Főnix – Gróf Buttler

Egy barátom nagyvonalú felajánlásának köszönhetően újra találkozhattam serdülőkorom szuperhőse, Bukolyi „Gróf Buttler” László boraival. Sajnos mai olvasóink közül kevesen tudhatják, hogy annak idején mit jelentett ez a név. Fontos kitétel, hogy „eredeti” Gróf Buttler-borokról van szó, hiszen 2009-ben a borászat Kovács Gábor tulajdonába került, és onnantól kezdve fájdalmas hanyatlás következett. Illetve ez csak félig igaz, a hanyatlás rész stimmel, viszont Kovács Gábor szerencsére csak tartós bérlő volt. A 10 éves szerződés tavaly ősszel lejárt, és idén már újra Bukolyi László fog szüretelni. Az én szemszögemből ez az év legfontosabb fejleménye a magyar borkultúra szempontjából.

A szőlőt egyébként drámai mértékben lelakták a bérlők, szerencsére, a gazda keze viszonylag gyorsan rendet vágott. Kíváncsian várom, hogy a 10 évvel idősebb tőkék a 10 évvel idősebb Bukolyi Lászlóval karöltve mire mennek.

2019-ben így nézett ki az egykori mintaültetvény (Bukolyi László fotója)

Gróf Buttler Nagy-Eged Kadarka 400-500m 2008

Ez a bor olyan magasra jutott, hogy egy egész generációnak adhatna ösztönzést a kadarkatermesztésre, illetve fogyasztásra. Persze fogalmam sincs, hogy mire lenne elég az, ami a Nagy-Eged és Bukolyi László kivonása után megmarad. És azt sem tudom, hogy ez a terület más évjáratokban is hasonlóan nagy borokat adott-e.

Illatban a színeket kifakította az idő, a viszonylag szabványnak mondható óboros jegyeket mutatja – dió, avar, föld – alacsony intenzitással. Kóstolva azonban dimenziót ugrunk, innentől kezdve semmi sem szokványos. Például ez a bor egyszerre légies és mély. A frissen szedett gyümölcs vitalitását, édes zamatát és ropogós savait nyújtja. Ízben meggy- és csipkebogyólekvárra emlékeztet. Húsos, élő szövet, gazdag és hosszú lecsengés. Vörösborban talán még soha nem találkoztam ilyen szép savakkal és ennyire finomtapintású tanninnal. Valahogy többnek tűnik, mint egyszerűen egy bor. Feltölti az embert, mintha nemcsak a szomjat oltaná, de jól is laknánk vele.

Ezen a szinten már merő okoskodásnak tűnik a pontozás. Fogalmam sincs, hogy mi választhatja el a kilencpontos bort a tízpontostól. Csak annyit mondhatok, hogy három nap alatt minden kóstolás alkalmával a csodálkozás, a hitetlenkedés és műélvezet hullámain szörföltünk.

(Bukolyi László a Facebookon indított egy oldalt, ahol egyrészt a borászat történetét, másrészt a szőlészeti, borászati tapasztalatait osztja meg. Néhány gondolata a kadarkáról:

Amikor elkezdtem szőlővel és borral foglalkozni, két célom volt, egyrészt elkészíteni a kadarka aszút, másrészt pedig egy bikavér, amely kizárólag a Nagy-Eged hegyről származó szőlőből készül. Mindkét vágyam meglehetősen gyorsan teljesült a 2005 évi Nagy-Eged hegyi szürettel. Számomra a Bikavér név a jelenlegi szabályzás mellett, csupán egy marketing termékké silányítja azt a bort, melyet ezzel a névvel hoznak forgalomba. A jelenlegi szabályozás lehetetlenné teszi, hogy az adott pince, legjobb illetve legértékesebb borát Bikavér néven lehessen forgalomba hozni. Mindez azért, mert rögzíti az összetevőit alkotó borok arányát. Számomra a kadarkának mindenképpen ott van a helye a Bikavérben. Nem elsősorban azért mert van belőle vagy 20.000 tőke a Nagy-Eged hegyen, hanem azért mert ott képes olyan minőséget teremni, ami méltóvá teheti a pince legjobb borában való részvételre. Mondom mindezt úgy, hogy az első időben a pokolba kívántam. Persze, mert a megmozgatott talajban megindult a talajélet és sokkal több tápanyagot kapott, mint az ideális lett volna. Csupán néhány év után volt hajlandó visszafogni magát. Onnantól kezdve nagyon „rendesen viselkedik”. Olyan koncentrált borokat adott, amit ugyanúgy lehet érlelni és eltartani, mint mondjuk a cabernet sauvignont, olyan extrakt tartalommal, ami csak a mesében van. Ezzel együtt nem javaslom, hogy a fajtát telepítse bárki is. Amennyiben mégis, akkor a következőket tartsa szem előtt. Nézzen ki magának egy meredek, köves hegyoldalt, amit „ver” a nap és telepítsen oda és ne akarjon róla sokat leszedni. Vannak már 15 éves Kadarka boros tapasztalataim, amik azt mutatják, hogy egy hosszú életre hangolt Kadarka bor a Nagy-Eged hegyről, meglehetősen hosszú ideig eltartható. Természetesen nem elég a terület, a borásznak is fel kell nőni a feladathoz.

Kadarka a Nagy-Egeden (Bukolyi László fotója)

Nem véletlenül kezdem ezzel a fajtával, mert ez olyan a szőlők között, mint a zenében a Szomorú vasárnap! Meghallja a nevét a szőlész vagy a borász, úgy általában és egyből a kapájába vagy a lopójába dől. Azt is megmondom, hogy miért, mert a magas tápanyag tartalommal rendelkező területeken a fajta hibái felerősödnek. Bogyói a sok tápanyagtól és víztől megnőnek, egymásnak feszülnek és eső után, az ozmózis hatás miatt, felrepedeznek és megindul a rothadás, szinte “lefolyik” a tőkéről. Ezen nem segít a klón választás és a sokszori permetezés sem, mert a bogyók héja igen vékony. Valójában a fenti folyamat elindításához elég a harmatképződés is, annak nedvesség tartalma is be tud hatolni a bogyóba, leginkább éréskor.

Ezek a problémák a Nagy-Egeden nem, vagy csak korlátozottan jelentkeznek, mert a déli kitettség, a meredekség, a hegy-völgy irányú sorvezetés, a sokkal kisebb lomb növekedés, a kövek, a harmatképződés hiánya és még sok más miatt a szőlő és környezete sokkal gyorsabban meg-, illetve felszárad! Csak különlegesen csapadékos idő esetén és amennyiben mindez az érés idején jelentkezik, tudja és képes a botritisz megtámadni ott a kadarkát. Ehhez az ellenállóképességhez az is hozzá járul, hogy a hegyen a bogyói sokkal kisebbek és héjuk pedig vastagabb lesz. A Vitis Vinifera szőlő fajták csak a héjban tartalmaznak színanyagot, ezért könnyű belátni, hogy a Hegyen sokkal mélyebb színű kadarka borok tudnak születni.)

Válasz