Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Hol van már a Pannon Bormustra? Az alábbiakban olvasható interjút Tim Atkinnel 2013. májusában készítettem, amikor zsűritagkén Magyarországon járt. Különös érzés nem csak az ő meglátásaival és jóslataival szembesülni, hanem a Pannon Bormustra intézményével is. Mintha nem hét, hanem húsz év telt volna el azóta. Continue reading “Magyarországnak van egy világszínvonalú fajtája – interjú Tim Atkinnel (retroszerda)”
Saját borbaráti körömben gyakorlatilag senki nem iszik tokaji szárazakat. Az utóbbi egy évtizedben én is inkább csak kötelességtudatból szondázgattam a mezőnyt: annyira mély volt a szakadék az olvasható presztízs és az én értékítéletem között, hogy szinte minden évben eljött a pillanat, amikor elfogott a kétely és győzött a kíváncsiság. Egészen mostanáig ezek a próbák csak bebetonozták az előítéleteimet. Continue reading “Nem délibáb – tokaji száraz zárlat”
A borírók legalaposabbika, David Schildknecht azt állítja, hogy a tudomány jelenlegi állása szerint a borok eltarthatóságának nincs azonosítható oka. Más megfogalmazásban: a sok vélt ok közül egyik sem perdöntő és egyik sem kellően megalapozott – nincs tehát olyan jellemzője egy fiatal bornak, ami alapján megmondhatnánk, hogy hosszú életű lesz. Continue reading “Stayin’ alive, avagy a hosszú élet titka – retroszerda”
2013 nyarán leporoltak egy akkor már ötéves kutatást, amelynek az volt a konklúziója, hogy a borértés nem tudomány, az ún. szakértők össze-vissza pontoznak, és orruknál fogva vezetik azokat, akik hisznek bennük. Akik mindig is sejtették, hogy a borbírálat úri huncutság, kézről-kézre adták a „megcáfolhatatlan cáfolatot” közlő cikket, és indiántáncot jártak a borsznob lángoló szalmabábuja körül. Continue reading “A pontozás marhaság – posztmentés”
A pincelátogatásokat a rendezvényekkel együtt elfelejthetjük egy időre, de hogy valami pozitívat próbáljak keresni ebben a szorult helyzetben: bölcs döntésnek bizonyult nem halogatni – a jó időre várva, például -, hanem január végén nyélbe ütni a borvidéki túrát. Egy darabig nem megyünk, az biztos. Continue reading “Helyszíni szemle: Vylyan, Villány”
Száraz csúcstokaji Péter Pince-módra. Szerintem a borvidék egyik legjobb és legegyedibb bora, teljesen új szín a tokaji palettán. Continue reading “Tokaj új íze – Péter Pince Arcus 2018”
A legérdekesebb bor, amibe belefutottam a Borjour Magnumon. Tulajdonképpen vadászom már rá egy ideje, finoman szólva nem kapható minden sarkon – álmomban nem gondoltam volna, hogy éppen egy gigantikus rendezvényen jön szembe a parányi borászat.
Continue reading “Kadarka egyedi arccal: Toronyi 2017, Szekszárd, Cinka dűlő”
Ekkora összegért ilyen érdekes borral ritkán találkozok. Ráadásul nem csupán szokatlan, de jó is.
Continue reading “Borok a hiperből – egyedi korzikai vörös az Auchanból”
Négy borászatot sűrítettünk két napba barátokkal január végén Szekszárdon és Villányban, kis kézművestől a nagyban utazókig. A Bodri pincénél kezdtünk, a tapasztalatok egy mondatba sűrítve: best buy alapborok és remek táborverési lehetőség egy több napos szekszárdi túrához. Continue reading “Helyszíni szemle: Bodri Pincészet, Szekszárd”
A fenti címmel ma publikálta Jancis Robinson a január 29-én megrendezett londoni Furmint February bemutatón kóstolt borok értékelését. Szombaton egy hosszabb cikkben elemzi majd a benyomásait. A mostani rövid felvezetésből két mondatot emelek ki: „Vannak olyan magyar puristák, akik szerint a tokaji borászoknak meg kellene maradniuk a hagyományos édes boroknál, amelyek a vidéket híressé tették, bármennyire nehéz is vevőt találni rájuk. Én azonban szeretem ezeket a száraz borokat, amelyek a borvidék egyedi és nemes szőlőfajtájából készülnek, markánsan tüzes, kénköves jelleget mutatnak és rendkívül jól érlelhetőek.” Continue reading “Furmint, a magyar adu?”
You must be logged in to post a comment.