Vannak borászatok, amelyekkel szemben bűntudatom van, és könnyű feloldás híján inkább kerülöm őket. Orsolyáék ebbe a kategóriába tartoznak. Noha a boraik hektikus formaingadozásáért nyilván nem engem terhel felelősség, Tarnóczi Zoltán annyira megnyerő egyéniség, hogy a negatív tapasztalatokról nem volt kedvem írni. Valakitől úgy hallottam, hogy az Orsolya Pince a poklok poklát járta meg, néhány éve a megszűnés határára sodródtak, aztán valahogy visszakapaszkodtak. Bízom benne, hogy most már csak felfelé vezet az út.
Amikor Farkas Krisztián, az Artizán társtulajdonosa a rozé-posztom nyomán azzal keresett meg, hogy szeretné, ha megkóstolnám Orsolyáék rozéját, felemás érzések kavarogtak bennem. Örültem, hogy létezik egy Orsolya-bor, amiben annyira hisz a forgalmazó, hogy ilyen partizánakcióra is hajlandó érte. Ugyanakkor aggódtam: mi lesz, ha nekem nem ízlik. Hallgatok, lapítok, beolvasok?
Szerencsére a bor nem kényszerített kerülőutakra, de azért nem minden fenékig happy end.
A 2020-as Orsolya Merlot Rosé jó magyar rozé. Nem korszakalkotó, nem úttörő és nem lesz a nyár slágere . Elsőként azt írtam le a jegyzeteimben, hogy “egy nagyon éretlen merlot, ami egészen kiváló rozé”. És ez elég pontos leírása az élménynek. Aki bírja a savakat, az meg fogja találni benne a szépséget, meg a “kézművességet”, aki nem, az jobb, ha elkerüli. Tisztaízű, élénk, fanyar, valódi gyümölcsökkel – ribizli, meggy, piros alma -, a végén egy kis barackmagos kesernyével. Tisztán hagyja a szájat, de étel nélkül lehetetlen nem érzékelni, hogy a savak túlpörögnek.
5 pont és 2800 Ft.
You must be logged in to post a comment.