Gasztronómiai szempontból teljesen italofil lettem, kiábrándultam a színes pöttyökből és habfészkekből, a paradicsomízű paradicsomnak friss bazsalikommal és olívaolajjal jobban tudok örülni, mint a konfitált lóherének szent jakab emulzióban. És olcsóbb is. Olasz bort viszont egyértelműen ritkábban iszom, mint franciát vagy németet. És erről alapvetően nem a minőség, hanem az ár tehet. Arról meg az amerikaiak. Az olasz elittel elszaladt az amerikai ló. Amikor 15-20 évvel ezelőtt elkezdtünk Montalcinóba járni, akkor annyiért adtak egy palack brunellót, mint most egy rossót (fun fact: 2004-ben 215 forintért váltották az eurót). Időnként azért, többnyire baráti segítséggel, alkalmam nyílik mintavételezésre, és az elmúlt fél év merítéseiből most összeállítottam egy válogatás kazettát.
A közismert eredetmonda szerint a Monte Amiata hófödte csúcsáról alászállva Ferruccio Biondi Santi, civilben kisvárosi patikus, hozta el a montalcinóiaknak a brunello receptjét. A recept bevált, a Biondi-Santi névből örök nyugdíjra jogosító nemesi cím lett, a brunello pedig befektetési portfólió diverzifikációs eszközzé avanzsált. 2013-ban aztán elhunyt a mitikus Ferruccio unokája, a legendás 
You must be logged in to post a comment.