Utókarácsony érlelt nagy vörösökkel

Tíz éve iszogattuk ezeket a borokat. Akkoriban még gyakran kerültek elénk, aztán egyre ritkábban, ahogy a boruniverzum tágulásnak indult, minket is magába szippantva. A visszatekintésre Szomjas Gödény (néhányan még talán emlékeznek rá a régi MA blogról) jóvoltából került sor, aki érdemi mennyiségű készleten ül a hőskorszakból.

A felvezetésről 10-12 éves ciprusi vörösök gondoskodtak. Egyik-másik még élvezhető stádiumban tartott, például az Argyrides Vineyards Mourvedre 2011, ami korosodó, nem túl bonyolult bandolinak is hihető lett volna, de összességében csak annyi maradt meg a maréknyi borról, hogy már régen meg kellett volna inni őket. Továbbá, hogy a közös keresztmetszet a mediterrán karakter (amit kedvelek) és a rettenetesen rossz, szárító és durva, soha be nem simuló tannin (amit nem).

Aztán rákanyarodtunk a fő műsorszámra. Mantus mini vertikális, ami az átkos parafának hála két palackra feleződött (a 2006-os és az itthon is kapható, futó 2019-es esett áldozatul a TCA-nak). A szebbik az est borának bizonyult, engem teljesen levett a lábamról, ezt azért nem vártam toszkán csúcsmerlot-tól (vagy bármilyen merlot-tól, kivéve persze a Bordeaux-ból származókat), pláne nem húsz évestől. Némileg fiatalabb párja ugyanakkor valószínűleg realisztikusabb képet fest a bor általános érlelhetőségéről.

Nem kételkedtem benne, hogy a Solus még remek formában lesz. Szóval ilyen a nagy magyar merlot – ezt a világban bárhol meg lehet mutatni. Egy kicsivel jobb egyensúllyal szólt volna igazán hatalmasat, de az erősebb Mantust így is megszorongatta, igaz, nagyon más stílust hoz, talán Bordeaux és Kalifornia közé lehetne belőni, míg a másik hamisítatlanul olasz. Az sem meglepetés, hogy a Weninger is dacol az idővel, tizenhetedik évében is élvezetes – már ha a franc-ben egyébként nem szokatlan vegetáliák nem fognak ki a kóstolón.

Máté Mantus 2002

Komoly, mély, nagy bor. Órákat el lehetne tölteni illatával, szinte beleszédül az ember. Palackbukés, tercier stádiumban jár, ám még nem a lejtőn, nyilvánvalóan lassan fog majd hanyatlani. Grafitos, medvecukros orrban, mentolos, gyógynövényes felhangokkal, nemességet és mediterrán érettséget áraszt. Lekeredett, puha textúrájú, ám még most is öblös, húsos korty – nem gyengül még, csupán kisimult. Méltóságteljes és roppant mély, van benne extra, különleges karakter. Emlékezetes vörös, nemzetközi klasszis. 8 pont (93/100).

Máté Mantus 2005

Koros, avar uralta illat, nem is igen mutat már borvidéki, vagy fajtajelleget, ám elképesztően intenzív, gazdag és lehengerlő. Teste azonban fogyóban, kiürülőben, a tannin ki is lóg ízében. Évekkel túl a csúcsán, de még élvezhető – legalábbis érett borokban járatosaknak. Egy átlagos francia borkedvelő oda lenne érte, a magyarok 99 százaléka a lefolyót kínálná meg vele. 6 pont (88/100).

Gere Solus 2006

Csúcsán van, gyönyörű formában, a hanyatlás leghalványabb árnyéka sem vetül rá. Csodás illat, merlot ide vagy oda, komoly margaux-it idéz meg: nemes, elegáns, grafitos, izgalmas eszpresszós, bőrös szólamokkal, a bordeaux-i fajták pirazinos fűszerességével. Kirobbanó és lehengerlő. Telt, mély, kényeztetően krémes, szájbetöltő korty, duzzad az erőtől. Legfelső polcos koncentráció és mélység, csiszoltsága is kiváló. Egyetlen gyengesége nem is a kis édesség, hanem az alkoholos finis – a 15% még ebbe a grandiózus borba is sok. 7,5 pont (92/100).

Weninger Cabernet Franc 2006

Paprika-érzékenység függvényében eltántoríthat vagy elbűvölhet. Nerdy. Gyönyörű, izgalmas csúcsbor. Pirazin, babér és grafit illatban, kortalan hangulat, nemes, tradicionális karakter. Claret style, a régi, túlérettség előtti időkből, classified growth minőségben. Sós, cédrusos íz, kiegyensúlyozott, bársonyos, nagyon is élő korty. Varázsa van. Ha csak egy palackom lenne, nem tartogatnám, ha több, 1-2 évente nyitogatnék egyet. 7 pont (91/100).

Válasz