Ajánlások és ellenjavallatok a szubsámpány kategóriában. A Kreinbacher-fék. A crémant-fék. A hazai súlyfelesleg. Tokajban is lehetne nagy pezsgőt készíteni. A látens évjárathatás bosszantó buktatói. Continue reading “Ha nem ér a takaród Champagne-ig”→
Számos érvem volt arra, hogy Tokaj miért lufi, ha udvarias akarok lennni, és miért toxic, ha őszinte. A tokaji édesborok nagyszerűségét soha nem vitattam, de édesbort általában akkor iszom, ha kínálnak vele. A kényszerű átállás első évtizedében a száraz tokaji furmintok engem inkább brutalista betontömbökre emlékeztettek, mint az Alhambra Oroszlános Udvarára és értetlenül néztem, ahogy Tokaj prófétája és lelkes követői néhány sikerültebb prototípus után már Burgundia trónfosztásáról fantáziálnak. És végül az sem tetszett, hogy Tokaj az lett a magyar borászatban, mint a foci a magyar sportban, számolatlanul ömlöttek a milliárdok, beköszöntött a térkőkorszak, a potentátok egymásra licitálva húzták fel az új szállodákat és borászatokat.
Valamikor a nyár elején meghívtak egy nagyobb kóstolókörbe, és egy óvatlan pillanatban az egyik alapító atya azt a kérdést szegezte nekem, hogy „Na, de mi az, hogy elegancia?”. Nem mondom, hogy torkomra forrt a szó, de azért válaszadás közben alapzajként az zakatolt a fejemben, hogy miért kellene és mit lehet ezen magyarázni. Az ’elegancia’ nálam az alapszókincs része, soha korábban nem kellett az eredetén, jelentésén, használatán elgondolkodnom. Az éjjeli helyijáraton hazafelé zötyögve újra meg újra visszajátszottam a rögtönzésemet, és nem tudtam elhessegetni azt a kényelmetlen érzést, hogy a felcicomázott egyensúlyt próbáltam meg eleganciaként eladni. Continue reading “Elegancia, wtf?”→
You must be logged in to post a comment.