Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Continue reading “Ütőkártya – Tihanyi Kék 2018, Szentesi Pince”
Legalább tíz éve forgattam a fejemben, most végre meg is szerveztem. Olyan borokat akartam kóstolni, amelyek az ünnephez méltóak, és képesek egy random család vagy baráti társaság legtöbb tagjának tetszését elnyerni. Az előszűrést magamra bíztam. Három szempont alapján válogattam: vörös legyen (ezt szeretik a legtöbben), magyar legyen (nehéz idők járnak), rangja legyen (nem elég jónak lenni, annak is kell látszani). A józanság jegyében a felső határt 10 ezer forintnál húztam meg. Continue reading “Nagykarácsony – ünneplő vörös”
Versenytárs nélkül. A sebtében kihozott portugieserek és társaik nem ugyanazon a pályán játszanak, mint a szénsavmacerált vörös – előbbiek alapján eddigi tapasztalatom szerint nehéz elképzelni, mitől is lehet jó az újbor, utóbbiba viszont rendesen bele lehet habarodni. A Vylyan Bogyólé talán az egyetlen hazai képviselője az egzotikusabb technológiának (lásd Beaujolais), és 2020-ban sem hagy cserben.
Continue reading “Márton-napi flamingó – Vylyan Bogyólé 2020”
A közelmúltban tartottunk egy „természetes” vagy, ahogy a hívek szeretik nevezni, „natúr” boros kóstolót. Miközben a vegyszermentes gazdálkodás vagy a spontán erjesztés köztiszteletnek örvendő törekvések, a kénezés minimalizálásából adódó izgő-mozgó, nemritkán büdös borok sokaknál kivágták a biztosítékot. A módszereikkel kapcsolatban nekem is vannak elvi kételyeim, de távolról sem olyan súlyosak, mint a biodinamikával szemben – márpedig annak a kóstolható eredményét nagyon is szeretem -, és az alacsony kénszintű borok között is találkoztam már olyanokkal, amelyek megmutatták, hogy miért érdemes ekkora kockázatot vállalni. Continue reading “Teljes kör – Weninger Kékfrankos Balf 2018”
Ahogy a forint mélyrepülése egyre nagyobb versenyelőnyhöz juttatja a magyar borokat, és a járvány egyre jobban összetereli a gemenci szarvasokat, úgy súlyosbodnak az érvek a hazaira váltás vagy csak maradás mellett. De ahogy engem bottal sem lehet visszakergetni a franciától a magyar sajthoz, a spanyoltól a magyar sonkához, úgy a dél-róni borokat sem tudom magyarokkal kiváltani. Ilyen nincs nálunk, és amúgy máshol sem. Continue reading “Vizsgaszint – Perrin Réserve Cotes du Rhone 2018”
Néhány évvel ezelőtt alaposan meglepett, amikor Rácz Miklós Tamás villányi chardonnay-jában az egyik legjobb magyar fehéret véltem felfedezni. Az adatbázisunk elvesztése miatt évjárat tekintetében csak találgatni tudok, valószínűleg a 2012-es lehetett. A magát mediterrán éghajlatúként reklámozó Villány nem burgundi fajtáknak való vidék, így RMT sikerét a magyar chardonnay-kről kiállított szegénységi bizonyítványként is lehetett volna értelmezni – a hűvösebb régiók borászai elpazarolják a versenyelőnyüket. Nekem rokonszenvesebb volt az a megközelítés, hogy a borász jókor szüretelt és ízléssel adagolta a fát. Ha van ennél nagyobb titok, az internet hallgat róla. Continue reading “Pannon Macon – Rácz Miklós Tamás Chardonnay 2018”
Nem gondoltam volna, hogy a civilizáció másfél hónapos hátrahagyása ilyen mértékű újrakalibrálást szül (némi túlzással élve borászkodásba kezdtem, a szüreti időszak teljesen magába szippantott). A Borjour októberi rendezvénye volt az első, ami kiszakított az új életvitelből, és bár a közeg ismerős volt, a nyüzsgés már-már kultúrsokként hatott rám. Hogy a bezártságból szabadulás vonzotta-e ide az embereket, vagy legpotensebb vörös fajtáinkat övezi örvendetes érdeklődés, nem tudom.
Continue reading “Kis kadarka, jó kadarka – Borjour Kékfrankos és Kadarka 2020”
A Dunántúl legjobb borkereskedésében találtam végre Tornai Prémium Juhfarkat, ráadásul 2017-est. Bizonytalan időket élünk, ezért csak két palackkal vettem. A nagy találkozás örömére rögtön fel is bontottam az egyiket; izgatott, hogy mennyire helytálló a párhuzam, amit a friss Frissel vontam. Az első kortyok után zavartan bámultam magam elé: vagy én vagyok komplett hülye, vagy ez a bor befelé öregszik, kifelé fiatalodik. Continue reading “Adjátok vissza a savaimat! – Tornai Prémium Juhfark 2019”
Lehet-e jobb a legjobbnál? Hát, persze, hogy nem. Ám mint gyaníthatóan minden második olvasónak, nekem is az volt az első reakcióm a Bock Ermitage királlyá koronázásának hallatán, hogy lúzerkáim csúnyán becsókolták a vaktesztet. Én nemhogy sokkal jobb magyar vöröseket tudok, de ugyanarról a borvidékről, ugyanannyiért is. Continue reading “Ásítás – Gere Cabernet Sauvignon Barrique 2015”
Margherita vagy Hawaii? Szentségtörés vagy ihletett újítás az ananász a pizzán? Szerinted bugris parasztok reakciós trollkodása, amikor a hegyközségi bizottságok kiváló termelők borait zárják ki, mondván túl messzire mentek a borvidék határainak feszegetésében? Érték a tipikusság vagy béklyó? Continue reading “A krumplileves legyen krumplileves!”
You must be logged in to post a comment.