Kortárs blaufrankisch – Prieler és Dorli Muhr

Az elmúlt néhány évben kóstolt, pár tucatra rúgó (nagyrészt saját beszerzés) osztrák kékfrankos felemás érzéseket hagyott bennem. Gyenge borral nem találkoztam, ám érdekessel sem elég gyakran. A többség a nemzetközi stílusként elhíresült irányzat gyermeke volt, mindent – hibát és erényt is – felülíró, (új)hordós köpenybe öltöztetve. Mintha csak a kétezres évek elejét taposnánk.

Két hónapja mégis felkerekedtünk az ex-Művalkeszes Dagadtossal és néhány baráttal, hogy helyszínen gyűjtsünk benyomásokat, és a túra megváltoztatta a bennem kialakult képet. Az borítékolható volt, hogy a Dorli Muhr-látogatás optimistább irányba billenti majd a mérleget (ő már 2007-ben új utakon járt, akkor még Muhr-van der Niepoort néven, egykori férjével, Dirk Niepoorttal), de hogy a Weingut Prieler is ekkorát lendít rajta, arra nem számítottam.

Habár boraik nem hasonlítanak, mindkét termelőről elmondható, hogy az évtizedekkel ezelőtti tradíciókhoz kanyarodtak vissza – XI. századi igényességgel. Mérsékelt alkoholok, spontán erjesztés, a kis- és újhordók mellőzése a közös keresztmetszet (a kénhasználat is moderált, Georg Prieler például a hordós érlelés végéig nem kénezi a vörösöket; mindezek mellett egyikük sem naturista), a végeredményként születő borok pedig megkapóan mesterkéletlenek és egyediek. [Az alábbi két bor már otthon nyílt.]

Prieler Blaufrankisch Johanneshöhe 2019