Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Lehetne hosszan agyalni azon, hogy a nyáron fehéret iszunk, jól behűtve és a télen vöröset, nem annyira behűtve, mennyire élettani szükségszerűség és mennyire kulturális beidegződés. És lehetne azon is okoskodni, hogy ha már fehér, akkor melyik nyári hónap a dél-francia fehéreké. Mondjuk, szeptember? Vagy most már október? Continue reading “Szeretnéd, ha ismernéd – dél-francia fehérek “
Elutaztunk a fény városának elővárosába, ahonnan a pezsgést viszik az éjszakába. És a Moselt is érintettük. Minden okom meg lett volna a fényes jó kedvre, de közben apám kórházban feküdt és minél jobban éreztem magam, annál inkább mardosott a bűntudat. Eddig a privát, innen folytatódik a közszolgálat, döntöm a szakajtót. Continue reading “Mindent bele!”
Ha azt mondom, syrah és grenache, erre a többség elismerően bólogat. Ha azt mondom, roussanne és marsanne, a többség zavartan csóválja a fejét. Pedig ugyanannak az éremnek a másik oldala. Ez ugyan tényszerűen igaz, de távolról sem bontja ki a valóság minden részletét. Continue reading “Hogyan szeresd a róni fehéredet?”
Michel Chapoutier egy lelőhetetlen dumagép, egy kisvárosi polihisztor, egyúttal vaskezű birodalomépítő és üzleti zseni, a biodinamika úttörője és faltörő kosa Észak-Róniában. Ránézésre meg nem mondanánk, de a szemüveges, joviális fizimiska vérszomjas ragadozót rejt: karrierjét azzal kezdte, hogy 25 évesen megpuccsolta a faterját, a cégtulajdonos nagyapa egy generációt átugorva neki adta át a családi vállalkozás irányítását. Könyörtelenségére jellemző, hogy amikor először kapott 100 pontot Robert Parkertől, és hirtelen reflektorfénybe került, másnap körbeírt a kereskedőknek, hogy az apja által készített borokat semmisítsék meg, ad helyettük másikat. Az idő őt igazolta, az M. Chapoutier ma világmárka, és alig akad olyan kontinens, ahol ne lenne minimum egy közös borászata valakivel. Continue reading “Chapoutier Magyarországon”
A syrah és Észak-Rónia az egyik olyan páros, amitől ma is felcsillan a szemem, itt a zabálni kell úgy találkozik a szokni kellel, hogy a dopamin- és az adrenalinkiválasztódást tartósan a felső tartományba küldi. A bennszülött syrah köztudottan veszélyes kis dög, csúnyán visszaharaphat, de én nem tudom megállni, hogy ne piszkáljam. Az évek során rengeteg borászattal tettem próbát, ám az izgalmas, megbízható és megfizethető közös metszetébe mindössze kettőt könyveltem be: Stephane Ogier és Yves Cuilleron. Continue reading “Ahol a tudomány áll – Yves Cuilleron St-Joseph “Les Pierres Sèches” 2018”
Innen már érdemes visszaszámlálni. És ezt valószínűleg rendszerint meg is teszik. Amíg a 100 távoli cél, addig könnyű a 95 pontokkal dobálózni. Amikor a 100 szórványos észlelésből átmegy rendszeresen fészkelőbe, akkor a megkülönböztetés igénye erősebbé, a besorolás pontosabbá válik. Ahol a 98 és a 99 nem légüres tér, hanem sűrűn lakott kolónia, ahol a 100 pontos nem képzelt lény, hanem kézzel fogható, polcról leemelhető, ott a nagyon jó és a tökéletes között szélesre nyílik az olló. Ami más populációkban következmények nélkül kiosztott 93, azt itt több tucat 94-es és 95-ös nyomja lefelé. Ezt okoskodtam ki a chateauneuf-du-pape kóstolónk lecsengéseként. Continue reading “Chateauneuf-du-Pape, ha esik, ha fúj”
Egyetlen eredetvédelmi körzetet sem ismerek jobban, mint azt, amelyik a borkereskedések „növekvő ársorrendben” listájának első és harmadik oldala közé esik. Amikor ez így először megfogalmazódott bennem, azt gondoltam, hogy erősen önkritikus, szánalmat keltő állítás, aztán, hogy a fene se tudja. Lehet a szükségből erényt kovácsolni, borban az olcsó meglepően csábító terep. Continue reading “Egy maréknyi euróért – Rhone-i túlélőcsomag”
Ahogy a forint mélyrepülése egyre nagyobb versenyelőnyhöz juttatja a magyar borokat, és a járvány egyre jobban összetereli a gemenci szarvasokat, úgy súlyosbodnak az érvek a hazaira váltás vagy csak maradás mellett. De ahogy engem bottal sem lehet visszakergetni a franciától a magyar sajthoz, a spanyoltól a magyar sonkához, úgy a dél-róni borokat sem tudom magyarokkal kiváltani. Ilyen nincs nálunk, és amúgy máshol sem. Continue reading “Vizsgaszint – Perrin Réserve Cotes du Rhone 2018”
Nem is olyan régen még reális forgatókönyvnek tűnt, hogy a bársonyos hangú, ausztrál behemót, a shiraz kiszorítja, felfalja a tikszaros, reszelős és vézna syrah-t. Aztán fordult a kocka, az elhízásra hajlamos, sziruposan édes, egyszerre gyomorkeserűt és portóit idéző invazív alfaj elvesztette divatdiktátori szerepét, és ma már éppen annyira snassznak számít, mint a vajas, pattogatott kukoricás chardonnay. A trendforduló látványos jele, hogy Ausztráliában is megjelentek a syrah-k címkén és palackban. De ehhez – sok egyéb tényező mellett – az is kellett, hogy az észak-róniak kiganézzák a baromfiudvart, és a nagy apellációk peremkerületeiből is megbízhatóan jó és megfizethető borokat készítsenek. Continue reading “Kisokos – Syrah d’Ogier 2017”
Egy dél-róni kóstolóhoz egyeztettük a mezőnyt, amikor borgyűjtő barátom megpendítette, hogy egy közös ismerősünk szerint a legjobb dél-róni sem versenyezhet egy közepes észak-rónival. Ez első hallásra inkább kiskamaszos nagyotmondásnak, mint megfontolásra méltó állításnak tűnt. Második hallásra is, végül mégis úgy döntöttem, hogy egyrészt vakteszt a tudás anyja, másrészt elvan a gyerek, ha játszik – azaz miért is ne, tegyünk egy próbát! Continue reading “Észak Dél ellen”
You must be logged in to post a comment.