Chateauneuf-du-pape, nekem

Chateuneuf-du-Pape Franciaország és egyben a világ egyik leghíresebb borvidéke. Számomra az egyik legvonzóbb a hasonló sztárok közül (mint Pomerol, Montalcino, stb) – pusztán szubjektív okokból, egyszerűen így alakult (képtelenség több borvidéket közelről követni, hacsak nem főállásban foglalkozik ezzel az ember). Mai felkapottságát alighanem a parkeri kor amerikai szájra kalibrált, magas oktánszámú gyümölcsbombáinak köszönheti az appelláció (ahogy a csúcsborok nagy része is exportra megy), és bár szégyenletes módon én ezeket is szeretem, felfedező próbálkozásaimat mégis a tradicionális etalon megtalálása tüzeli.

Az eszményi chateauneuf sejtéseim szerint a Rayasban (azaz Chateau Rayas-borban) ölt testet. Meglehet, hogy jelenkori évjáratokban, melyek a birtokot naggyá emelő, néhai Jacques Reynaud unokaöccse, Emmanuel keze alól kerülnek ki, nem találnám meg azt, amit keresek. Áhítozom tehát a hőskorba is belekóstolni, Jacques idejéből (1978-1997, a sztoriért érdemes átfutni a chateauneuf.dk vonatkozó oldalát). Aztán lehet, hogy azokban is csalódnék. A Rayas mindenesetre elérhetetlen álom marad számomra (egy nagyjából aktuális és talán beszerezhető évjárat, a 2009-es vagy 2010-es úgy 900 angol fontot kóstál), de eddig nem sikerült elszakadnom bűvköréből – könnyű megfogni azzal, ha egy emészthetőbb árú bor kapcsán az ikonhoz való stílusbeli hasonlóságot emlegetnek a mindentudó kritikusok.

A Domaine Charvint évek óta hajszolom ilyen felbuzdulásból (“one of the most Burgundian-styled wines of the appellation is Charvin’s Chateauneuf du Pape, made in a style not dissimilar from the classic vintages of its nearby neighbor, Rayas” – Robert Parker), de ezidáig nem jártam teljes sikerrel (legutóbb a 2016-oson volt a sor, amolyan évszazad évjáratából, mégsem győzött meg igazán rusztikus karakterével). Idén azonban révbe ért a keresgélés, mindjárt két címen is rátaláltam álmaim chateauneufjére.

Az egyik siker célzott próbálkozás eredménye: a Domaine de Cristiánál a legendás amerikai importőrrel, Peter Weygandttel közös projektben készülő Chapelle St. Theodoric boroktól végre megkaptam, amit akartam. Azonban bármilyen szenzációsak is ezek, egy véletlen felfedezés még nagyobb hatással volt rám.

Májusban egy hetet töltöttem a borvidéken, ekkor leginkább a ritka, mourvedre-re építő borok tartottak lázban (a chateauneuf nagyjából egyenlő a grenache-sal, mely átlagosan kb. 80 százalékát teszi ki a blendeknek, főként syrah-val, illetve a 13 engedélyezett kék, fehér és piros fajta bármelyikével kombinálva; azonban nem volt ez mindig így, a filoxéravész előtt a mourvedrének nagyobb szerep jutott, mint manapság). A körzet központjában, a Vinadea – Maison des Vins Chateauneuf-du-Pape nevű egységben sikerült ajánlásokat szereznem olyan termelőkre, akik a szokásosnál komolyabb szerepet szánnak a mourvedrének, ha máshogy nem is, de legalább egy válogatás-bor erejéig. A begyűjtött nevek közül a Domaine André Mathieu tűnt a legkönnyebben megközelíthetőnek (birtok a kisváros határában, 10 perc séta a központból), gondoltam, teszek egy próbát. A családi pince ajtaját nyitva is találtam a túristaszezon előtti délutánon, ahol maga a borász fogadott, aki szívélyesen megmutatta a borokat és pincét, csekély angoltudása és limitált kommunikációnk ellenére.

Tetszett, amit láttam és kóstoltam, a probléma már csak a beszerzés volt: repülővel kombinált utazás (Budapest – Lyon, onnan vonat Avignonba) lévén palackok hazaszállítására nem volt módom. Némi kutakodás árán viszont sikerült egy online francia weboldalt talánom, akik szállítanak A. Matheiu Magyarországra (Avenue des Vins – a shop valójában csak egy virtuális kereskedői felület a vásárló felé, aki ezen keresztül közvetlenül a termelőtől vásárol). Noha a mourvedre iránti rajongásom vezetett a pincéhez, az otthoni kóstolás után már másnak örültem: megtaláltam a klasszikus chateauneuföt, amit évek óta keresek.

Domaine André Mathieu Chateauneuf-du-Pape 2016

Nagyvonalakban egy jellegzetes CdP: testes, széles vörös, mediterrán érettséggel. Azonban a méretekhez képest meglepően kimért és kompakt, szokatlanul jó egyensúllyal és fogyaszthatósággal. Mind a 13 engedélyezett fajta helyet kapott benne, talán ezért olyan nehezen megfejthető az illat, aminek diszkrét, finom bőrös árnyalat kölcsönöz nemességet. Kellemesen telt, krémes korty, a várt túlzások nélkül: nem csípked a szesz, és a határozott, de érett tannint is a testhez mérték. Nem is tudom, mikor ittam ennyire kerek és arányos verziót, ami ugyanakkor nem hagy kívánnivalót beltartalom terén (az olcsósított, hiperes 20 eurósokban mindig csalódok). Kimunkált, őszinte, gyönyörű bor. 7 pont, 25,5 euróért (avenuedesvins.fr)műfajában ritka jó vétel.
Advertisements

Válasz