Néhány szó Prioratról. Az utazásunk előtt, hogy ne kelljen a helyszínen papírból papolnom lefordítottam Pedro Ballesteros 2025-ös Priorat helyzetelemzését és egy körlevélben szétküldtem a barátaimnak. Nem kizárt, hogy tudat alatt ez is befolyásolt, mindenesetre, én ennyire barátságtalan borvidéket még életemben nem láttam. Nem csak mint borvidék, hanem mint mezőgazdasági művelésre alkalmas terület, végső soron mint emberi élőhely. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy látványként csúnya, hanem hogy egy kietlen katlan, ahol minden élőlény UV-sugárzás általi halálra van ítélve, és már az is érthetetlen, hogy hol találnak a gyökerek talajt a kövek között, egyáltalán hogyan veszik maguknak a bátorságot a magvak, hogy kicsírázzanak.
Van a műkedvelő és van a műgyűjtő. Az egyik racionálisan viselkedik, a másik túlhajtja. Az egyik kedvel, a másik rajong. A műkedvelőnek elég, ha a gyönyörközpontjában ugyanazt a gombot nyomják meg újra és újra, a műgyűjtő nem éri be a jóval, másra – újmagyarul: másabbra – vágyik, minél ritkább, annál értékesebb. Az előbbi privát hedonizmus, az utóbbi már kulturális térben játszódik, közösségi kaland és területfoglalás. Én, fogyasztóként a kettő között lavírozok és a carignan is úgy él bennem, mint ami a határvidéken lebeg.
You must be logged in to post a comment.