Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Ha a tokaji furmint Netflix-sorozat lenne, nem rendelnének belőle második évadot. (Feleségem megjegyzése: ha pilot lenne, nem rendelnének belőle sorozatot.) Újra megtapasztaltam, hogy tokaji furmintot kóstolni több mint esztétikai piszmogás – ezeknek a boroknak komoly élettani hatásuk van. Én 3 napig beteg voltam tőlük. Olyanok, mint a limonádé, amiből kifelejtették a cukrot, vagy mint az aszú, amiből kivonták a maradékcukrot. Continue reading “És mégsem mozog – tokaji száraz furmint”
Van egy szegedi barátom – helyi szinten sikeres és ismert vállalkozó -, aki hobbiból kapálgat néhány négyszögöl szőlőt a Balaton északi partján, sőt, bort is készít. Évekkel ezelőtt egy Budapest-Szeged tranzit során elmondta, hogy nemcsak nagy tisztelője a „Bencze Pisti” borainak, de őt még a biodinamikus kísérletek is meggyőzték. Mivel a barátom gyógyszerész, némileg meglepett, hogy a biodinamikát szőröstől-tülköstől lenyelte, azaz meg sem próbálja az érthetőt, a talajélet felvirágoztatását leválasztani az érthetetlenről, azaz az alkimista liturgiáról. A közelmúltban aztán kiderült, hogy „Bencze Pisti” kéntelen fordulata sem tántorította el, a borait továbbra is szereti és vásárolja. Continue reading “Kéntelen furmint – Bencze István Furmint 2019”
Gyorsan essünk át a legkínzóbb kérdésen: hogy hívják ezt a bort? Szolejrú álvárinnyú, azt hiszem, nagyjából így helyes a kiejtés. És akkor maradt még egy zavaró momentum: miért írják rá, hogy ’Vinho Verde’? Nos, ezt hívják szerves fejlődésnek, vagyis mai fejjel érthetetlen. A vinho verde ugyanis egy bortípus – „zöld bor” szó szerint, valójában inkább „újbor” -, amiből aztán lett egy eredetvédelmi körzet, ahol már nem feltétlenül vinho verdét készítenek. Jobb, ha nem megyünk bele. A lényeg, hogy ez egy albariño, csak a határ másik oldaláról (amúgy tényleg néhány száz méterre Spanyolországtól), és a Soalheiro a fajta legelismertebb művelője Portugáliában. Continue reading “Szép idegen – Soalheiro Alvarinho 2019”
Ha dolgozatot kellene írnom róla, akkor ezzel a puskával indulnék csatába: rokontalan, nőivarú, késői érésű, alacsonytermésű, „úri szőlő”, semleges aromatika, jó terroirközvetítő, hosszan érlelhető, magas sav, magas extrakt, Badacsony 1ha → 46ha. Ennyit sikerült a minimális online jelenlétből leszűrnöm. Nem vagyok rendszeres fogyasztója, soha nem vettem részt kéknyelű teszten, nemhogy szemináriumon, a fentiekhez, tapasztalatból, semmit nem tudnék hozzátenni. A próbafúrás ötlete sem tőlem származott, szögedi ivókörünk egyik tagja vetette föl. Continue reading “Tényleg ennyire jó a kéknyelű?”
A Dunántúl legjobb borkereskedésében találtam végre Tornai Prémium Juhfarkat, ráadásul 2017-est. Bizonytalan időket élünk, ezért csak két palackkal vettem. A nagy találkozás örömére rögtön fel is bontottam az egyiket; izgatott, hogy mennyire helytálló a párhuzam, amit a friss Frissel vontam. Az első kortyok után zavartan bámultam magam elé: vagy én vagyok komplett hülye, vagy ez a bor befelé öregszik, kifelé fiatalodik. Continue reading “Adjátok vissza a savaimat! – Tornai Prémium Juhfark 2019”
Tavaly volt egy emlékezetes Tornai Juhfark akció a Lidlben. A 2017-es Prémiumot adták kínosan alacsony áron. Azóta vadászok rá vagy az utódjára, mindhiába. Talán találtak neki a magyarnál jobb piacot, én mindenesetre csak a „friss” sorozattal találkozom (azzal viszont megégettem magam legutóbb). Most megint akció van a Lidlben, igaz, nem a Prémiumot, hanem az olcsóbbikat adják alig több, mint 3 euróért. Somlói juhfarknak ez is dömpingár-közeli. Continue reading “Három euró, harminc cent – Tornai Friss Juhfark 2019”
A Sabarnál évek óta nem készülnek gyenge borok, de mostanáig olaszrizlingben jobban teljesítettek, mint rajnaiban. Megítélésem szerint ennek egyetlen oka volt: a hordóhasználat. A riesling nem kívánja a hordót – én legalábbis biztosan nem -, és a Hercegföldről, házon belül elsőként, le is került a fakabát. Az arányok a német aranyszabályhoz közelítenek: sav és maradékcukor nagyjából egálban. Continue reading “Testem feszes, karizmatikus – Sabar Rajnai Rizling „Hercegföld” 2019”
Elnézést kérek azoktól a százezrektől, akik kezüket tördelve várták, hogy valaki megnyugtassa őket: idén is érdemes lesz Whispering Angellel megoldani a medenceparti hidratálást. Nemcsak az én hibám, hogy a nyugtató szóval átcsúsztam az őszbe (a magyar kontingens csak valamikor július közepén futott be). A viccet félretéve, már tavaly is ámulva bámultam, hogy a magyar piac újgazdag szegmense milyen sebességgel szippantja fel az instagrambarát státuszszimbólumot. Continue reading “Hűvösvölgyi ásványvíz – Whispering Angel és tsai”
Intenzív, légies és elegáns – állítólag ez a tömör leírása a legjobb 2019-es német rieslingeknek. Újabb forró nyár, újabb meleg évjárat, amiben eltér 2018-tól, az az alacsonyabb hozam, a magasabb extrakt és a valamivel ércesebb savak. Az édesek és a száraz csúcsok a legszebb reményekre jogosítanak, az alapoknál ellenben van némi kockázat: a súlygyarapodás árát nemritkán precizitásban és könnyedségben fizették meg. Continue reading “Riesling 2019: jobb, mint 2018?”
Sokkal többször hallottam már borgőzös értekezést az árképzés törvényeiről és a márkaépítés tízparancsolatáról, mint amennyit a szervezetem kíván, de én sem tudok szó nélkül elmenni amellett, hogy a Bortársaságnál legutóbb forgalomba került két Gizella-bor árban lefelé nyit (a ’18-as Furmintot 30 százalékkal leértékelték). Én alapból felelőtlen fogyasztó vagyok, ezért próbálok lelkiismeretfurdalás nélkül örülni. Amúgy meg remélem, hogy nincs nagy baj a főkönyvvel. Continue reading “Megéri a pénzét – Gizella Tokaji Furmint/Hárslevelű 2019”
You must be logged in to post a comment.