Az elmúlt néhány évben kóstolt, pár tucatra rúgó (nagyrészt saját beszerzés) osztrák kékfrankos felemás érzéseket hagyott bennem. Gyenge borral nem találkoztam, ám érdekessel sem elég gyakran. A többség a nemzetközi stílusként elhíresült irányzat gyermeke volt, mindent – hibát és erényt is – felülíró, (új)hordós köpenybe öltöztetve. Mintha csak a kétezres évek elejét taposnánk. Continue reading “Kortárs blaufrankisch – Prieler és Dorli Muhr” →