Több, mint egy évtizede annak, hogy 2-3 havi gyakorisággal összeülünk heten egy klubdélutánra. Ennyi idő alatt minden, ami reálisan szóba jöhet – nem elérhetetlenül drága, nem beszerezhetetlenül ezoterikus – többször sorra került. Korlátozó tényező, hogy nálunk mostanáig ismeretlen fogalom volt a quantitative easing, vagyis egy kezemen meg tudom számolni, hányszor léptük át a száz eurós limitet. Így talán érthető, hogy el kellett gondolkodnom, lehet-e még valamit gurítani egy ekkora játszótéren.
Persze, hogy lehet, csak akarni kell, meg adatbányászni, és az sem árt, ha megduplázzuk a limitet. Ötpontos szamárvezetővel dolgoztam: százéves tőkék, izgalmas fajták, famentes érlelés, kritikai elismertség és tolerálható árak. A százéves tőkéknél, megalkuvó módon, 70-től felfelé kerekítettem, de a lényeg, hogy végül egy olyan szett kerekedett, amire előre büszke voltam és utólag sem szégyenkeztem.
Frontonio Microcósmico Macabeo 2022
A Frontonio Fernando Mora MW garázsborászata, a recept szokásosnak mondható: kisszériás borok periférikus körzetek, egyébként kihalásra ítélt, ősi ültetvényeiről. A macabeo, az alig ismertebb viura szinonimája, a kevés Riojában készülő fehérbor fő fajtája. El Sotillo légvonalban 100 kilométer Madridtól észak-keleti irányban, első blikkre a préri puszta közepe. A szőlőt egy 70 éves, száraz művelésű ültetvényről szüretelték és húszórás héjonáztatást követően helyi élesztővel erjedt, majd a bor földbe süllyesztett betontartályokban érlelődött finomseprőn, felkevergetéssel. Robert Parkernél és Tim Atkinnél is 93 pont. Tegye fel a kezét, aki nem akarná megkóstolni?
Ahogyan az ilyen obskúrus boroknál gyakran előfordul, ez sem ugrik ki a pohárból. Nagyjából egy kéknyelű intenzitását tudja, vagyis befogadói oldalról is kell egy kis/nagy erőfeszítés a siker érdekében. Díszítő jegyei alapján lehetne magyar: a zöld- és sárgaalma környékén cövekelt le. A korty telt, precíz és határozottan sós, a végén egy kis cserességgel megtámogatva. El Sotillóban valószínűleg csodájára járnak ennyi savnak, de mi úgy éreztük, hogy emiatt borul az egyensúly (pH 3,19). 6 pont és 16.50.
Mas Amiel Altaïr 2022
A Mas Amiel a languedoc-i erősített vörösborok ősi hagyományának egyik bástyája, de szárazban is a borvidéki elit eleje. Biodinamikus birtok. Én akkor figyeltem fel rájuk, amikor a Vers le Nord nevű boruk holtversenyben első helyen végzett a Decanter 2018-as best of grenache tesztjén, úgy, hogy mindössze 15 fontba került (drámai kontrasztban Alvaro Palacios L’Ermitájával). Az Altaïr a csúcsfehérjük: grenache blanc, grenache gris és macabeu, több, mint 70 éves tőkékről, betontartályban érlelve, hozzáadott kén nélkül.
Ez sem üvölt a képedbe. Halk, kifinomult, elegáns és komoly bor. Két erénye emelte a Microcosmico Macabeo fölé: a sav élénk, de nincs túltolva, és idővel sikerült összeraknia egy diszkrét fehér őszibarackos, virágos, mézes illatelegyet. Strukturált, finoman fanyar, halványan sós lecsengéssel. 7 pont – kár, hogy jócskán megkérik az árát.
Markus Molitor Riesling Alte Reben 2021
Nagy név, zűrös évjárat. A szőlő rangos dűlőkből származik, de a mennyiség egyenként csekély ahhoz, hogy külön-külön palackozzák őket, és mivel a tőkék átlagéletkora 70-80 év, így adta magát az “Alte Reben” elnevezés.
Vonzó, nemes riesling, szerencsére elég vastag anyagból készült ahhoz, hogy bebugyolálja az évjáratra jellemző éles savakat. Az illat zöldfűszeres, lime- és mandarinhéjas, a korty szinte krémes, a jól eltalált maradékcukornak köszönhetően gyümölcsös, a sav csak élénk, de nem metsz. Finom, elegáns, teljes élményt nyújtó bor egy kiélezett évjáratból. Erős 7 pont és jó vétel volt 19 euróért.
Domaine Anita Moulin-a-Vent Les Caves “Très Vieille Vigne” 2022
Beaujolais új starletje egy ex-bicikliversenyző, Anita Kuhnel. A bor nevében szereplő “nagyon öreg tőkék” minimum 80, maximum 100 évesek. Teljesen famentes, betontartályban erjedt és érett.
Gyönyörű, intenzív illat, komolyabb burgundikat idéz. Optimálisan érett szőlőből készült, a beaujolais-kat általában rétegműfajjá tevő zöld savakkal itt nem kell birkózni. Igazi gyümölcs minden szinten: ribizli, cseresznye, szeder. A végén bejön egy kis grafitos, meggymagos fanyarság. A tannin mennyiségre közepes és szépen integrált. Kristálytiszta, élő és felvillanyozó bor. Nem tudom, hogy James Sucklingnál ki a Beaujolais referens, de igaza volt, ez tényleg extra klasszis, mégha a 96 pont túlzás is. 7-8 pont és 25 euró.
Mas Amiel Oiseau Rare 2020
A sorban a második Mas Amiel bor, de szemben az Altaïrrel, ez vörös, a borvidék legfontosabb fajtájából készült, biodinamikusan művelt, 100 évesnél idősebb, túlnyomórészt grenache ültetvény. Részben bogyózott, részben egészfürtös erjesztés, vadélesztővel, nyitott kádban. Az érleléshez mindent felhasználtak, amit a pincében találtak: amfora, betontojás, használt barrique és tonneaux.
Vagy a 20 százalék carignan tett csodát, vagy ez tényleg az egyik legjobb grenache ültetvény a világon, mert nemcsak finom, hanem éterien kifinomult bor. Rendkívül tiszta, precíz, ugyanakkor törékeny, elegáns, kerek. Semmi délies izmozás, brettes, illós kavarás. Az illatában vadszamóca, málna és oregánó, a korty mély és szinte táncol, burgundias egyensúly, hosszú és zamatgazdag lecsengés. Szíven talált és nem csak engem. 8 pont és 22 euró.
Domaine Durieu “Henri Durieu“ Plan de Dieu 2020
60 százalék grenache, 30 cinsault, 5-5 mourvedre és syrah. A legidősebb parcellát még az első világháború előtt telepítették. 18 hónapot érett betontartályban. Ez a Durieu fivérek legdrágább nem-chateauneuf-du-pape bora, 12 euró a birtokon.
Az első benyomások alapján chateauneuf is lehetne. Nagyon intenzív, mély, behízelgő, vastag és alkoholédes bor, ami enyhe brettessége miatt nem tudott érvényesülni a kristálytiszta Oiseau Rare után. Vagy egyszerűbb, vagy az alkohol elfedi az árnyalatokat. Nem kudarc, de továbbra is azt javaslom, hogy a Durieu szortimenten belül könnyen elérhető és megmagyarázhatatlanul olcsó, carignan-hangsúlyos Cotes du Rhone-ra költsük a devizánkat, aztán, ha megjött az étvágy, jöhetnek a chateauneufök. 6 pont.
Garage Wine Sauzal Carignan, Garnacha, Mataro Field Blend 2019
Papíron talán az egész est legizgalmasabb bora. Nem elég, hogy az újvilág általam leginkább lenézett országából származik, de ráadásként minden hipszter rubrikát kipipál az alacsony ként leszámítva. 1,5 hektárnyi terület gránit talajon, ősi gyalogtőkés ültetvény, a pontos kora megállapíthatatlan, de a pontatlan legalább 100 év. Eredeti tő, azaz nem lettek átoltva amerikai alanyra. 1,2 kg tőketerhelés. A területet Nivaldo Morales és felesége, Ortelia művelik kézzel és lóval, vegyszermentesen. 45 százalék garnacha, ugyanennyi cariñena, a maradék monastrell. 4564 palack készült. 20 százalékban egészfürtös erjesztés vadélesztővel, használt hordókban érett. Az egész világ a lába előtt hever: Vinous: 96 pont; Robert Parker: 94; James Suckling: 94; Jancis Robinson 17,7 (2018-as évjárat).
Sokkal többet nem is tudok róla mondani – az én mércém szerint végzetesen illós. Nem ihatatlan, de annyira egyértelmű az illó, hogy felesleges lenne a néhány erénymorzsáért lehajolni. És akkor mire föl a 95 pont körüli értékelések? Ilyenkor szoktunk palackvariációról beszélni, de van egy cinikusabb, ugyanakkor mélyebb meggyőződésből származó válaszkísérletem is: ezért kell otthon, saját palackból kóstolni. Nálam egy ilyen aceton illatú, savhangsúlyos, tanninhangsúlyos, átlag alatti komplexitással rendelkező bor nem érhet 5 pontnál többet és ez 33 euróért édes kevés.
Vaglio Miperal Malbec 2019
Ezt egyfajta vésztartaléknak szántam, ha befürdünk a csodabogarakkal, egy jó malbec még megmentheti az estet. Kóstoltam már korábban Vaglio-borokat – Susanna Balbo fiának a pet projektje -, és még a legolcsóbbak is kiválóak, ez pedig az aranyszélkakas a szortiment csúcsán. 0,3 hektáros parcella, 1250 méteres tengerszint feletti magasság, 100 éves tőkék, 600 palack.
Intenzív, vonzó, felismerhetően malbec, de ez már az újgenerációs, slim fit malbec. Az illatban fekete szeder, fekete ribizli, meggy, fekete föld, dohány és vanília. 12 hónapot töltött másod- és harmadtöltésű francia tölgyhordókban, ebből hatot nyugodtan letagadhatna. A korty szaftos, közepesen telt, élénk és zamatgazdag. Igaz, hogy ez a sor legtanninosabb bora, de ebben a mezőnyben nem nagy kunszt elsőnek lenni, és sem nem szárít, sem nem dörzsöl. Hosszú, intenzív lecsengés. Ilyennek képzelek egy nagyon elit, modern bordóit. 8 pont és 33 euró.
Ezúttal két szempont alapján pontoztunk, minőség és izgalom. Minőségben Vaglio Miperal, Mas Amiel Oiseau Rare és Dom. Anita Moulin-a-Vent lett az első három, izgalomban pedig Dom. Anita, Microcosmico Macabeo és Mas Amiel Oiseau Rare.
Mi a tanulság? Ezek mind jó borok voltak. Hogy ebben a tőkék kora döntő szerepet játszott-e, azt ennyiből nem lehet eldönteni, de nyilván közelebb kerültünk az igazoláshoz, mint a cáfolathoz. Ami pedig a borászatokat illeti: Mas Amiel jöhet minden mennyiségben, Domaine Anita és Vaglio szintén. Mas Amiel kapható a Vinatis-nál, de a száraz szekció roppant sovány, a Domaine Anitánál valamivel jobb a helyzet és feltűnően kedvező az ár, a Vaglio, sajnos, Lobenberg privilégiumnak tűnik.
You must be logged in to post a comment.