra tartalékolnék.) 7 pont és 14000 Ft.

A négy bor alapján nem mernék állást foglalni abban a kérdésben, hogy a chardonnay bármilyen gúnyát ölt magára, mindig felismerhetően chardonnay marad, de azt aláírom, hogy a korábban kóstolt Etyeki Kúria és a Domaine Montille a maga árkategóriájában a legjobb borok közé tartozik. És a William Fevre és a Paul Mas sem született vesztesek.