Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Ha egy gonosz géniusz egyetlen fajtába akarná sűríteni mindazt, ami egy borász életét pokollá teheti, az eredmény nagyon hasonlítana a nebbiolóra. Nem elég, hogy vékonyhéjú, rothadásra hajlamos, elsőként virágzik és utolsóként érik, de a belőle készült bor is inkább látszik rozénak, mint vörösnek, metszően savas, kíméletlenül tanninos és bár testben legfeljebb papírsúly, alkoholban kiakasztja a mérleget. Akkor mégis miért erőlködnek vele? Continue reading “Macskák háborúja Piemontban”
Gasztronómiai szempontból teljesen italofil lettem, kiábrándultam a színes pöttyökből és habfészkekből, a paradicsomízű paradicsomnak friss bazsalikommal és olívaolajjal jobban tudok örülni, mint a konfitált lóherének szent jakab emulzióban. És olcsóbb is. Olasz bort viszont egyértelműen ritkábban iszom, mint franciát vagy németet. És erről alapvetően nem a minőség, hanem az ár tehet. Arról meg az amerikaiak. Az olasz elittel elszaladt az amerikai ló. Amikor 15-20 évvel ezelőtt elkezdtünk Montalcinóba járni, akkor annyiért adtak egy palack brunellót, mint most egy rossót (fun fact: 2004-ben 215 forintért váltották az eurót). Időnként azért, többnyire baráti segítséggel, alkalmam nyílik mintavételezésre, és az elmúlt fél év merítéseiből most összeállítottam egy válogatás kazettát.
You must be logged in to post a comment.