A karácsonyi kóstoló sosem maradhat el. Mind rohanunk ilyenkor, de valahogy minden évben összehozzuk, ez hagyomány. Más ez az alkalom, mint a többi: szűk baráti kör, eszem-iszom, senki nem jegyzetel. És persze érdekes palackok kerülnek elő.
Ez alkalommal két hazai lopta el az estét. Ezek a régi Ráspik lenyűgözöen jól érnek, bevallom, én annak idején nem néztem volna ki ennyit belőlük. Nem tudom megállni szó nélkül: akkoriban még kompromisszummentes nagyság jellemezte a pincét, nekem hiányzik az a tisztaság, ami azóta csorbát szenved. A 2006-os Gneisz pazar bor. Nemes érettséget áraszt 12 évesen, van egyfajta brunellós hangulata – az ehhez tartozó komplexitással -, ugyanakkor sokkal törékenyebb, simább az olaszoktól, a tannin a pincestílusnak megfelelően itt sem kap fő szerepet. Izgalmas és gazdag csúcsvörös, ami elérte a harmóniát, remekül fogyasztható. A csúcsán van, bontsa és örüljön, akinek még van.
Ez a tízéves tokaji édes nem kevesebb, mint világklasszis. Demeter Zoltán valamit nagyon eltalált 2008-ban, Lapis furmintját és Szerelmi hárslevelűjét én a valaha készült legnagyszerűbb magyar száraz fehérek között tartom számon (ma is ragyognak), és ez a Főbor (kvázi szamorodni) hasonlót hoz a szamorodnik-aszúk világában. Tűzijáték. Finom és szép érettség jellemzi, a korosság, fáradás jelei nélkül, a jellegzetes műfaji díszítőkkel (aszaltak, elsősorban kajszi). Összecsiszolódott, összeérett, lenyűgözően összetett. Nem szorul magyarázatra, ugyanakkor el lehet veszni benne. Kivételes, minimum, de lehet, hogy csoda.
You must be logged in to post a comment.