Van ami most már örökre kimarad. Legalábbis nem rajtam múlik. A csehekkel is így vagyok. A grúzokkal is majdnem így lettem. Nem ellenzem, de aktívan nem keresem. Van bőven, amit szeretek, inkább azt mélyíteném, szélesíteném, ráadásul, ott van még a megkerülhetetlen tény, hogy a többség minden évben évjáratot vált. A kedvencek legkeményebb magjában is el vagyok adósodva. Melyik volt az utolsó Domaine Alary Estevenas, amit kóstoltam? Vagy Marcel Deiss Engelgarten? Hol helyezkedik el ebben a vágysorrendben egy cseh olaszrizling?
Már a neve sem áll jól. Gala. Még az olaszrizling bevettebb neveitől is deviálnak. A welsch, vlašský vonallal még meg tudnék békélni, de hogy a rizling/rieslingbe behozzanak egy ‘y’-t meg egy ‘k’-t! – mint az optikai csalódást szemléltető trükkös ábráknál, golyózott a szemem, zúgott a fejem, ahányszor ránéztem.
A hermesdorfi terroir első blikkre nem egy csopaki márgás lanka, a bor mégis ismerős: itthon forgalmazhatnák Figula Light márkanévvel. Jó ízléssel kicentizett hordó, jó ízléssel kicentizett botritisz, komoly beltartalom, az észlelési küszöb környékén megfogott maradékcukor, enyhén krémes textúra. Az illat szépen összeérett, a bor is egyben van, nem egy gyümölcsimitátor, ha ebben az irányban keresünk, akkor a legközelebbi állomás az őszibarackbefőtt. Az alkohol a végén enyhén fűt, a lecsengés hosszú. Burgundis összbenyomás.
Ilyen borokra szoktak versenyeken meghökkentően magas pontszámokat adni (pl. 98-at), én maradok a csillagos hatosnál. A 20 euró körüli ár egy ikon esetében nem is védhetetlen.
[Morvaországban biciklitúrázó barátaim találták és ajándékoztak meg vele. Díky moc!]
You must be logged in to post a comment.