Második legjobb fajták, második rész

Ennek a sorozatféleségnek volt már egy nyitórésze, sajnos, elég régen, így érdemes lehet a koncepciót újra felskiccelni. Minden komolykodásom ellenére ez valójában egy nagy társasjáték, ahol egyszerre ülünk a lovon és kergetjük botladozva, miután kirepültünk a nyeregből. Második legjobb fajták azért, mert a félelmetes triót kizártuk – chardonnay, riesling, sauvignon blanc -, így fesztelenül versenghet az olaszrizling a zöldszilvánival, a verdejo  a vermentinóval. Fajtánként két palack, párban tetőtől talpig fekete zokniban. Az egyik feladat beazonosítani őket. Ez a futás a ló után rész, vicces extra jelenetekkel. A méltóságteljes rész, a lóhátról észosztás, megmondani, hogy melyik fajta lehetne méltó kihívója a diszkvalifikált élbolynak és melyiknek állna jobban a kivágási támogatás felmarkolása és az észrevétlen távozás.

Continue reading “Második legjobb fajták, második rész”

Nem hazudtam – La Gabacha Rueda 2021

Évek óta rutinszerűen írom – és mondom, ha kérdeznek -, hogy a verdejo olyan, mint egy sauvignon blanc, csak szelídebb, ám pusztán az illat alapján megkülönböztethetetlenek. Minél többször fordultam ehhez a fordulathoz, annál kényelmetlenebbül éreztem magam, mert a gyakorlatban soha nem próbáltam ki. Pedig a feltételek adottak lennének: Ruedában a sauvignon blanc a második legnagyobb termőterületű fajta, csak hát miért akarnék sauvignon blanc-t venni a verdejo őshazájából. (A márkaépítési öntökönszúrás tankönyvi esete, hogy egy az önálló hírnévért harcba szálló fajta termőhelyén azt a világfajtát is futtatják, amelyikre a leginkább hasonlít és amelynek az árnyékából kilépni próbál.) Continue reading “Nem hazudtam – La Gabacha Rueda 2021”

Lesz még nyár – Bardos Verdejo 2020

Ha létezik fajta, amely joggal mondhatja el magáról, hogy a semmiből jött és szerzetesi türelemmel kivárta a sorát, akkor az a verdejo. A ma legnépszerűbb spanyol fehér Afrikából származik, a mozarabok hozták magukkal és már a 11. században feltűnt Ruedában. Illetve fel nem tűnt, mert a kutyát sem érdekelte, a borvidék – ahogy a szomszédai, Toro, Ribera del Duero – vörösboros volt. Esélyt akkor kapott, amikor a filoxéra megnyomta a reset-et, ám közel egy évszázadon át oxidált, erősített, sherry-szerű borokat készítettek belőle. A ma ismert üde, ropogós gyümölcsbomba horizontális géntranszferrel jött létre: a riojai óriás, a Marques de Riscal a hetvenes években azzal bízta meg Émile Peynaud-t, hogy varázsoljon valami frisset a nyárra ruedai verdejo alapon.  Continue reading “Lesz még nyár – Bardos Verdejo 2020”