Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Ha valaki még nem hallotta volna, a balatonfüredi Zelna borászat belépőszintű olaszrizlingje az idei Decanter World Wine Awards-on 97 pontot szerzett és platina érmet kapott. Emlékeim szerint ez magyar száraz borral csak egyszer fordult elő, a Figula Kövessel (60% szürkebarát, 40% olaszrizling). A siker értékét fokozza, hogy ezt nem 32500, hanem 1500 forintért árulták (a Lidlben, de teljes áron is csak 2000). Continue reading “Bajnokok reggelire”
A borként árult, de a névre méltatlan ipari terméktől való megkülönböztetés vágya elég sok jelzőt – és zavart – termelt ki az elmúlt két évtizedben. Kezdetben voltak a kézművesek, aztán a természetesek (aka naturisták) és most legutóbb, igaz, csak gyertyalángként a „tiszta bor” (Cameron Diaz & co.). Continue reading “Az igazi bor – a Pharos-hipotézis”
Engem nem csak szlogenszinten gyönyörködtet a változatosság, ezért rühellem az unalmas társalgások vészkijáratát: melyik a kedvenc akármid? Ha nem vagyok sarokba szorítva, akkor viszont waterboarding nélkül is könnyen bevallom, hogy a rieslinget minden más fehér fajtánál jobban szeretem. Így aztán nekem a magyar honosítási kísérletek közül a syrah és a rajnai rizling kudarcok fájnak a legjobban. A syrah-ról jobb nem is beszélni – majd akkor térjünk vissza rá, ha a Gróf Buttler 2.0 bebootolt a Nagy-Egeden. Na, de miért olyan sok a se-hal-se-hús rajnai rizling?! OK, értem én, hogy meleg van nálunk, meg a folyóvágta meredek katlan is hiánycikk, de a tisztességes kudarchoz elég lenne az acéltartály + némi maradékcukor. Mink mégis a hordót erőltetjük. Continue reading “Óvakodj a drágábbtól! – rajnai rizlingek”
Az egyesült államokbeli Fort Benton egy Missouri parti kisváros, amely fénykorát az aranyláz idején élte. 1861-ben a környék geológiai képződményeit vizsgálva két kutató Fort Benton csoport 2. sz. képződmény jelöléssel írt le egy üledékes kőzetet, majd 1926-ban két másik kutató munkájában javaslatot tett a hasonló tulajdonságokkal rendelkező kőzetek egységes elnevezésére bentonit néven. [Vendégposzt következik.]
Jancis Robinson közép- és kelet-európai helytartója sajnos egy grafomán időrabló. Lehet, hogy kiválóan ért a borokhoz, de ahogyan és amennyit ír, az minden lehetséges erényét visszamenőleg lenullázza. Rejtély, hogyan köthetett ki egy istállóban Jancis Robinsonnal, aki kóstolási jegyzeteiben a lakonikus semmitmondást fejlesztette tökélyre. Hozzá képest Tamlyn Currin a bemeszkalinozott francia szürrealista költő, akit felkap a tudatfolyam és öt-hat többszörösen összetett mondatnál hamarabb soha nem tesz le. Neki minden aromajegyre van legalább három szinonimája és ugyanennyi gyerekkori emléke. Continue reading “Tündekovácsok kalapálták össze a legjobb magyar bort”
A közismert eredetmonda szerint a Monte Amiata hófödte csúcsáról alászállva Ferruccio Biondi Santi, civilben kisvárosi patikus, hozta el a montalcinóiaknak a brunello receptjét. A recept bevált, a Biondi-Santi névből örök nyugdíjra jogosító nemesi cím lett, a brunello pedig befektetési portfólió diverzifikációs eszközzé avanzsált. 2013-ban aztán elhunyt a mitikus Ferruccio unokája, a legendás Franco, és néhány év tipródás után a puhább fából faragott utódok bitcoinra váltották a családi örökséget. A Biondi Santi immár francia kézben, a Piper- és a Charles Heidsieck istállótársaként küzd a luxuspiacon. Continue reading “Biondi Santik és egyéb úri huncutságok”
Az én finom rezdülésekre kalibrált lelkemtől mi sem állhat távolabb, mint a drag race. Most mégis elkapott a versenyláz és a két legjobbnak gondolt magyar pezsgőt betereltem egy forgalomtól elzárt útszakaszba (a pimpeléstől eltekintettem). (Apropó, drag race. Feltételezem, hogy RuPaul nagysikerű sorozata a mai kelet-európai tinédzserek számára teljesen más vágányra állította a kifejezés értelmét, de az én nemzedékem, ha máshonnan nem a Grease-ből (Pomádé) tudhatta, hogy ez gyorsulási versenyt jelent. Continue reading “Trónviszály – Kreinbacher vs Carassia”
Amennyire érdekes a kérdés, annyira magátólértetődő a válasz. Már ha eltekintünk minden válaszok anyjától, azaz hogy „történelmileg így alakult”. Vörös champagne azért nincs, mert miért is lenne. Széles Gáboron kívül ki ugrana neki a fából vaskarikának? Continue reading “Miért nincs vörös champagne?”
Nem alapkőzet, hanem baktériumkolónia tesz csuda dolgokat. A jövő Szepsy Istvánjai már nem kőzetmintákkal fognak zsonglőrködni, hanem a szőlőgyökereket körbehálózó gombafonalak holografikus kivetítésével nyűgözik le a hallgatóságot. Vagy a kalandozó élesztőtörzsek hódításainak 3D-s animációjával. Éppen egy éve annak, hogy “Organominera” nevű olvasónk nagyhatású esszében foglalta össze az érveket, amelyek amellett szólnak, hogy a borokban tükröződő “terroir” nem annyira a kőzetréteg, mint inkább gombahálózat és mikrobaközösség. Most elkészült a folytatás, a hangsúly ezúttal az élesztőtörzsekre került. Continue reading “Hogy kerül a csizma a borospohárba? “
Michel Chapoutier egy lelőhetetlen dumagép, egy kisvárosi polihisztor, egyúttal vaskezű birodalomépítő és üzleti zseni, a biodinamika úttörője és faltörő kosa Észak-Róniában. Ránézésre meg nem mondanánk, de a szemüveges, joviális fizimiska vérszomjas ragadozót rejt: karrierjét azzal kezdte, hogy 25 évesen megpuccsolta a faterját, a cégtulajdonos nagyapa egy generációt átugorva neki adta át a családi vállalkozás irányítását. Könyörtelenségére jellemző, hogy amikor először kapott 100 pontot Robert Parkertől, és hirtelen reflektorfénybe került, másnap körbeírt a kereskedőknek, hogy az apja által készített borokat semmisítsék meg, ad helyettük másikat. Az idő őt igazolta, az M. Chapoutier ma világmárka, és alig akad olyan kontinens, ahol ne lenne minimum egy közös borászata valakivel. Continue reading “Chapoutier Magyarországon”
You must be logged in to post a comment.