Egert az ág is húzza. Nekem legalábbis úgy tűnik, hogy szinte leestek a térképről. Nem ismerek senkit, aki az előző évtizedben nagy névnek számító Gál Tibor, Thummerer Vilmos, Vincze Béla, az Orsolya Pince vagy Pók Tamás borait ma is inná. A nagy felforgató, Bukolyi „Gróf Buttler” László kiesett a képből, és vele talán elenyészett az a felhajtó erő is, ami mindenkit magasabb fordulatszámra kényszerített. Aztán ott van a pincedoh-mizéria, amiből nem könnyű kimászni.
A St. Andrea azonban sziklaszilárd. A borászat imidzse annyira erős, hogy a tufa-csapás sem tudott tartós foltot ejteni rajta. Két-három borukat minden évben megkóstolom, de jó ideje nem sok örömet találok bennük, nagyságot pedig végképp nem. Volt időszak, amikor azt hittem, hogy a fehéreik sokra hivatottak, aztán kiderült, hogy inkább csak felvillanás volt, nem tartós lobogás. A legutóbbi találkozásunk kimondottan balul sült el.
Most három St. Andreából próbáltam összképet eszkábálni, ami talán más borászat esetében komolyan vehető merítés, a St. Andrea esetében azonban csepp a tengerből. A Kadarka Special Selection heteken át vesztegelt a borhűtőben – nyomokban aszús, édes-savanyú, 15-ös alkohollal -, végül marhapofa-páclé lett belőle. A Boldogságosnak egy hét alatt jutottunk a végére – leginkább az éretlen sav zavart -, de legalább megittuk. A Merengő azonban egészen más kategória.
A Merengőnél jobb magyar vöröset nem ittam 2016-ból. Komoly bor, nincs semmilyen hibája és nem is közönséges. Persze ilyenkor szokott jönni a de. Egerben és Szekszárdon is arra jutottak, hogy a bikavér alapvetően a kékfrankostól lesz bikavér. Az Egri Bikavér Grand Superiorban a kékfrankos arányának minimum 30, maximum 50 százaléknak kell lennie. Azt nem tudtam kinyomozni, hogy a 2016-osban milyen a pontos fajtaösszetétel, de a 2015-ösben 31 százalék a kékfrankos, 19 a cabernet franc, 18 a merlot, 17 a syrah és 15 a pinot noir. Csak összehasonlításképpen: a nem éppen hópehely sangiovesénél az elmúlt 25 év tapasztalatai alapján arra jutottak, hogy 5-10 százalék cabernet már a maga képére formálja a házasítást.
A 2016-os Merengő nyitáskor bátor kiállásnak tűnt, úgy gondoltam, hogy a nagy formátumon belül a kékfrankosra valló fűszeresség, gyümölcs és lendület teszi egyedivé. Másnapra azonban a cabernet/merlot megette a kékfrankost. Az első napon nehezen kategorizálható borból más- és harmadnapra a világ legismertebb vörösbora lett: bordói cuvée. Nem bizonyosság, csak találgatás, hogy a bontás utáni pálya a palackérleléssel elérhető pályát modellezi – amennyiben ez így van, akkor a Merengő bikavérsége tünékeny tűnemény. Ettől persze még lehet remek bor.
Az illat közepesen intenzív, nem uralja a fa, a pohárban szépen fejlődik, árnyalatokban gazdag. Kezdetben grafit, áfonya, avar, cékla, narancsvirág, másnapra a grafit és a feketeribizli válik uralkodóvá. Kóstolva nagyon fiatal, élénk, fedetlen, őszinte, tiszta bor. Málnás, szilvás aromák némi fanyarsággal társulva, a tannin mennyisége még sok, de nem agresszív, nem szárít. Kiváló a savszerkezet. Az egyensúlyt némi alkoholos hév borzolja. Jól elkészített, eleven, elegáns és mély bor, egyediségben viszont nyújthatna többet. Szerintem minden esélye megvan, hogy hosszú pályát fusson be. Bízzunk benne, hogy nem a Bordeaux-i pályaudvar lesz a végállomás.
7 pont és 8750 Ft.
You must be logged in to post a comment.