Szentesi vizit

Idén is ellátogattunk a Szentesi Pincéhez, ahol egy ferdébe hajló délután keretében nem kevesebb, mint 27 bort vizsgáltunk be. Ha zanzásítani akarnék: megannyi rabul ejtő régi magyar fajta, egy érdekes rajnai kísérlet a zárási módokkal, meseszép 17-es évjárat, az egyik legjobb hazai kékfrankos és merlot élményem is ehhez a délutánhoz köthető.

A részletes borok jegyzetei helyett kezdjük rögtön a 11-es Bátyus rajnaival, mely négyféleképpen került palackba. A kereskedelmi tétel egy szűrt, derített, diam zárású palack volt, de a pincénél pár palack erejéig kísérletképpen szűretlen verziót is töltöttek parafa, diam és csavarzár alá. A szűrt verzió ugyan szépen érett, a fajta petrolos jegyeivel, de szerintem már túl van pályája csúcsán. Persze, ha csak ezt a tételt kóstolom, azt mondom, OK, szépen öregedett, de az utána következő szűretlen változatok felmosták vele a padlót. Annyival üdébbek voltak, hogy senki nem tippelt volna 7 éves borra, mindegyik eleven, friss, kortalannak ható zamatos gyümölcsökkel, a lecsengésben szép sóssággal. Mivel mindenből két palack nyílt, így érezhető volt az is, hogy bizony a parafás palackok között volt különbség, én a jobbik palackból kaptam, ami számomra szebb formát mutatott, mint a diam és a csavarzár, viszont a másik asztalnál egyértelműen a csavarzáras került ki győztesen.

A rövid tanulságot nem is a borok zárására hegyezném ki, hanem arra, hogy a szűréssel kapunk egy steril, tiszta bort, amiben kevés esély lesz arra, hogy a későbbiekben bármi beinduljon, a fenti kísérlet alapján sokkal szebben érnek azok a tételek, amelyek nem estek át a szűrő nyúzásán.

A kóstolt új fehérek közül a félédes Zengő 2017 fogott meg leginkább, és nem feltétlen a jelenlegi formája miatt, hanem a jövő ígéretével. Persze most sem rossz bor, de túl fiatal, három-négy évesen viszont olyan lehet, akár egy feinherb rajnai, amikor a cukor és a sav kristálygömbbé kerekedik. Míg kezdetben magától állt meg az erjedés és maradt félszáraz a bor, napjainkban már tudatosan megállítják az erjedést, így 30 gramm cukor kel birokra a 7,2-es savval, illatában hársvirág és szőlő, ízében kis méz, enyhe édesség és barack. Ázsiai vagy csípős ételek méltó párja.

Vörösben sokkal közelebb áll a szívemhez a szortiment, következzenek a kedvenceim:

Tihanyi Kék 2017: ízben és illatban is robban, csupa gyümölcs, csupa báj, cseresznye, málna, meggy és szamóca, melyek mellé már kapunk egy kis testet is, a tannin szinte zéró, gömbölyű savak, bárcsak rengeteg ilyen könnyed, jól fogyasztható hazai vörös lenne.

Kadarka 2017: tiszta és törékeny fűszeres, málnás illat, de a tihanyi kék hedonisztikus jellege után gyümölcsben kissé visszafogott, amiért bőven kárpótol szájban, ahol zamatos, roppanó gyümölcsökkel kényeztet, finomszemcsés tannin, gyönyörű arányok. Minden kadarka klubban kötelező tananyag.

Laska 2017: a folyamatos átoltások révén, lassan nőnek a mennyiségek, így, ha a 17-es még nem is, a 18-as már hordót is látott. Ami érdekes a fajtában, hogy a hordómentesség ellenére illatban képes hordós fűszereket produkálni, mellé mélyebb, fekete gyümölcsök, markánsabb tannin és egy picit melengető alkohol társul, de a lecsengés egyértelműen a gyümölcsöké. Mindenképpen szüksége van még egy kis simulásra a palackban, de szép jövőt jósolok neki.

Pinot Noir 2015: egyből elárulja magát a francia fa, mely nem domináns, de szép aláfestést biztosít fűszereivel a gyümölcságynak. Remek szerkezet, melyben nem a tannin, hanem a savak biztosítják a vázat, tökéletesen érett gyümölcsökkel. Ritka a jó hazai pinot, de ez csont nélkül felfér a listára, még bőven van ideje a palackban.

Kékfrankos 2015: ritkán dobálózok olyan szavakkal, hogy életem legjobb kékfrankosa, de itt megfordult a fejemben. Fiatalos, primőr gyümölcsös illat, meggyel és fekete cseresznyével, elegáns hordó, tökéletes arányok, frissesség, tisztaság, precizitás, a lecsengés áradóan gyümölcsös. Bizton állíthatom, hogy bármelyik osztrák kékfrankossal felveszi a versenyt.

Csóka 2017: ez volt az első felfedezett, így több, mint 10 szüreti év tapasztalata áll már rendelkezésre, mennyiségre is van már két 300-as hordó. Telt gyümölcsök, a málna, meggy, cseresznye, szilva, szeder, áfonya vonalon, hihetetlen gazdag, remek szerkezettel, gyönyörű egyensúllyal. Kétség sem férhet hozzá, jó kis bor ez, pályája elején.

Merlot 2009: dicsérhetném a kóstolt 2015-ös évjáratot is, de az még túl fiatal, szertelen, mint egy csikó. Emez révbe ért, lekerekedett, de még mindig energikus. Az éretlenséget és a túlérettséget is ügyesen elkerüli, tömör, maszkulin, de roppant arányos, minden a helyén, simán megállna egy bordeaux-i balparti sorban.

Lehetne áradozni tovább a Velence Cuvéeről, vagy a fajtaborként elérhető cabernet borokról – ez egy olyan pince, ahol mindenki megtalálja számítását. Menjenek, kóstoljanak!

A pince honlapja: szentesipince.hu

 

Válasz