Lepkék préselték – Josep Grau

Nem vertem nagydobra, de néhány évvel ezelőtt elkönyveltem, hogy jók a spanyol borok, de nem annyira jók, mint a franciák. Ez pontosan az a fajta általánosítás, amitől égnek áll a haj, viszont meg tudom magyarázni: abban az igényes olcsó kategóriában, ahol a szürkület beálltával portyázni szoktam, bőséges a spanyol, katalán, baszk, galego usw. kínálat az őshonos fajtákból, hordó nélkül készített, ötletesen csomagolt borokból, ám ezek gyakran megrekednek a csinos, de egysíkú, lineáris, csavartalan joven stílusban.

Nem így Josep Grau. Már az is furcsa, hogy mit keresnek Magyarországon ilyen borok. Ennek a családi borászatnak olyan kicsi a lábnyoma a nemzetközi borkereskedelemben, hogy egy értelmes profilt vagy borleírást is alig lehet levadászni róluk. Hogyan köthettek ki a Bortársaság kínálatában? (Más (rosszmájú) megfogalmazásban: Mit keresnek a Bortársaság kínálatában, amikor a Wein&Co sem árulja őket?) A trúsztori az, hogy Grauék küldtek Budapestre mintát, én pedig azért kóstoltam meg, mert legközelebbi borbarátom már a tavalyi debütáláskor riadóztatott (akkor még későn ébredtem).

A takaros honlapot böngészve kiderül, hogy Josep Grauék szortimentje nem is olyan szűk, nálunk mindenesetre két boruk kapható. Montsant a szegény ember Prioratja, ránézésre ugyanaz a western-film díszlet, csak ha a porba harapunk, derül ki, hogy az egyikbe jutott a vörös palából, a másikba nem. A két behozott bor montsanti öreg tőkés, de 6 hektárnyi parcellát Prioratban is összecsipegettek.

Ha már így elnyújtottam a felkonferálást, akkor legalább a lényeget rövidre fogom. Mindkét bor zseniális. Én nem jöttem rá egyből. A Vespres első nap elég vad volt és elég savas. A Florens pedig illett az előítéletbe: jó, jó, de nem komplex, sem díszítő jegyeiben, sem textúrában. Aztán a második és a harmadik napon kivirágoztak. Nagyon tiszta és természetes borok. Leginkább az extrakció fogott meg, mármint hogy szinte alig extraháltak. Mintha garnachából készült burgundiak lennének, ám a garnacha karakterével és alkoholjával. A Vespres-nél előbújik a cariñena, talán a syrah is, a vadhús, a fekete föld, az oregano, a vörös áfonya és egy szárított virágos jegy vezeti az illatot. A Florens egysíkúbb vagy fókuszáltabb, egy fajta (100% garnacha) és az illat kevésbé intenzív és színes: meggylekvár, áfonya, szamóca, dohány. A Florens csak a harmadik napra nőtt fel a Vespres mellé, és ehhez arra is szükség volt, hogy grenache-rajongóként felismerjem benne a nagyon tiszta fajtajelleget. Mindkét borban igazi gyümölcsöket kapunk, igazi savakkal, a ráadást a fűszeresség és a sós jelleg hozza. De amiben világklasszisok, az az extrakció finomsága, ez a selymes szövet, ez a megbicsaklás nélküli nyomatékgörbe. Nem hiszem, hogy kóstoltam valaha ilyen kifinomult spanyol borokat és a melléjük benchmarknak bontott Perrin Reserve teljesen elvérzett (vulgárisan édesnek, vaskosnak, hordósnak és rendezetlennek hatott, pedig amúgy jó bor). Aki szeret borokkal szöszölni és van türelme lelassulni, az tegyen velük egy próbát, aki a hangerőt és a döngölést preferálja, az nagyívben kerülje őket.

Mindkét bor 7-8 pont, a Vespres 6350 Ft, a Florens 9850 Ft. Én a Vespres-ből vettem még egy palackkal, mert ennyi pénzért ezt a stílust még sehol nem kaptam meg. A Florens-en még gondolkozom.