Az intoxikáció egy bizonyos fokán mindenki a kedvenc slágerét akarja hallani a zenegépből, noha már azt is kívülről tudja, hogy hol ugrik a hangszedő. Amikor belemelegedünk a provanszi rozézásba, két kérdés mindig felmerül és én habozás nélkül mindannyiszor elzsolozsmázom a saját válaszomat. Continue reading “Provence 2024 és a szekszárdi tanítvány”
Author: Alföldi Merlot
Hogyan szaporítsd a barátaidat? Elmúltál harminc és többre vágysz?
A társasjáték sem rossz, de annak csak egy valaki nevet a végén. A meccsnézés sem rossz, de pokol, ha nem mindenki ugyanannak a csapatnak szurkol (vagy csak veszít a csapatod). A közös túrázás is buli, de sok a logisztika és szar a kaja. A tudomány még nem vizsgálta, de a darwini evolúció láthatóan úgy intézte, hogy a barátok szaporításához a terített asztal, jó borokkal az ideális biotóp. Szóval, a címben feltett kérdésre a rövid válasz: etesd, itasd őket!
Continue reading “Hogyan szaporítsd a barátaidat? Elmúltál harminc és többre vágysz?”
Olcsó Jánosék ronizálnak
A kóstoló egy adott pontján mindenkit arra kértem, hogy fojtsa vissza a lélegzetét, mert hamarosan bevonulok a szent tőkével. Az ereklye egy Chateauneufben kivágott, viharvert tőke, amit egy kedves barátom tágas csomagtartóval hurcolt át fél Európán, hogy aztán nekem ajándékozza. Egészen mostanáig pókok játszótere volt a fészerünkben, de mivel itthon a bakművelés izgalmas egzotikum, lecsutakoltam és kirángattam a rivaldafénybe. A hatás megmaradt egy szerény party trick szintjén, a hátra hőkölésen és a szórványos tapson innen, ahhoz mégis elég volt, hogy mindenkiben rögzüljön: más koordinátarendszerbe csöppentünk. Continue reading “Olcsó Jánosék ronizálnak”
Kősziklás update
Csalódtam már vörös és rózsaszín Kősziklás-borban, de fehérben töretlen az ív. Legutóbb egy kedves barátom pincéjének átvilágítása után egy 2019-es Rizlingszilvánival bukkant a felszínre és a másnap hozzám eljuttatott félpalack is dicséretesen tartotta magát. Ez nem azt jelenti, hogy bárkit le akarnék beszélni az azonnali fogyasztásról, éppen ellenkezőleg: a 2024-es Semillon és Sauvignon Blanc egyaránt nagy formában van és egyik sem marad el a 2024-es Rizlingszilváni mögött. Frissíteni kell a best buy-ajánlót.
A borkritikus halála

Talán eltünök hirtelen, mint dodónyom a fövenyen. Soha nem is volt rám szükség. De a borbolygón különleges törvények uralkodnak. Megveszed a palackos kiszerelésű zsákbamacskát, és csak napokkal, hetekkel a pénztártól való távozás után derül ki, hogy mire verted el a pénzedet. Mintha úgy kellene autót vásárolnod, hogy elötte nem ülhetsz bele, próbavezetésről szó sem lehet, csak a kirakatüvegen keresztül bámulhatod. Vagy mint egy könyvesbolt, ahol nincs tapizás, belelapozás, mert minden kötet be van fóliázva. Élelmiszerek esetében persze nem szokatlan, hogy a zsugorfólián keresztül kell eldöntened, megveszed-e, de ritka az az élelmiszer, aminek kilójáért 5-10 ezer forintot kérnek (vagy 50-100-at). Continue reading “A borkritikus halála”
Chardonnay betonból és acélból
15-20 évvel ezelőtt fogalom volt a Gere Kopár, meg a Vili Papa Cuvée, talán a Duennium is. Túl keveset mozgok boros körökben, hogy meg tudjam mondani, vannak-e még hasonló brandek, de ha nekem kellene jelölnöm, akkor biztos, hogy a Pannonhalmi Főapátság Rajnaija, a St. Andrea Áldás és az Etyeki Kúria Chardonnay-ja is szerepelne a listán. Ezek ugyan nem kiemelkedő borok, mégis többet tesznek a magyar borkultúráért, mint a tizenezerpluszos dűlős csodák vagy kőzetesszenciák.
Magyar-osztrák örökrangadó
Eljött a nagy pillanat, nyíltak a kártyák, felfedődtek a lapok. Az eredmény döntetlen lett, de xG-ben simán nyertük a meccset. Mire fogok emlékezni három év múlva? Először is, hogy Barta a király. Másodszor, hogy mennyire magas volt a színvonal. Harmadszor, hogy mennyire más az eredmény, ha egyszerre hat vendégre és egy borra kell figyelnem, mint amikor nulla vendégre és egy borra. Continue reading “Magyar-osztrák örökrangadó”
Loire-gloire
Úgy estünk neki a Loire-nak, mint vakok az elefántnak – azzal a különbséggel, hogy ez nem egy komplett, lélegző, trombitáló behemót volt, hanem random alkatrészek: egy agyar, egy preparált farok, egy mumifikálódott ormány meg egy lakkozott lábszár. Ennyiből látók sem mondanák meg, hogy ez valaha egy állat volt. Sancerre-t, Sevre-t, Vouvray-t és Chinont éppen olyan nehéz összeillő egésznek látni, mint emblematikus fajtáikban – sauvignon blanc, melone de bourgogne, chenin blanc és cabernet franc – rokonságot felfedezni. Más kérdés, hogy térképen szépen felfűzhetőek egy szálra, a Loire nagyobb megbicsaklások nélkül, egyenes vonalban csordogál keletről nyugatra, és miután mindannyian kaptunk egy dekoratív, színes szamárvezetőt, könnyű volt abba az illúzióba ringatni magunkat, hogy nem fogalomtalanul kóválygunk.
Munkaidőben pezsgőzni – Copenhagen Sparkling Tea
Mit szólnál, ha azt mondanám, hogy tudok egy kiemelkedően jó pezsgőt, amitől nem rúgsz be és feleannyiba kerül, mint egy no-name champagne? Én biztosan lecsapnék rá. És ha a gyakorlatban kiderülne, hogy mindez csak részben igaz, akkor is örülnék, ha egy étteremben szembe jönne velem. Continue reading “Munkaidőben pezsgőzni – Copenhagen Sparkling Tea”
Suckling szőrtelen szíve – vörösek szekszárdi hangsúllyal
Ifj. Vida Péter küldött nekünk egy hatpalackos keresztmetszetet, ami végül nálam kötött ki és kiváló apropót jelentett ahhoz, hogy szétnézzek a magyar vörösek között. Az alsó polc a best buy-kudarc miatt amúgy is indokolt volt, a középső és a felső meg az itthoni készletekből adódott. Értek kellemes meglepetések, ezekről részletesebben írok, ami beleszürkült az átlagba vagy verte a lécet, arról csak slágvortokban. Continue reading “Suckling szőrtelen szíve – vörösek szekszárdi hangsúllyal”
You must be logged in to post a comment.