Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Jamie Goode főbenjáró vétket követett el: unottan, nyúzott ábrázattal kóstolta végig a mintaként kapott magyar borokat. Borkritikusi körökben rojtosra koptatták már a poént: szar meló, de valakinek ezt is meg kell csinálnia. Most megtörtént az a példa nélküli eset, hogy visszanyalt a fagyi, a viccből kiolvadt az irónia, ráadásul, mindannyiunk szeme láttára. Continue reading “Mint aki citromba harapott – Jamie Goode furmintot kóstol”
“Ne legyen hibamentes! A természetben nincs hibamentes.” A Terroir Squad kisfilmje egy bátor házaspárról.
Régóta szerettem volna összehozni egy spanyol-portugál rangadót albariño/alvarinho vonalon, „Igazságot a portugáloknak!” mottóval. Az albariño a legrangosabb spanyol fehér és ma már nemzetközileg is felkapott fajta, az alvarinho-ra viszont rá sem nyitnak. Én valahogy fordítva ültem a lóra: alvarinho-ban van kedvenc pincém, albariñóban még nincs. Két borból nem lesz rangadó, de egy best buy riasztás összejött. Continue reading “Igazságot Portugáliának! – albariño vs alvarinho”
Egyetlen eredetvédelmi körzetet sem ismerek jobban, mint azt, amelyik a borkereskedések „növekvő ársorrendben” listájának első és harmadik oldala közé esik. Amikor ez így először megfogalmazódott bennem, azt gondoltam, hogy erősen önkritikus, szánalmat keltő állítás, aztán, hogy a fene se tudja. Lehet a szükségből erényt kovácsolni, borban az olcsó meglepően csábító terep. Continue reading “Egy maréknyi euróért – Rhone-i túlélőcsomag”
Az előző poszt nem vetett szelet, mégis vihart aratott. Úgy látszik, a kéntelenség húsba vág, így az én vonalasnak legkevésbé sem mondható expozém is megfelelő ürügyet szolgáltatott a lincshangulatkeltéshez. Én nem filozófiát iszom, számomra továbbra is fontosabb a tapasztalat, mint a teória. Elsősorban tehát arról fogok írni, amit éreztem, és csak érintőlegesen arról, hogy ez milyen kérdéseket vet fel. Continue reading “Kéntelen 2”
Mérész Sándor kiváló borász, de így is meglepett, hogy egy Burgundiától ennyire elrugaszkodott évjáratban is sikerült ilyen élénk, kiegyensúlyozott pinot noirt készítenie. Ha rajtam kívül bárkit érdekel még, hogy hol tart ma a Burgundia-projekt Magyarországon, annak elég az Etyeki Kúria nevét megjegyeznie. Valamivel több, mint 15 euróért hazaviheti az egyik legjobb chardonnay-t és az egyik legjobb pinot noir-t. Continue reading “Roppanós cseresznye – Etyeki Kúria Pinot Noir 2017”
Van egy szegedi barátom – helyi szinten sikeres és ismert vállalkozó -, aki hobbiból kapálgat néhány négyszögöl szőlőt a Balaton északi partján, sőt, bort is készít. Évekkel ezelőtt egy Budapest-Szeged tranzit során elmondta, hogy nemcsak nagy tisztelője a „Bencze Pisti” borainak, de őt még a biodinamikus kísérletek is meggyőzték. Mivel a barátom gyógyszerész, némileg meglepett, hogy a biodinamikát szőröstől-tülköstől lenyelte, azaz meg sem próbálja az érthetőt, a talajélet felvirágoztatását leválasztani az érthetetlenről, azaz az alkimista liturgiáról. A közelmúltban aztán kiderült, hogy „Bencze Pisti” kéntelen fordulata sem tántorította el, a borait továbbra is szereti és vásárolja. Continue reading “Kéntelen furmint – Bencze István Furmint 2019”
Meghagytam a címet, noha a teszt végül egészen más irányt vett. Eredetileg arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire hasonlít a Szent György-hegyi sangiovese a toszkán őshonosra. Azt is szerettük volna megtudni, hogy a máig legalaposabb Tabunello-posztban belengetett „legjobb magyar vörösbor” címnek van-e aranyfedezete. A várakozást külön fokozta, hogy a mezőnyben egy brunello is szerepelt, ami nálunk ritkább vendég, mint szeretném.
Pontosan egy hónappal ezelőtt ismertettem egy cikket, amely a talajban tenyésző mikroorganizmusok szőlészeti és borászati jelentőségéről szólt. Röviden a lényeg: a szőlőt nem az ásványok táplálják, hanem a talaj flórája és faunája. Vagyis a “terroir”, amit egyes borok kifejeznek, nem annyira kőzetréteg, mint inkább gombahálózat és mikrobaközösség. Néhány nappal később megkeresett egy kedves olvasónk, aki a téma szakértője, és felajánlotta, hogy egy átfogó esszében felvázolja a dolgok jelenlegi állását. Az alábbiakban az ő írása olvasható, a saját fotóival illusztrálva. (A szerző anonimitásra vonatkozó kérését tiszteletben tartva, legyen a neve “Organominera”.) Continue reading “A mineralitás archaikus meséje”
Jono Le Feuvre, a Rosetta Pörkölde alapítója hosszú cikket szentelt a kávé és a terroir kérdéskörének. A Fahéj Botrány (a.k.a #Cinnamongate) önmagában is szórakoztató és tanulságos történet, engem mégis inkább az fogott meg, hogy a borban már szénné elemzett terroirkérdés hogyan jelenik meg egy másik közegben. Személyes bónusz, hogy végre alkalmam adódott kifejteni, hogy mi köze van Baudelaire Dögjének a bor élvezetéhez. Continue reading “Rágót vagy terroirt kérsz a kávédba?”
You must be logged in to post a comment.