Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Amikor megkóstoltam az olaszrizlinget, elcsodálkoztam. Most az aktuális fehérburgundit és a sauvignon blanc-t is megkóstoltam és utálom magamat. Annyira jók voltak, hogy hazafias kötelességem lenne agyonhallgatni őket. Nem szól száj, nem fáj fej. Ha vertyogok, attól jobbak lesznek a magyar borok? Na, ugye. Continue reading “Ebugatta himpellére”
Andrew Jefford a januári Decanterben egy egész oldalon át taglalja, hogy Elzászban járva miért vett egy komplett szett hülye poharat és miért használja azóta is. Ez a zöldszárú, tömpe korcs az elzászi hagyomány fosszilis része, ami mai szemmel éppen olyan elavult és szánalmas, mint egy Zaporozsec egy Mazda MX-5 mellett. Jefford mégis rákívánt, kifizette, haza vitte és most meg is magyarázza, hogy miért ebből iszik egy Riedel Superleggiero vagy egy Zalto Denk’Art helyett. Continue reading “Jefford a sznobokat alázza”
Régebben a francia terroirsuttogók csodafegyverének, akarom mondani, szemérmetlen hasbaakasztásnak tartottam a két perccel éjfél előtt megjavult évjáratokat. Aztán egyre gyakrabban hallottam borászoktól, hogy az évjárat minősége mégis csak az utolsó két héten áll vagy bukik, és hátrébb vontam az agarakat. 2022-ben Németországban is megtörtént a nehezen magyarázható csoda: a nyár emberemlékezet óta nem tapasztalt hőséget és aszályt hozott, a borok mégis üdék, illatosak, kiegyensúlyozottak. Continue reading “Riesling 2022”
A sietség rossz tanácsadó. Én mégis hallgattam rá. Megpróbálom megmagyarázni. A szövegek is csintalan gyerekek, cukifalatok és kis einsteinek – mi nemzettük, mi szültük őket, mi mások lehetnének? Continue reading “Mea culpa – Kreinbacher Classic Brut magnum 2019”
A legjobb vételeket egész évben listázzuk, de az a lista befékez a középkategória felső határánál, noha napnál világosabb, hogy egy 100 eurós bor is lehet jó vétel. Mindjárt mondok is kettőt, bár aki most fut neki a rendelésnek, az ebből legjobb esetben Szilveszterkor lát bort. Szóval, egy hibátlan, nagy kaliberű, modern és fogyasztásra érett 96-97 pontos bordói 90 euróért, lehet, hogy sokunknak YOLO, de messze nem lehúzás. Még kevésbé az az egyik legjobb NV champagne, magnumban 100 euróért, főleg, ha az itthoni árak felől pislogunk kifele fele. Continue reading “Ünneplő borok”
Szögezzük le gyorsan, nem az enyém. A kihalás szélére sodródott betűalapú borinfluencerek egyik utolsó képviselője, a klímamenekültként Katalóniában élő Fintan Kerr virtuális pincéjében leltározva értesült arról, hogy ő statisztikailag egy chardonnay-head. Pánik vagy menekülés helyett fröccsöntött magának egy ideológiai járókeretet. A keretbe rekesztett monster kérdés így hangzik: Hogyan lehet egy színtelen, szagtalan, indikátorközegbe beleszeretni? Continue reading “Szerelmi vallomás a chardonnay-hoz”
Yves Cuilleron a legfinomabb borokat készíti, de erre az arca a legkevésbé sem készít fel. Én, aki életem meghatározó részét borokkal való szöszmötöléssel töltöm, mélyen lekötelezve érzem magam, amikor olyan valakivel találkozom, akinek a művei máig képesek feldobni, lekötni, ámulatba ejteni. Noha ezek a művek nyilván csak felerészben az emberi szándék, képzelőerő, szakértelem és szorgalom kifejeződései, hiszen a megformált anyag él és mozog, mégis nehezemre esik elfogadni, hogy az, aki ezeket a borokat létrehozza, nem feltétlenül szép. Kívülről semmiképpen. Fordítva persze még rosszabb lenne. Continue reading “Just like honey – Cuilleron Syrah 2022”
Jancis Robinson leplezetlen csalódottsággal kérdezi: “Lehet, hogy visszalendült az inga és megint jönnek a nagy vörösek?” A legújabb felmérések szerint a kritikusok céhe hiába tépi a száját legalább két évtizede, az emberek alapvetően kényeztetésre vágynak, nem tesztkérdésekre és elektrosokkra. Hiába nyomják a bormászterek fullba az edukációt, és népszerűsítik a helyi hősöket, a gyakorlatban a kutyát sem érdekli, hogy független kereskedők félhomályos üzleteiben milyen kisszériás kincsek rejlenek soha-nem-hallott borvidékekről. Continue reading “Pfuj, teszed le azonnal azt a testes, bársonyos vörösbort!”
A saját nemzedékem előtt álló egyik legnagyobb marketing feladat annak megértetése a fiatalokkal, hogy mi nem a kénköves pokol felé taszigáljuk a Földet, hanem elhoztuk nekik a mediterrán nyarat ősszel. Amíg nem sikerül áttörést elérnünk, addig kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy a többségük apokaliptikus jelként fogja értékelni, hogy idén, különböző időjárási anomáliák miatt, 60 éves mélypontra zuhant a bortermelés. Az iszapszemű öreg ráják viszont, akik a visszaesésben is meglátják a negatív növekedést, örömmel fogják nyugtázni, hogy így enyhülhet a csökkenő borfogyasztás miatt kialakult túltermelési válság. Continue reading “Jókor jött mélypont – 60 éve nem volt ilyen alacsony a globális bortermelés”
Én még nem ittam igazán jó új-zélandi bort. 15 évvel ezelőtt az állítás élét könnyen el lehetett volna venni azzal, hogy „hiszen, te eleve utálsz mindent, ami újvilági”; csakhogy időközben az előítéleteim bevehetetlennek hitt erődítményét az alapokig visszabontották kaliforniai chardonnay-k, cabernet-k, argentin malbec-ek, dél-afrikai chenin blanc-ok és társaik. A fintorgás szigetén már csak Chile, Ausztrália és Új-Zéland dideregnek. Nyilván náluk is akadnak, akik túljutottak az alaprecepteken és az ipari szemléleten, csak engem nem ért még olyan inger, ami arra késztetett volna, hogy nagyobb összeget invesztáljak a felderítésükbe. Continue reading “Alma/fa – Etyeki Kúria Chardonnay 2021”
You must be logged in to post a comment.