Szomjoltó rioja: Artuke 2024

Talán nem vagyok azzal egyedül, hogy Riojáról nem a friss, famentes vörösök ugranak be először. Másodjára sem. Ugyanakkor a borvidéknek évszázadokra visszanyúló hagyománya van a szénsavas macerációval (pontosabban annak ősi változatával, a félig szénsavassal, lásd semi carbonic), Rioja Alavesával kapcsolatban (a borvidék három alrégiójának legkisebbike) például kidobja az Internet, hogy a bogyózás XIX. századi elterjedése előtt konkrétan csak így készítettek borokat. Continue reading “Szomjoltó rioja: Artuke 2024”

Kis primőrszemle: Ruppert, Vylyan, Bock és Duboeuf

Gyorsan tovatűnő ízek, melyekkel nem lehet betelni. Nekem ez jut eszembe, ha az újborra gondolok. Nem is értem a bozsolé-koncepció feletti fanyalgást (ti. hogy a 2000-es években meredeken leesett a Beaujolais Nouveau népszerűsége, manapság gyakorlatilag kötelező elem mentegetőzéssel kezdeni a témában születő írásokat, lásd itt), míg szembe nem jön egy olyan banánaromás, műanyag hatású bor, ami rögtön más megvilágításba helyezi a történetet. Continue reading “Kis primőrszemle: Ruppert, Vylyan, Bock és Duboeuf”

Bisztróvörös a négyzeten – Domaine Chemin Pagnon (Lionel Charron) Beaujolais Nouveau 2018

Csak egy újbor. Na de milyen! Aránytévesztés lenne egyszerűen karcsúnak titulálni, ezt az intenzitást, ezt a gyümölcsösséget sok drágább, hagyományos vörös megirigyelné. Mintha egy kadarkába egy moseli riesling vibrálását oltották volna.

Continue reading “Bisztróvörös a négyzeten – Domaine Chemin Pagnon (Lionel Charron) Beaujolais Nouveau 2018”