Egész nyáron indexen voltak a vörösek, hiába vettem hébe-hóba egy-két palackkal, a feleségem és a hőmérséklet tettek róla, hogy soha ne kerüljenek sorra. Amikor aztán néhány hete beleunva a kánikulába, „ha nem esik, ha nem szakad, akkor is vöröset fogunk inni” felkiáltással sorra bontottam zárolt készletünk kadarka-szabású tételeit, a Márkvárt lett az egyik csoportgyőztes.
Ahhoz képest, hogy legalább egy évtizede tudjuk, hogy ifj. Márkvárt Jánosnak – aka DJ Fuxli – bakművelésű őskadarkásai vannak, a nagy ígéret beváltása mostanáig váratott magára. És most is jobb lenne a nagy szót mellőznöm, mert ez minden csak nem nagy. Illetve egy tekintetben mégiscsak nagy: az alkohol 14 százalék. Mielőtt bárki összerezzenne: nem édes, nem éget, nem fűt, annyit érezni, hogy teljesen érett szőlőből készült, a kadarkákat gyakran kísértő zöldes húzásnak, savanykás fanyarságnak itt nyoma sincs. Szerencsére legalább ekkora távolság választja el a rendszerváltó villányi vonulattól is, amikor a világfajtákkal megerősített kadarkát vaníliás tölgyfamázzal burkolták be és kétszeres szorzóval árulták.
Nekem vannak rendíthetetlen kadarka-szkeptikus barátaim, de ezzel a borral talán az ő betonszarkofágjukon is rést lehetne ütni. Minden ízében vonzó és bájos. Intenzíven gyümölcsös – málna, szamóca -, közepesen fűszeres, a szövet kadarkához képest vastag és selymes, a magas alkohol ellenére a korty száraz és eleven, a lecsengés hosszú és ismét fűszeres. Gyümölcsbomba és mégis kadarka. Hogy ne csak dicsérjem: minden korty jól csúszik és esik, de nem egy elvarázsolt kastély, meglepő részletekre ne számítsunk. Egy szó, mint száz: ideális bisztróbor.
3950 forint volt, amíg lehetett kapni (a szegedi BT üzletben még akad néhány palack). 6 pont és még több élvezet.
You must be logged in to post a comment.