Riesling 2019: jobb, mint 2018?

Ehrenfels, Rüdesheim (fotó: www.leitz-wein.de)

Intenzív, légies és elegáns – állítólag ez a tömör leírása a legjobb 2019-es német rieslingeknek. Újabb forró nyár, újabb meleg évjárat, amiben eltér 2018-tól, az az alacsonyabb hozam, a magasabb extrakt és a valamivel ércesebb savak. Az édesek és a száraz csúcsok a legszebb reményekre jogosítanak, az alapoknál ellenben van némi kockázat: a súlygyarapodás árát nemritkán precizitásban és könnyedségben fizették meg.

A nyári hőhullámokat a szőlők a vártnál jobban viselték, bár a 20 százalékos terméskiesés főleg ezeknek tudható be. Az érés tempója korai szüretet vetített előre. Kisebb zűrt a szeptember eleji eső okozott, ami összességében jót tett az egyensúlynak és a savaknak, de sok birtokot arra késztetett, hogy a kiemelt dűlők termését vegyék előre, így a kevésbé értékes területeken a szüret az optimálisnál későbbre csúszott. Az elharapódzó botritisz és társai szigorú válogatást tettek szükségessé.

Az első kóstolásokon is alapuló évjáratértékelésekből ennyit sikerült leszűrnöm. Én eddig csak alapborokhoz jutottam hozzá, és egyik jobb, mint a másik. Az általam legalaposabban ismert német bor, a Leitz Eins-Zwei-Dry 2019-es évjárata – korarányosan – pedig a legjobb, amit valaha kóstoltam.

Wilker Riesling Kabinett 2019

Rögtön az elején essünk át a sokkon: az alkoholista kosár külföldi szekciójának inflációs indexe 15 százalék körül mozog, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy 3650 forint helyett 4150-et fizetünk az új évjáratért. Nem ez az egyetlen különbség. A 2018-as egyfajta sauvignon blanc-riesling hibrid volt, egy gyümölcskoktél, szokatlanul szaturált színekkel, már-már kommersz stílusban. A 2019-es komolyabb, a sauvignon blanc-jelleg föl sem merül, van ellenben petrol és fanyarság. A rieslingben iskolázottabbak örülni fognak a változásnak, a tavalyi rajongók lehet, hogy lógatni fogják az orrukat.

Lendületes, szaftosan gyümölcsös – lime, ananász -, enyhén petrolos, fanyaron friss, igazi német riesling. Precíz munka, hibátlan arányok, a penge savak megeszik a maradékcukrot, észlelhető édességet csak melegebben mutat.

6 pont és 4150 Ft.

Tesco Finest Mosel Riesling 2019

Már a tavalyi is ígéretes volt, ez pedig egészen lenyűgöző 1350 forintért (most akciós, egyébként 1900 Ft). Semmilyen említésre méltó hibája, egyensúlyi zavara nincs. Ugyanaz a fazon, kissé egyszerűbb szabásmintával és egy fokkal olcsóbb szövettel, mint a Wilker. Gyümölcsös, élénk, tiszta, üdítő.

5-6 pont és 1350 Ft (best buy).

Leitz Eins-Zwei-Dry 2019

Ezt a bort mindig szerettem, de olykor próbára tette a hűségemet. Még 5-6 évvel ezelőtt is akadtak „Sponti Noten”-nel fűszerezett, a savakkal a felső határon egyensúlyozó példányok. Ez tisztább, mélyebb, finomabb és csiszoltabb. Ami szépet el tudunk képzelni egy rieslingről, az itt mind megvan. Persze nem egy “Lidérces messze fény”, de hát ez csak az alapok alapja. A citrusok minden árnyalatát felvonultatja egy kis fűszeres csavarral kiegészítve. Kristálytiszta, kiegyensúlyozott, ízgazdag, magabiztos bor.

6-7 pont és 4130 forint. Best buy. (Ne feledkezzünk meg persze a hagyományos Leitz-forrásról sem, mégha a 2019-essel nem is tud szolgálni.)

Fritz Haag Riesling Trocken 2019

Remek párost alkot a fenti Leitz-cel. Minőségben egy szint, de egészen más karakter: az letisztult és barátságos, ez vad és büdös. Annyira nem vad és büdös, mint egy Heymann-Löwenstein, de hasonlóan felvillanyozó és elgondolkodtató.

Szóval, az illatot nevezzük csak termálvizesnek, egyszerűen műmájerkedés lenne bármi mást kiegészítésként hozzá fűzni (elképesztő, hogy a németek milyen fegyelmezetten hallgatnak erről). Kóstolva kőkemény riesling, nemcsak a savak szaggatják az istrángot, de meglehetősen fanyar is. Ízben a termálvizen kívül szecsuáni bors, zöld őszibarack, menta, citrusok és kinin. Elég tömör a szerkezet, a savak osztályon felüliek, energiával töltik fel a kóstolót. Ronda, mint a bűn, mégis magával ragadó.

6-7 pont és 4850 forint.

Válasz