Jancis Robinson közép- és kelet-európai helytartója sajnos egy grafomán időrabló. Lehet, hogy kiválóan ért a borokhoz, de ahogyan és amennyit ír, az minden lehetséges erényét visszamenőleg lenullázza. Rejtély, hogyan köthetett ki egy istállóban Jancis Robinsonnal, aki kóstolási jegyzeteiben a lakonikus semmitmondást fejlesztette tökélyre. Hozzá képest Tamlyn Currin a bemeszkalinozott francia szürrealista költő, akit felkap a tudatfolyam és öt-hat többszörösen összetett mondatnál hamarabb soha nem tesz le. Neki minden aromajegyre van legalább három szinonimája és ugyanennyi gyerekkori emléke.
Valamikor, tavaly ősszel szolgálati úton járt felénk, és az élményt egészen mostanáig emésztette. Megérte várni. Hamvas Béla-rajongóknak lehet, hogy ez csak híg limonádé, nekem viszont wasabi: mar, mint a mustár.
A magyar fehérekről szóló cikkének első felében Közép- és Kelet-Európában szerzett általános benyomásairól számol be, és etnográfusokat megszégyenítő éleslátással állapítja meg, hogy a bennszülötteket sok minden köti össze, például számos szavuk közös és mindannyian szeretik az ajvárt. Aztán ránk zoomol. Az alábbiakban néhány sebtében fordított idézet a magyar fehérekről. [ˈɛɡeːʃːeːɡyŋkrɛ]!
„Ami viszont a bort illeti, a magyar fehérborok olyan erővel bírnak, ami szerintem egyedülálló a világnak ezen a részén. Még azt is megkockáztatom, hogy a magyar fehérek terroir-tükröző képességének az egész világon alig van párja. Természetesen általánosságban beszélek, és nem konkrétan. A magyar fehérborok gyakran olyan ízűek, mintha egyenesen a dűlőt öntötték volna a pohárba. A magyar fehérborok kóstolása mindig velőig hatol.”
„Egy komoly borrajongó számára a furmint ellenállhatatlan fajta. Az első pillanat, amikor az ember találkozik a furminttal, olyan, mint amikor Athénba érkezik, és felnéz a Parthenonra: tiszta, lineáris, végtelen, erőteljes, az ég mint háttér kontrasztjával, szinte kifürkészhetetlenül rideg és gyönyörű, ősi és rejtélyes; aztán átnéz az utca túloldalára, és meglátja a botrányosan fegyelmezetlen virágokat, amelyek egy falról omlanak lefelé, és mámorító illattal töltik meg a levegőt. Ilyen a furmint – nem görög (nyilvánvalóan!), de megvan benne az ellentétes erők feszültsége, a hatalmas erő és pompa, a hűvös, lineáris struktúra egyfelől, a kaotikus, csupa-virág, tobzódó nagyvonalúság másfelől.”
„Nos, az a helyzet, hogy a hárslevelű egy igazi szépség. Rendkívüli gazdagságot, teltséget, testet és mélységet hordoz anélkül, hogy kövér, olajos vagy alkoholos lenne. Lehet, hogy nem rendelkezik a furmint tűéles savainak átütő erejével, de van szerkezete és frissessége, amit a maga módján, elliptikus görbékben és bolygópályákban fejez ki, nem pedig téglalapokban és háromszögekben.”
„[…] az Olaszrizling egy kiváló fajta. Ennek a gyönyörű fűszeres, melegszívű, nagyvonalú fajtának semmi köze a rajnai rizlinghez (a “rizlinget” valószínűleg azért ragasztották rá, hogy könnyebb legyen eladni). Jobb lenne e félrevezető függelék nélkül. Egész egyszerűen olasznak, laškinak vagy graševinának kellene neveznünk. Elég, ha azt mondjuk, hogy az olasz egy olyan szőlőfajta, amely (mint a legtöbb fajta), ha megfelelő talajra ültetik, gondozzák, megfelelő terméshozammal kezelik, és idősebb tőkékről származik, szép, érlelhető bort ad.”
”A juhfark sokkal komolyabb kihívás. Noha a név ’juh farkat’ jelent (ami a pásztori boldogság édes, gyapjas-fehér, romantikus képét idézné fel), már a hangzása is elég durván agresszív [az angol fülnek nyilván: you fuck]. A bor pedig távolról sem gyapjas, bolyhos vagy pasztorális. Csak úgy tudom leírni, hogy ez a szőlő dühösnek született. Juhfarkot először kóstolni olyan, mintha egy kis kelta harcossal találkoznál, aki kődárdával és durva ónpengével hadonászik az orrod előtt, miközben harci festés [festő csülleng], agyag, eső és kén szaga árad belőle. Meghátrálásról szó sem lehet (hacsak nem te vagy az, aki meghátrál).”
„Megtanulni értékelni a juhfarkot hasonlóan lassú, tudatos alkalmazkodási folyamat, mint az olajbogyó, a radicchió vagy a negroni esetében. De a juhfark, akárcsak a negroni, igencsak addiktív lehet. A kezdők számára érdemes megjegyezni, hogy a juhfarknak időre van szüksége. Vidd le a pincébe, és felejtsd el – minél később jut eszedbe, annál jobb. Amikor felbontod, legyen nálad kecskesajt – lehetőleg hamu vagy csalánkéregben érlelt kecskesajt.”
Ennyit a fajtarajzról és most dióhéjban a konkrétum. A legmagasabb pontszámot kapott borok: Spiegelberg Szent Ilona Juhfark 2010 (késői szüret, félszáraz) – 18,5 pont; Barta Öreg Király Furmint 2019 – 18 pont; Barta Öreg Király Furmint 2018 – 18 pont; Somlói Apátsági Pince Hárslevelű 2018 – 18 pont; Spiegelberg Szent Márton Hárslevelű 2014 – 18 pont; Füleky Úrágya Hárslevelű 2019 – 17,5⁺⁺ pont; Somlói Apátsági Pince Furmint 2018 – 17,5⁺ pont.
Gondoltam, hogy a Spiegelberg Szent Ilona Juhfark kóstolási jegyzetét lefordítom, de mivel a felét egy hosszú idézet teszi ki A gyűrűk urából – Mrs. Currin szerint ez a juhfark olyan, mint a mithril -, amit lusta vagyok megkeresni, ezért inkább két részletet ragadok ki. Az eleje valahogy így szól: „Olyan íze van, mintha Mordorban kovácsolták volna; olyan íze van, mintha mithrilből készült volna; olyan íze van, mintha a tündék kalapácsainak hangját innánk”. A finálé ismét hamisítatlan, currini melodráma: „Helyezd a nyelvedre. Ne mozdulj. Térdre.”
[A kép forrása: www.jancisrobinson.com]
You must be logged in to post a comment.