Öt és fél euró. Egy átlagos villányi portugieser áráért ez a spanyol Villányból és Szekszárdból nem hogy a hasonló árfekvéssel, de majd a teljes középosztállyal feltörli a padlót. A Jamie Goode-i fejtegetés szerint a spanyolok a borkészítési szakértelem mellett dúskálnak a kiváló alapanyagban (megfelelő talajok, napos klíma és öreg tőkék szolgáltatta szőlő), ami ha megússza a drágaboros sminkelést (tölgykoktél) a pincében, akkor a világ legjobb árértékű vörösboraként landol a piacon. Itt az élő példa: acélban erjesztett és érlelt mourvedre (a fajtára hamarosan bővebben is kitérek) Jumillából, olcsó és határtalanul élvezetes, ráadásul a palackdizájn is fenomenális. Ezúttal még a parkeri pontszámmal sem tudnék vitatkozni (89).
Wrongo Dongo 2011
Modern, de újvilági kliséket kerülő spanyol vörös, árához képest szenzációs beltartalommal. Karakteres illatában szegfűbors, boróka, étcsokoládé, feketére aszalódott cseresznye és cukorkás szeder, sötét, édes és fűszeres, a fajtára jellemzően kevésbé hivalkodó gyümölcsösséggel. Egy kis datolya is bevillan, délies, érett, de nem túlérett. Kóstolva lehengerlően zamatos és intenzív; húsos, tömör, közepes test, korrekt savak, sejtelmesen, mégis gazdagon gyümölcsös íz sötét bogyósokkal. Élvezetes, jellegzetesen “poros” érzetű mourvedre-tanninja markáns és tapad a finisben, mégis teljesen már érzetet ad, mint sok villányi durva cseressége. Utolsó porcikájáig szimpatikus, igazi örömbor. 12-13 pont.
