Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Az előző poszt nem vetett szelet, mégis vihart aratott. Úgy látszik, a kéntelenség húsba vág, így az én vonalasnak legkevésbé sem mondható expozém is megfelelő ürügyet szolgáltatott a lincshangulatkeltéshez. Én nem filozófiát iszom, számomra továbbra is fontosabb a tapasztalat, mint a teória. Elsősorban tehát arról fogok írni, amit éreztem, és csak érintőlegesen arról, hogy ez milyen kérdéseket vet fel. Continue reading “Kéntelen 2”
Mérész Sándor kiváló borász, de így is meglepett, hogy egy Burgundiától ennyire elrugaszkodott évjáratban is sikerült ilyen élénk, kiegyensúlyozott pinot noirt készítenie. Ha rajtam kívül bárkit érdekel még, hogy hol tart ma a Burgundia-projekt Magyarországon, annak elég az Etyeki Kúria nevét megjegyeznie. Valamivel több, mint 15 euróért hazaviheti az egyik legjobb chardonnay-t és az egyik legjobb pinot noir-t. Continue reading “Roppanós cseresznye – Etyeki Kúria Pinot Noir 2017”
Van egy szegedi barátom – helyi szinten sikeres és ismert vállalkozó -, aki hobbiból kapálgat néhány négyszögöl szőlőt a Balaton északi partján, sőt, bort is készít. Évekkel ezelőtt egy Budapest-Szeged tranzit során elmondta, hogy nemcsak nagy tisztelője a „Bencze Pisti” borainak, de őt még a biodinamikus kísérletek is meggyőzték. Mivel a barátom gyógyszerész, némileg meglepett, hogy a biodinamikát szőröstől-tülköstől lenyelte, azaz meg sem próbálja az érthetőt, a talajélet felvirágoztatását leválasztani az érthetetlenről, azaz az alkimista liturgiáról. A közelmúltban aztán kiderült, hogy „Bencze Pisti” kéntelen fordulata sem tántorította el, a borait továbbra is szereti és vásárolja. Continue reading “Kéntelen furmint – Bencze István Furmint 2019”
Amikor egy ennyire hétköznapi, minden sarkon kapható alsópolcos kékfrankos talál így be, akkor én tényleg elgondolkozom, hogy miért nem úgy a mi fajtánk ez, ahogy lehetne. Hogyne, a legnagyobb területen telepített kékszőlőnk, mégis, többnyire csak megtűrt örökség a franc-ok és merlot-k árnyékában. Continue reading “Pannon rosso – Teleki Villányi Kékfrankos 2018”
Meghagytam a címet, noha a teszt végül egészen más irányt vett. Eredetileg arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire hasonlít a Szent György-hegyi sangiovese a toszkán őshonosra. Azt is szerettük volna megtudni, hogy a máig legalaposabb Tabunello-posztban belengetett „legjobb magyar vörösbor” címnek van-e aranyfedezete. A várakozást külön fokozta, hogy a mezőnyben egy brunello is szerepelt, ami nálunk ritkább vendég, mint szeretném.
Pontosan egy hónappal ezelőtt ismertettem egy cikket, amely a talajban tenyésző mikroorganizmusok szőlészeti és borászati jelentőségéről szólt. Röviden a lényeg: a szőlőt nem az ásványok táplálják, hanem a talaj flórája és faunája. Vagyis a “terroir”, amit egyes borok kifejeznek, nem annyira kőzetréteg, mint inkább gombahálózat és mikrobaközösség. Néhány nappal később megkeresett egy kedves olvasónk, aki a téma szakértője, és felajánlotta, hogy egy átfogó esszében felvázolja a dolgok jelenlegi állását. Az alábbiakban az ő írása olvasható, a saját fotóival illusztrálva. (A szerző anonimitásra vonatkozó kérését tiszteletben tartva, legyen a neve “Organominera”.) Continue reading “A mineralitás archaikus meséje”
Előre is elnézést kérek mindenkitől, akinek megbántom nemzeti önbecsülését, de ha csak 5 borászt mondhatnék, akkor az alábbi külföldi pincékkel próbálnám meggyőzni azokat, akik még nem ittak jó natúr borokat. Az itthonról elérhetetlen nevekről fájó szívvel lemondok (Overnoy-Houillon, Richard Leroy, Kenjiro Kagami, Domaine des Murmures, Domaine Prieuré Roch, Clos Rougeard, és társaik). Continue reading “Natúr kalauz 2.”
Öt-hat éve lehetett, hogy egy Franz Weningernél tett látogatás alkalmával az alábbi mondat hagyta el Franz száját: „Nem tudom meginni a kénezett borokat.” Bevallom, egy jó darabig még teljesen értetlenül álltam a dolog előtt. Aztán, ahogy telt az idő, és egyre gyakrabban került alacsony kénszintű vagy kénmentes bor a poharamba, egyre kevésbé értékeltem a kénezett borokat. 2018-ban lehetett, amikor a Borfalu hátsó traktusában összeültünk, hogy a 2017-es év frissen palackozott tokaji boraiból szemezgessünk. Én szinte semmit nem éreztem, csak a ként. Dagadtos meg is jegyezte, hogy ezzel kb. el is engedhetem, hogy borról írjak. Úgy fest, igaza lett, legalábbis ami a konvencionális borokat illeti.
Jono Le Feuvre, a Rosetta Pörkölde alapítója hosszú cikket szentelt a kávé és a terroir kérdéskörének. A Fahéj Botrány (a.k.a #Cinnamongate) önmagában is szórakoztató és tanulságos történet, engem mégis inkább az fogott meg, hogy a borban már szénné elemzett terroirkérdés hogyan jelenik meg egy másik közegben. Személyes bónusz, hogy végre alkalmam adódott kifejteni, hogy mi köze van Baudelaire Dögjének a bor élvezetéhez. Continue reading “Rágót vagy terroirt kérsz a kávédba?”
Könnyű lenne elragadtatni magunkat, és miért is ne tennénk. Egy átlagos cavához vagy ne adj’ isten proseccóhoz mérve a Kreinbacher pezsgők erényei látványosan kidomborodnak. Technológiailag magabiztosak, tisztaízűek, üdítően lendületesek és még világbajnokok is. Continue reading “Nem mind szobor, ami domborodik – Kreinbacher-körkép”
You must be logged in to post a comment.