A Mosel palafalak határolta, víz vágta, girbegurba folyosó. A látvány minden második kanyarban lélegzetelállító. És ez akkor sem változik, amikor a természeti tájat épített környezet bontja meg (na jó, a Mosel-híd kérdőjeles). Bernkastel-Kues a mézeskalács-házakkal olyan, mintha mesekönyvből vágták volna ki (karácsonykor erre alaposan rá is játszanak). Scrooge legyen a talpán, aki képes itt a városnézést mosolytalanul lehozni. Szerintem nincs még egy hasonlóan szép borvidék (talán a Douro közelíti meg), és ha a tájhoz a borokat is hozzáadjuk, akkor egyenesen verhetetlen úticél.
Bármerre nézünk, nagynevű dűlőket látunk és ezt az is tudhatja, aki nem tudja, mert mindegyiket feliratozták. Egyik-másik csak meredek domboldal, a többség azonban meredély, szinte már szirt. Nekem folyton az járt a fejemben, hogy itt vajon hogyan kapálnak. Idővel aztán elbizonytalanodtam: talán nem is kell kapálni, mert itt a gaznak sincs kedve gyökeret verni. De ha minden csupa pala, hogyan bír a szőlő életben maradni, sőt, lédús, édes bogyókat teremni? Rejtély. Aztán újabb okot találtam a csodálkozásra: a pala-problémát nem csak a szőlő oldotta meg, hanem az összehasonlíthatatlanul testesebb fák is. Amint elfogynak a tőkék, sűrű erdő kezdődik és bár nem ellenőriztem, kétlem, hogy a lombok takarásában csernozjom váltaná fel a palát. Mégiscsak lehet valami abban, hogy a növények fényt esznek és vizet isznak rá.
Az egyik pincelátogatás alkalmával ki is csúszott a számon – valamivel udvariasabb formában -, hogy csak egy őrültnek jutna eszébe itt szőlőt telepíteni. De nem egy őrült volt, hanem sok: a rómaiak. Persze azok a belgák sem voltak kevésbé bolondok, akik két évezreden át fenntartották. A szőlész-borász itt félig kőszáli kecske, félig öngyilkos-jelölt. És még csak meg sem fizetik. Látván, hogy értő fülekre talál, hallottunk is bőven panaszt az eurócentet a fogához verő átlagnémetről, akinek 15 euró már sok egy palack rieslingért. (Egy friss cikkben arról olvashatunk, hogy a valóban ámulatba ejtő szirteken dolgozó Matthias Knebelnél egy liter bor előállítási költsége 14,32 euró.) Láthatóan van is gond az utánpótlással. Talán majd a drónok segítenek, hogy a bolondok túl- és megéljenek. (Egy kis képgaléria Dr. Hermannék öreg tőkéiről.)
A globális felmelegedéssel a moseli borászok látszólag megütötték a főnyereményt. Évszázadokon át azért fohászkodtak, hogy essen kevesebbet és süssön többet (azt mégsem kívánhatták, hogy a meredek partfalak csusszanak a völgybe, legyen minden lapos és termékeny, mint a Nílus-delta). Imájuk meghallgattatott: sok lett a sütés, kevés az esés. Néhányan azonban kezdik magukat úgy érezni, mint Midász király, aki nem meri megdörzsölni a szemét. A felmelegedésnek is vannak hátulütői. Egy részük katasztrófális: egyre gyakrabban találkozik a korai rügyfakadás a késői faggyal, az új telepítéseket kinyírja az aszály és a kánikula. Más részük stiláris, minőségi: a rövidebb tenyészidővel csökken a komplexitás, a nagyobb hőösszeg megeszi a savat. Messziről jött emberként én egyelőre a pozitív oldalt látom: a borok többsége csodálatos.
Térjünk át az utazás praktikus részleteire. Az időpont választással isteni szerencsénk volt, vasárnap indultunk, ezért nem volt forgalom, május elsején jöttünk vissza, akkor sem volt forgalom, és ami a legfontosabb: végig sütött a nap. Évtizedeken át azt hittem, hogy 25 fok az ideális hőmérséklet, de idén beláttam, hogy ha süt a nap, 20 is elég. A Moselnél 17-19 fok volt, autóban már ez is sok, a szabadban pedig egy pulóverrel kombinált széldzsekivel az egész nap lehozható. A statisztikák szerint április kevésbé csapadékos, mint május és a papírforma ezúttal bejött. Az utolsó pillanatig aggódtam, hogy még túl kopár lesz a táj, de a szőlő kivételével a növényzet már félúton járt a kizöldülésben.
Az utunkat odafelé Regensburgban, visszafelé Bambergben szakítottuk meg. Mindkétszer Ibis hotelben szálltunk meg és messzemenően elégedettek voltunk a szűk tér, de praktikus elrendezés, kényelmes ágy, modern berendezés és alacsony ár kompromisszummal (érdekes módon a Regensburg Zentrum fekvés és árszabás tekintetében is egyértelműen kedvezőbb volt, mint a Bamberg Budget).
Hosszasan kerestem olyan kiadó lakást/házat Bernkastel-Kues-ben, ami alkalmas hét főnek, de végül az ideális szállást Traben-Trarbach-ban találtuk meg. Bernkastellel nem sok város versenyezhet, de Traben-Trarbach is pofás hely komoly történelemmel (egy rövid pillanatig Bordeaux mellett a második legfontosabb borkereskedő központnak számított és a profitból Jugendstil villákat építettek). A folyó mentén kiépített bicikliútnak köszönhetően innen is remekül lehet csillagtúrázni.
Négy borászatban jártunk, ebből kettő fenntartás nélkül tetszett: Dr. Hermann és Carl Loewen, egy jó élmény volt, de a helyszínen még nem voltam abban biztos, hogy az életerős savak hosszabb távon mennyire tolerálhatóak (Hermann Ludes), és egy olyan, ahol a vendéglátás kedves volt és a célok rokonszenvesek, de a borok között alig akadt olyan, amelyikből szívesen vásárolnék (Daniel Vollenweider). Azóta itthon is kóstoltuk a borokat és még a Vollenweider is hozta a kötelezőt, a másik három pedig vitán felül világklasszis.
A Ludes és a Vollenweider nehezebben becserkészhetőek, de a Dr. Hermann és a Carl Loewen felhasználóbarát célpontok. Aki Bernkastel-Kues-ben köt ki, bőven válogathat a fősodorhoz tartozó borászatok közül: Dr. Loosen, Markus Molitor, Fritz Haag, Schloss Lieser, bátrabbaknak Immich-Batterieberg vagy Willi Schaefer.
Néhány széljegyzet kifejtés nélkül. A felfedezés/meglepetés kategória győztese: a Dr. Hermann két pinot noirja. Magamat is megleptem: minden borászatnál legalább annyira tetszettek a feinherb és kabinett borok, mint a szárazak. 2025 nagy ígéret, de a szigorúbb 2024-ben készült borok jelenlegi állapotukban simán felveszik a versenyt a nagyon fiatal ’25-ösökkel. Az árak egyedülállóan kedvezőek, ilyen jó borokat sehol a világon nem adnak 10, 20 vagy 30 euróért. A Dr. Hermann volt az egyetlen borászat, ahol nem volt személyes kapcsolatunk, csak bekopogtattunk, és félóra várakozás után itt is hibátlan szortimentet kóstoltunk magas színvonalú előadással kísérve (9 szabadon választott bor 20 euróért, amit aztán vissza is kaptunk, mert 150 eurós vásárlás után elengedték).
A német gasztronómiát egy világ választja el a franciától (persze aki hajlandó fizetni, az ezen a vidéken is talál kopiketet). Ha elfogadjuk, hogy itt a krumpli, kolbász, káposzta a király, akkor nem fogunk nagyot csalódni. Néhány hely, ahol jót ettünk és jól éreztük magunkat: Regensburgban, Bernkastel mellett, Neumagenben (Trittenheim környéke), Bambergben.
A Carl Loewen, a Dr. Hermann és a Hermann Ludes borok ismertetésével egyelőre adós maradok, de már gyűlnek a jegyzetek.
[Az első fotót innen metszettem, a többit Hovorka Beáta, Sass Gabriella és Zsibrita László készítette.]
Válasz