Én még nem ittam igazán jó új-zélandi bort. 15 évvel ezelőtt az állítás élét könnyen el lehetett volna venni azzal, hogy „hiszen, te eleve utálsz mindent, ami újvilági”; csakhogy időközben az előítéleteim bevehetetlennek hitt erődítményét az alapokig visszabontották kaliforniai chardonnay-k, cabernet-k, argentin malbec-ek, dél-afrikai chenin blanc-ok és társaik. A fintorgás szigetén már csak Chile, Ausztrália és Új-Zéland dideregnek. Nyilván náluk is akadnak, akik túljutottak az alaprecepteken és az ipari szemléleten, csak engem nem ért még olyan inger, ami arra késztetett volna, hogy nagyobb összeget invesztáljak a felderítésükbe.
De hogy jön ez az Etyeki Kúria Chardonnay-hoz? A legújabb évjáratot annyira meggyőzőnek találtam – tegyük hozzá, ezt a formát legalább félévtizede hozza -, hogy elhatároztam, most már megnézem, milyen messze esik ez az alma a burgundi fától. És ha már pénzégetés, akkor legyen kövér a máglya – hozzácsaptam még egy új-zélandit is (hadd táguljon az a látókör!).
Az ilyen hétvégi matinék alkalmával az első körben mindig vakon szoktam kóstolni, azt remélve, hogy a termékeny káoszba alámerülve, az előítéletek navigációja nélkül tapogatózva, megfeszített érzékekkel és fokozott lélekjelenléttel az igazság közelébe férkőzhetek, ahonnan aztán nyitott szemmel sem fogok már túl messzire kalandozni.
Az alábbi kiindulási és szögellési pontok alapján találgattam, és nem trafáltam mellé:
- a burgundi lesz a legjobb bor
- a burgundi enyhén fás lesz, de mivel belépő szintű, ezért lehet, hogy alig vagy nem is érzékelhetően
- az Etyeki Kúria jó lesz, de nem annyira erős egyéniség és ilyen háttér előtt kirajzolódhatnak kisebb bizonytalanságok
- a Dog Pointban lesz némi feszültség az édesség és a savak között
- a Dog Pointban lesz valami szőlőtől, bortól szokatlan aroma
És mit tapasztaltam? Az első bor illata mellbevágóan intenzív volt: leégett gyufa vegyült a vaníliás nápolyival és kardamommal. Kóstolva a fás jegyek mellett a hasító, citrusos sav tűnt fel, ami dobozba zárt bogárként minden irányba próbált kitörni. Nem egy nyelőcsőbarát élmény. A második bor szerencsére egészen más volt: eszköztelen, gördülékeny, könnyen fogyasztható. Nem egy határozott arcélű bor, de nincs nyilvánvaló hibája. Az utolsó bor lett a legjobb, tisztaságával, egyensúlyával, az aromák és a szerkezet természetességével, hajlékonyságával nem csak kiemelkedett, de meghatott, megérintett, megszólított stb. (még a chardonnay-k esküdt ellenségét, a feleségemet is ki tudta zökkenteni a szerepéből).
Az első bor a 2020-as Dog Point Chardonnay volt. Felerészben chardonnay, felerészben tölgyfa. Elbaltázott kompromisszum: nekem túl sok benne a fa, egy szúnak túl sok benne a bor. A 2021-es Etyeki Kúria citrusos, sárgaalmás, narancsos, halvány kukoricás jegyekkel, de az igazi erőssége a frissesség, a jólihatóság, az egyensúly, a finoman adagolt hordóhatás. 9 euró körüli árával abszolút best buy. A Domaine de Montille Bourgogne Chardonnay 2020 pedig egyszerűen kincs. Finom elegancia, egyensúly, szerény nagyság. Bár a rangos dűlők borai is ebben a visszafogottan hordós stílusban készülnének! A maga kategóriájában ez is best buy.
A Dog Pointból a kármentő intenzív használata mellett sem sikerült egyharmadnál többet elfogyasztanunk, és annak a barátomnak is beletörött a fejszéje, akinek néhány nappal később továbbadtam. Így 4 pontnál többet nem kaphat. Az Etyeki Kúria 6 pont. A Montille legalább 8 (én a 9-et sem sajnálnám tőle, de egyszer végig kellene kóstolnom a Montille 100 euró plusszos kínálatát ahhoz, hogy nyugodt szívvel osszam ki a kilencet az alapok legaljára).
You must be logged in to post a comment.