Az igazi bor – a Pharos-hipotézis

A borként árult, de a névre méltatlan ipari terméktől való megkülönböztetés vágya elég sok jelzőt – és zavart – termelt ki az elmúlt két évtizedben. Kezdetben voltak a kézművesek, aztán a természetesek (aka naturisták) és most legutóbb, igaz, csak gyertyalángként a „tiszta bor” (Cameron Diaz & co.).

A Tim Atkin oldalán publikáló Peter Pharos most az „igazi bort” dobta be, szerencsére kultuszalapítói igények nélkül, pusztán teoretikus célzattal. Nagy megfejtésre, szigorú definícióra ne számítsunk: az „igazi bor” elég komplex és magán viseli a fajta, az évjárat és a terület lenyomatát. Pamfletjével nem is foglalkoznék, ha nem csengene annyira egybe a legutóbbi posztomban érintett problémával, vagyis hogy bizonyos szint felett nem érdemes bizonyos szint alá mennünk. És a szint belövését ő – nagyon praktikusan – az árhoz köti. A brit viszonyokból kiindulva azt mondja, hogy a polcon 6 fontos palackban olyan bor van, amiért 35 pennyt fizettek a borászatnak, és ez nem lehet igazi bor, bármit állítson is a címke.

Nem tudom, hogy Magyarországon pontosan hogyan alakulnak ezek az arányok, de a közelmúltban Konstantin Baum MW – a németek válasza Gary Vaynerchukra -, egy oknyomozó magazinműsor tapasztalataira alapozva azt állította, hogy a német diszkontszektorban a borok nagy részét 3 euró alatt árulják és ennek durván egyötöde jut a termelőknek. Vagyis amiért mi az Aldiban vagy a Lidlben 3 eurót fizetünk, azért egy guriga 200-as üti a borász markát (forint, nem euró). (Szívesen olvasnék egy elemzést egy hazai iparági mélytoroktól, hogy miért és mekkora siker a Lidl magyar exporton belüli térnyerése. Éppen tegnap láttam a Kaláka Pince tokaji édesét 1500 Ft per palackáron egy szegedi Lidlben, és Alkonyi Lászlóra gondolva elmorzsoltam egy könnycseppet.)

Pharos azt mondja, hogy vannak olyan borvidékek, ahol szerencsés esetben néhány euróért is találhatunk igazi borokat (pinceáron). De afelől ne legyen kétségünk, hogy 35 pennyért sehol nem adnak igazi bort. Ennyi pénzért, reálisan, csak igénytelen, jellegtelen alkoholt lehet előállítani. Ezzel kevesen vitatkoznának. Ám Pharos szerint az igazi bornak nemcsak alulról van határa, hanem felülről is. Azaz egy bizonyos összeg felett szintén nem lehet igazi bort kapni. Ő azt mondja, hogy – eltekintve néhány francia kivételtől – nem valószínű, hogy egy 100 fontnál drágább bor igazi bor lenne. Innentől szó szerint idézem:

Ez nem fordított sznobizmus, nem a savanyú-a-szőlő esete. A pohárba kerülő ital szinte biztosan nagyon gondosan elkészített, valószínűleg remek, sőt talán kiemelkedő. De nem maga a bor az, amiért fizetsz. Az ár elszakadt az előállítási költségektől, a minőségtől vagy a bor egyéb érzékelhető tulajdonságaitól. Az ilyen drága bor már luxuscikk, amelynek elsődleges funkciója, hogy presztízst adjon, és megkülönböztesse a vevőt a pórnéptől – ezzel az erővel vásárolhatnának akár gyémántot vagy nemesi címet is.”

“[…] sajátos módon az ilyen bor már az árcédulájával elérte a célját. Ha a piaci mechanizmusok lehetővé teszik számodra, hogy ilyen szédítő magasságokat hódítsál meg, akkor a vásárlói bázisodat ezzel annyira leszűkítetted, hogy a minőségen alapuló versenynek már gyakorlatilag nincs tere. A te ügyfeleid nagyrészt mások véleménye alapján választanak. Viccesen hangzik, de a 600 fontos palackkal szemben támasztott követelmények hasonlítanak a 6 fontossal szemben támasztott követelményekre: következetesség, könnyen érthető ízvilág, erő az árnyalatok helyett. A borász feladata, hogy a stabilitást biztosítsa.”

Én erre még soha nem gondoltam, de lehet, hogy igaza van. Kétségtelen, hogy az általam kóstolt legdrágább borok nem tartoztak az általam kóstolt legjobb borok közé (ugyanez igaz egyébként a 100 vagy 99 pontos borokra). És az is tagadhatatlan, hogy a „drága bornak” van egyfajta receptje, és én e recept összetevőit nagy általánosságban nem szeretem (késői szüret, magas alkohol, 200% barrik stb.). Mindenesetre nem elképzelhetetlen, hogy a legolcsóbb boroknál az a fő szempont, hogy olcsón lehessen őket előállítani, a legdrágábbaknál, hogy a leggazdagabbaknak lehessen őket eladni. De vajon mire gondolt Kiss Gábor? (Csak vicceltem. Csak viccelt?)

[A képet innen metszettem.]