Szőkített fekete – Ribera del Duero

Az én tartós memóriámba ez az alapképlet vésődött be: Ribera del Duero = Rioja – (savak + ízlés + kultúra). És míg Riojából közel két tucat borászatot tudnék elég pontosan elhelyezni a stílus térképen, addig Ribera del Dueróból egyetlen pincének sem lettem visszatérő ügyfele. A Valbuenákkal és Unicókkal való találkozást követően ugyan összeeszkábáltam azt az aranyköpést, hogy a legjobb rioja Ribera del Dueróban készül, de ezek a borok az én fejemben a borvidék fölött állnak, és nem meglepő módon a beszerzési szokásaimat sem forgatták fel.

Ribera del Duero névadója Madridtól északra, Riojától délre kanyarog átszelve a központi fennsíkot, a Mezetát. Portónál, immár Douróként, éri el az Atlanti-óceánt. A szőlőket többnyire a folyó mellé telepítették, és ez a fennsík tényleg fenn van, a jellemző magasság 750-850 m. A talaj szegény, az éghajlat szélsőségesen kontinentális, télen nagyon hideg van (-20), nyáron nagyon meleg (+42). A fagyveszély kora júniusig tart, aztán szeptember végétől újra kezdődik. A szüret az egyik legkésőbbi Európában, akár november végéig is kitolódhat. A tempranillo egyeduralkodó, ritka az a bor, amiben 10 százaléknál több jut bármely más fajtának.

A borvidék elismertségében óriási a szakadék az Atlanti-óceán két partja között: az amerikai ízlésnek smakkolt a hordós, alkoholédes, rámenős stílus, a britek viszont a jó ízlés elleni merényletet látták benne. 2011-ben a Decanter magazinban a 2007-es évjárat nagytesztje után az egyik kóstoló ezt nyilatkozta: „Többször elbizonytalanodtam, hogy most vajon fakóstolóra vagy borkóstolóra jöttem. A jegyzeteimben újra meg újra felbukkant a kérdés: „hol a gyümölcs?”. (…) Ez volt talán a legkiábrándítóbb Decanter teszt, amin valaha részt vettem.” 2017-ben már kedvezőbb volt az összkép, de a két napos, 108 bort felvonultató szeánsz végén így is azt állították a zsűritagok, hogy soha nem vettek részt ennél fárasztóbb teszten. Igaz, ekkor már nem a magas alkoholt és a fát hibáztatták, hanem a savak hiányát és a masszív tannint.

Ferran Centelles, Jancis Robinson spanyol referense, 2016-ban 150 ribera del duero kóstolása után így összegezte a fejlődést:

A redukció és a kellemetlen szagok már nem jelentenek általános problémát, de még mindig vannak reduktív és baromfiudvar szagú borok.

A tölgy még mindig hangsúlyos és a hordó minősége továbbra is meghatározó a bor minősége szempontjából.

A vibrálás, a frissesség nem erősségük; a sav többnyire viszonylag alacsony; a gyümölcs, a súly, a tannin fontosabbnak tűnik, mint a kifinomultság és a frissesség.

A ’krémes’ és a ’tejcsokoládé’ állandóan visszatérő jelzők a kóstolási jegyzetekben.

A tannin kemény, olykor szárító, de amikor elegendő mennyiségű a gyümölcs a korty közepén, akkor megnyerőek a borok.

Én most először tudtam baráti körben, hazai környezetben, általam összeválogatott mezőnyt kóstolni, amelynek koronaékszere egy tavaly ajándékba kapott Flor de Pingus volt.

Vina Pedrosa Cepa Gávilan 2016

Az illat vonzó és mély – édes dohány és kókusz, érett cseresznyével -, vállalható módon ígéri a borvidékkel kapcsolatos előítéletek igazolását. Kóstolva meglepően élénk, sőt, harapós savak fogadnak, ami a szárító tanninnal párosulva a mézesmázos üdvözlés után goromba bánásmódnak hat. A hangja alapján nehézsúly, a ringben viszont legfeljebb váltósúly. 10 euró körüli ára ellenére sem venném meg még egyszer. Az étel mellett meghalt: a hangsúlyos hordó még hangsúlyosabbá vált.

5 pont és 10 euró.

Alonso del Yerro 2013

A sor egyetlen bora, amely a palackérettség jeleit mutatja. Talán ezért is a személyes kedvencem. 2013 az elmúlt időszak leggyengébb évjárata, ez a bor azonban következetesen jó kritikákat kapott. Lehetne súlyosabb, mélyebb és az érzékelés hibahatárán némi zöld is feltűnik, de ezeket könnyebb volt az elegancia és a komplexitás irányába ható tényezőknek látnom, mint hiányosságnak. Kifogástalan egyensúly, tercier aromákkal kiegészülő összetettség, gördülékeny korty és átlagon felüli hosszúság. 7 pont (Wine Advocate: 93 pont) és 22 euró.

Flor de Pingus 2014

Teljesen más világ, teljesen más minőség. Nincs hibája. A textúrája mint bársonyos bőr, puha, de ruganyos, az illata az osztályon felüli tölgyé, ahol a visszafogott pörkölési aromák narancsvirágos, fűszeres jegyekkel egészülnek ki. Elolvad a szánkban. Diszkréten édesnek hat, de teljesen száraz és a 15-ös alkoholt is csak a címke árulja el. Hibája nincs, minőségben, élvezetben aligha nyújthatna többet, egyéniségben, izgalomban viszont nem a csúcs. A hagyományos, hibakereső, visszafelé lépegető pontozással nehéz lenne a 10-ről elmozdulni – nincs miért levonni -, de ez nem az a bor, amire évek múlva is emlékezni fogok.

8-9 pont (James Suckling: 95 pont, Wine Advocate: 94 pont) és 110 euró vagy 40000 Ft.

Pingus Psi 2016

Teljesen kilóg a sorból. Felvásárolt szőlőből készül – Peter Sisseck szövetkezetszerűen összefogott néhány helyi gazdát, hogy így próbálja meg az öregtőkés ültetvényeket megmenteni. 12 százalékban garnacha. Világosabb, lazább, könnyedebb. Mintha nem is látott volna hordót, és talán fajélesztőt sem. Az ultra csiszolt Flor de Pingus után kézműves hangulata van. Nagyon jó inni. Viszont az illat egy nappal a bontás után is mutat redukciót, és ez elfedi az árnyalatokat. A frissesség és lazaság nálam általában erény, de egy közel 10 ezer forintos borban azért nagyobb összetettséget, komolyságot és mélységet várnék. Az összbenyomás nem áll túl távol egy nagyon jó modern felfogású kékfrankostól.

6-7 pont (Wine Advocate: 93 pont) és 31 euró vagy 12000 Ft.

Montebaco Semele Crianza 2016

Ezt az étel mellé szántam, mert az előkóstolás alapján úgy éreztem, hogy pont olyan, mint bármely tisztes alapbor bárhonnan, vagyis önmagában nem sok érdekességet kínál. Véletlenül fejen találtam a szöget: tökéletesen működött a báránnyal, olyannyira, hogy mire észbe kaptam, nem is tudtam visszakóstolni. Az első jegyzeteim alapján egy visszafogott, kulturált, elegáns illatú bor, közepes súllyal, élénk savakkal, kis fanyarsággal és meglehetősen darabos, rágós tanninnal.

5 pont és 10 euró.

Három nagyon jó bort kóstoltunk, és egyet, amelyik a gremolatás bárány mellett megtáltosodott. A Flor de Pingus talán a legtökéletesebb vagy pontosabban a leghibátlanabb vörösbor, amihez valaha szerencsénk volt. Ennyi pedig bőven sok az emelkedett hangulathoz. Hogy milyenek a ribera del duerók ma, azt egy ennyire vegyes mezőny alapján továbbra sem tudom megmondani. Abban biztos vagyok, hogy a tannin és a hordó miatt már nem kell félni tőlük, viszont 20 euró alá valószínűleg nem tanácsos merészkedni. Ha még egyszer nekifuthatnék egy RdD-sor megszerkesztésének, akkor mai fejjel az Alonso del Yerróra alapoznék.

Válasz