Valami bűzlik Kénmentesországban

Ha már Alice Feiringnál is szakad a cérna, akkor biztosak lehetünk benne, hogy valami bűzlik Kénmentesországban. A természetes borok Jeanne d’Arc-ja hosszú glosszában siratja az ellenkultúra elüzletiesedését és a borhibák felmagasztalását.

Néhány jellemző részlet:

“Könnyű lenne az érzelgős öreg trotty szerepéből a régi szép napokról regélni, amikor a borforradalom még fiatal volt és az agyonpermetezett szőlőből készült ipari lőrétől akarta a világot megmenteni. Valójában negyven év elteltével, a mozgalom és borainak egy része ma erősebb, mint valaha. Az elképesztő sikernek köszönhetően megjelentek a szupermarketekben az alsópolcos koppintások, mint pl. a géppel szüretelt „Narancs” „természetes” bor Romániából. Vagy Spanyolországból az „Organic is Orgamic” borcsalád. Mennyire természetesek ezek?  Vannak kételyeim. A természetes borok virágzó világa, lett légyen bármennyire ártatlan és idealista korábban, ma gyermekbetegségekkel küzd.”

(…) “Ahogyan az lenni szokott, a nagy kereslet hatására a minőség romlik. Ma a természetes borok túl korán kerülnek palackba és túl gyorsan kelnek el. (…) Sok közülük egy bizonyos kaptafára készül: zavaros, élesztős és félkész, ez az egyik oka az ordítóan hibás boroknak, amelyek aztán bőséges muníciót adnak a természetes borok gáncsolóinak, mint amilyen a francia borkritikus, Michel Bettane.”

“Elnézést, hogy elferdítem Lev Tolsztoj híres sorát, de minden szerencsétlen bor a maga módján szerencsétlen. Az egéríz azonban minden szerencsétlenségek legszerencsétlenebbje. Az ízként tapasztalt hiba amúgy egy retronazális szag, ami bűzbombaként robban a nyelv hátsó részén, és undorító utóízként nyilvánul meg, némileg olyan, mint egy félresikerült kombucha. Ez mára járványos méreteket öltött.”

(…) “Szeretném azt hinni, hogy a kezdő fogyasztó fejlődik és idővel nem fogadja majd el az állatos vagy szúrós, félkész borokat. Szeretném, ha megértenék, hogy a természetes bornak nem kell hibásnak lennie ahhoz, hogy természetes legyen. Remélem, hogy tiltakozni fognak, amikor egy beteg bort próbálnak menőként rájuk sózni. Olyan világot szeretnék, ahol a szomjoltó, könnyű borok megférnek a nagyborok mellett, ahol a bor nem stílus, hanem szép ital. Végtére is, a bor a társadalom és a kultúra legerősebb és legtartósabb szimbóluma. Túl fogjuk élni ezt a zajos nyüzsgést és zsibvásárt és győzni fog a józan ész.”

A teljes cikk itt olvasható.