A bőség öröme – kékfrankosok kedvtelésből

Több szempontból is különös érzés volt újraolvasni ezt a 12 éves beszámolót. A valóság két ponton is utolérte a tudományos fantasztikumot: felnőttünk az akkori Ausztriához és nálunk is a burgundi iskola lett a befutó. Én legalábbis évek óta nem találkoztam olyan kékfrankossal, amelyik a blockbuster cabernet-vonalat vinné. Roland Velich  blöffhatáron mozgó jóslata beigazolódott: lehet a kékfrankosból nagy bort készíteni. És abban is igaza volt, hogy nem a testre kell gyúrni.

Jancis Robinson valahol azt nyilatkozta, hogy szerinte a szép bor „kiegyensúlyozott, felfrissít, fejlődik a pohárban és a palackban, hiteles és érdekes”. Feltételezem, hogy gondosan válogatta meg a szavait, a „mélység”, a „komplexitás” vagy a „koncentráció” nem véletlenül maradtak ki. Én azért valamelyiknek biztosan helyet szorítanék a saját meghatározásomban. A legjobb hazai kékfrankosok a jancis robinsoni kritériumoknak hellyel-közzel megfelelnek. A „fejlődés a palackban” még kérdőjeles, és talán ezzel állhat összefüggésben, hogy a mélység és a komplexitás is.

Blogtársam nagyvakjánál az én merítésem jóval sekélyebb és óvatosabb. Mentségemre szóljon, engem nem a tudományos ismeretszerzés vezérelt, csupán a magam örömére kóstoltam. És persze igyekeztem a due diligence és a fiscal prudence jegyében válogatni. A Böjtnél ugyan bejelzett az ár/érték riasztó, de győzött a kíváncsiság (a Moric művelt vendégek ajándéka volt).

Etyeki Kúria Kékfrankos 2016

Álruhás soproni, egészen pontosan balfi. A kötelező cseresznyén és meggyen túl hozza a régi Weningerek borsos, sós, grapefruitos világát és élénk savait. A hordó most még elég hangsúlyos, de a borban bőven van elég anyag és energia, hogy idővel feloldja a pörkölési aromákat. Az árazás elég becsvágyó, de a minőségre nem lehet panasz. 5-6 pont és 4850 Ft.

Moric Blaufränkisch 2017

Moricokkal is lehet mellényúlni, szerencsére, ez most nagyon betalált. Burgundi stílus, ami ez esetben nem az anorexia és a savanyító sav összekacsintós szinonimája. Különösebb súly nélkül is komplex. Az illat intenzíven virágos és cseresznyés, a hordó felszívódott, a korty áttetsző, lendületes, varratmentes. A lecsengés osztályon felüli, az egyetlen disszonáns elem, hogy ebben a könnyedségben meglepőnek hat a tannin mennyisége (abszolút értékben persze alig közepes). 7 pont és 6000 forint (ami a 30 ezres dűlőválogatások mellett jutányos árnak mondható).

Heimann & Fiai Szekszárd Kékfrankos 2018

A H&F borok ifj. Heimann Zoltán borászati felfogását tükrözik. Ha egyetlen pontban kellene megragadnom a különbséget, akkor azt mondanám, hogy a megszokott Heimann stílushoz képest ez a bor magasabb energiaszinten van. Ha két pontban, akkor annyit tennék hozzá, hogy az ésszerű kockázatvállalás keretein belül él a természetes boros mozgalom eszközeivel. A jelen posztban szereplőkhöz viszonyítva is önálló stílust képvisel, és a Moriccal holtversenyben egyúttal a legjobb is. A szüreti időpontot nagyon jól találták el, az érettség is jól lakott, az élénkség is megmaradt. Sűrűbb a szövete, és több benne az élet, mint a sor többi borában. A fűszeresség és a sós jegyek nincsenek az előtérben, hanem egy érett meggyes, narancsos alapot színeznek. Modern bor. 6-7 pont és nagyon jó vétel 3300 forintért. (Meghálálja a szellőztetést.) (Egy szót a címkéről: még nem találkoztam senkivel, akinek tetszett volna, de lehet, hogy nem az ötletben van a hiba, hanem a maszatos monokróm színezésben.)

Steigler Prémium Kékfrankos 2018

Jó területeken 21 hektárral rendelkező, igencsak ígéretes borászat csúcsbora. Az alapanyag a Spern Steinerről származik, és a régi szép Weningerek és Ráspik világát idézi. Tiszta, fiatalos, légies, izgalmas, élő bor. Aromáiban köménymag, bors, meggy, kóstolva nyulánk, izmos, piros grapefruitra emlékeztető ízzel és savval, megspékelve egy kis sós beütéssel. Tanninban visszafogottabb, de egyébként nem áll távol az észak-róni syrah-któl. Erős 6 pont és 3670 Ft.

Böjt Egri Kékfrankos 2016

Nyitáskor arcomra fagyott a mosoly: tökéletes illusztrációja lehetne annak a tézisemnek, hogy minél drágább, annál fásabb (már nem számolom, hányszor jártam pórul, amikor egy borászat alapbora annyira tetszett, hogy úgy éreztem, a drágábbat is muszáj kipróbálnom). A nagy meglepetés az, hogy a vasúti talpfa után nem egy mazsolafőzelék következik, hanem egy élénk, egri kékfrankos. Fűszeressége, egyensúlya, tartása észak-róni syrah-kra emlékeztet. Izgalmas bor, pályája elején. 6 pont és 6650 Ft.

Amikor 2006-ban elkezdtem a Kékfrankosmaratont, akkor csak vágyálomnak tűnt, hogy ilyen derékhadunk legyen (csúcsnak persze ott voltak a 2003-as Ráspik). Az elmúlt öt évben újabb minőségi ugrás történt, és jóval tisztábban látszik, hogy mi az a stílus, ami ennek a fajtának jól áll. Ezért bizonyára Blaufränkischlandnak is köszönettel tartozunk.

Válasz