A Királyudvar meghatározó és elbizonytalanító szereplője Tokaj modernkori történetének. Szepsy István és Demeter Zoltán is innen állította magát röppályára, a 2000-es Úrágya Furmint a száraz tokaji feltámasztásának origója és távolról sem biztos, hogy azóta sikerült bárkinek túlszárnyalnia. A tulajdonos, Anthony Hwang a másik birtokánál, a loire-i Domaine Huet-nél hagyományos rendszerből emelte át a ’Sec’ és a ’Demi Sec’ kategóriát; ennek azóta sincs követője Tokajban. Nevével ellentétben a Sec gyakorlatilag félszáraz, a Demi Sec pedig félédes.
A Sec-sor kóstolása közben folyton az járt a fejemben, hogy bár engem nem fogtak meg, rá kell jönnöm, hogy miért lehetne szeretni ezeket a borokat. Hogy miért lehet értékelni őket, arra könnyű válaszolni. A becsvágy nyilvánvaló, érezhetően nem spóroltak az anyaggal és a szabásmintát is gondosan kifundálták. Van stílusuk, és újra meg újra emlékeztetnek arra, hogy a furmint mennyire erős karakter. Másnak talán ez már elég az elrugaszkodáshoz, számomra azonban a rajongás így sem került látótávolságba.
A legnagyobb csalódást azzal okozták, hogy rést ütöttek azon a meggyőződésemen, hogy az érzéssel adagolt maradékcukor nem csupán univerzális ízfokozó, hanem a magas savú fajtáknál megbízható eszköz az egyensúly beállításához. A Sec valahogy két szék között a pad alá esik. A maradékcukor túl sok ahhoz, hogy egy az átlagosnál teltebb és ízben gazdagabb száraz illúzióját keltse, ahhoz azonban túl kevés – vagy általam ismeretlen okból kifolyólag nem alkalmas rá –, hogy a savak szarvát letörje, élét elvegye.
Királyudvar Sec 2005
Mély arany szín. Az illat aszús, szamorodnis, emelkedett illóval, mazsolára, dohányra, reszelt almára és komlóra emlékeztető jegyekkel. A sav sok és éretlen, nem integrált. Ugyanakkor az illathoz képest kóstolva meglepően friss (a savgerinc nem tört meg). Fénykorán messze túl van. Nehezen kategorizálható, bizarr bor.
Királyudvar Sec 2006
A szín, az illat egyértelműen óboros. Az illó itt is a határértéket ostromolhatja, az illatban ostya, gomba, sárgabarack, méz és dohány. Kóstolva krémes, gazdag, a maradékcukor és a sav egészen jó egyensúlyt alkotnak, a korty él, a gyümölcsök sem koptak ki, viszonylag kellemes inni. A 2005-öshöz képest pozitív meglepetés, de azért ez is rétegműfaj.
Királyudvar Sec 2008
Az arany éppen csak megérintette. Az illat intenzív és szép – birsalma, almás pite, sárgabarack, sárgadinnye, agyag, széna és méz. Eleinte úgy tűnt, hogy a maradékcukor és a sav nagyjából kordában tartják egymást, a sav mennyisége igazán a lecsengésben válik feltűnővé. Cseres. Ízben is megvannak a gyümölcsei. Kompakt, mint egy harckocsi. Bármin átgázol, rajtunk is. Ennyi savnak már komoly élettani hatása van. Három-négy korty után a fogzománc és a gyomor nyálkahártyája pánikreakciókat mutat. Ez a dimenzió teljesen kimarad azoknak, akik két kortyot kóstolnak és azt is kiköpik, azoknak viszont, akik isszák meghatározó élménnyé válik. Mézes, gyümölcsös lecsengés. Egyéniség.
Királyudvar Sec 2011
Az illat intenzív, határozottan fás, körtés, gyurmás, gyömbéres jegyekkel. Kóstolva mintha némi szénsav csiklandozná a nyelvet. Nagyon fiatalos, talán túlságosan is, a savak ficánkolnak, a korty végén üt az almasav. Vastag, kissé szögletes bor rengeteg gyümölccsel, jó minőségű, de túlzott mennyiségű fával, tisztán érzékelhető mennyiségű maradékcukorral és masszív almasavval. Valószínűleg még fejlődni fog. Egy héttel a bontás után is rendületlenül állt.
Ezzel véget ért az érett magyar fehérekkel foglalkozó sorozatom. (Homonna Attilától kaptam ugyan két Határi Furmintot, de egyrészt két pontból nem lehet ívet rajzolni, másrészt erősen elütöttek egymástól, ezért inkább egy másik posztban térek majd ki rájuk.) A korábbi epizódok:
Villa Tolnay Rajnai Rizling 2005-2009
Fekete Pince Csopaki Olaszrizling 2006-2011
Jásdi Siralomvágó Olaszrizling 2009-2015
Van-e tanulság? Érdemes-e fehérborokat érlelni? Fontos tisztázni, hogy az eltarthatóság és az érlelhetőség két külön fogalom, még ha van is köztük összefüggés. Az eltarthatóságnak nyilvánvaló gyakorlati haszna van, ugyanakkor az érlelés alapja. Az eltarthatóság azonban csak a minőség megőrzését jelenti, míg az érlelhetőség a minőség javulását ígéri.
Már az sem triviális dolog, hogy egy élelmiszert évekig, esetleg évtizedekig lehet a minőség romlása nélkül tárolni, de hogy egy élelmiszer éveken át javul, érik, fejlődik, az egészen ritka jelenség. Vörösboroknál ez része a köztudatnak, én viszont most először szembesültem azzal, hogy fehéreknél is létező jelenség.
A magam számára leszűrt tanulság az, hogy nem kell kapkodni: a komolyabb fehérek 3-4 évnél hamarabb biztosan nem érnek a csúcsra, és megfelelő tárolás mellett 7-10 évesen is kiváló formában maradnak. Igaz, ilyen idősen illatban már ritkán szereznek olyan élményt, mint fiatalon, de az ebben a sorozatban kóstolt boroknak kb. a fele a korty komplexitásával és harmóniájával kárpótolt ezért a veszteségért. Átrendeződött az elvárás horizontom: korábban csak azt érzékeltem, hogy egy idős fehér mit veszített a fiatalabbakhoz képest, most azon veszem észre magam, hogy a fiatalokból hiányolom az idősek erényeit.
[Ezúton is köszönöm Anthony Hwangnak és Kató Andrásnak a borokat és segítőkészségüket.]
You must be logged in to post a comment.