Ha létezik fajta, amely joggal mondhatja el magáról, hogy a semmiből jött és szerzetesi türelemmel kivárta a sorát, akkor az a verdejo. A ma legnépszerűbb spanyol fehér Afrikából származik, a mozarabok hozták magukkal és már a 11. században feltűnt Ruedában. Illetve fel nem tűnt, mert a kutyát sem érdekelte, a borvidék – ahogy a szomszédai, Toro, Ribera del Duero – vörösboros volt. Esélyt akkor kapott, amikor a filoxéra megnyomta a reset-et, ám közel egy évszázadon át oxidált, erősített, sherry-szerű borokat készítettek belőle. A ma ismert üde, ropogós gyümölcsbomba horizontális géntranszferrel jött létre: a riojai óriás, a Marques de Riscal a hetvenes években azzal bízta meg Émile Peynaud-t, hogy varázsoljon valami frisset a nyárra ruedai verdejo alapon.
Amit a fajtáról rendszeres fogyasztóként el tudok mondani, azt egyszer már összefoglaltam, önismétlés helyett inkább linkelek. A közelmúltban rendeltem a Vinatistól egyet 5 euróért és kiderült, hogy még ennyi pénzért is ideális partibort adnak, alig sikerült néhány ujjnyit másnapra átmentenem. A Bardos a Vintae istállóhoz tartozik, a verdejójuk sokszoros díjnyertes.
A szabvány felütéssel vagyok kénytelen indítani: az illat megtévesztésig hasonlít egy igényesebb sauvignon blanc-ra. Intenzív, behízelgő, citromtorta egressel és bodzával, amit melegebben sárgadinnye és florális jegyek egészítenek ki. A harsány illatra szelídebb korty következik, a textúra selymes, a sav komplex és élénk, de nem éles, a rózsaszín grapefruit és sárgadinnye aromákat szépen megemeli és hossza kitartja. Az egyensúly fontos eleme a grapefruit fanyarsága, ami hozzájárul a frissességhez. Garantált közönségkedvenc.
6 pont és best buy 3450 forintért.
You must be logged in to post a comment.