Etalont kóstolni. Amit még egy kis társaság össze tud dobni. Amit nem iszunk, ha nem dobjuk össze. Ezzel indult a nézelődés.
Burgundi volt az első elképzelés, de látván a kinézett kereskedésben elérhető 200 euró alatti borok értékeléseit (91 pont környéke, ami igen karcsú az ár viszonylatában), elvetettem ezt a tervet. Ne menjünk olyan messzire azért, szóval legyen Észak-Rhone. Guigal nincs, de van René Rostaing – Cote-Rotie egyik legnagyobb neve, és én még semmit nem kóstoltam tőlük. Bingó.
131 euró, és még kedvezményt is kaptunk. Ez már cote-rotie-nak sem olcsó, bár a borvidéki abszolút csúcs, a Guigal La La sorozat már 400-nál tart. Azt talán majd máskor.
A Rostaing nem okozott csalódást. Fantasztikus bor. A varázsa számomra – merthogy van neki – részben abban rejlik, hogy mit nem csinál. Nincs újhordós, késői szüretes és egyéb tuning, hogy nagynak látszódjon, ez egyszerűen csak egy syrah, ízig-vérig tradicionális, egyenes megfogalmazásban, egy kiemelkedő termőhelyről. Aszalt fekete cseresznyés, fekete ribzlis illat zöldborsos szólamokkal (talán az egész fürtök hozadéka), ízléses, koncentrált és rétegzett. Jó közepes test, nem több, meglepően lendületes savakkal és kőkemény, rágós és kiváló tanninnal. Ez bizony nem egy feminin bor, bizonyára cornasok társaságában sem tűnne annak. A masszív szerkezet ellenére nem túlextrahált, élvezetes ilyen harapósan is – azért bánom, hogy nem dekantáltuk. Aki hozzájut, várjon még vele. Élmény, 8,5 pont (95/100).
You must be logged in to post a comment.