Amióta jártam San Sebastianban, bocsánat, Donostiában, azóta folyton szem előtt vannak a baszkok. Ők az én indiánjaim, akiknek, szemben a kajova-apacsokkal, sikerült a gyarmatosítás előtti formájukat átmenteni az Optimus korszakába: egy vagon EU-s támogatással kistafírozva leszálltak a terrorizmusvonatról és a balkonról zászlólógatás feladása nélkül átnyergeltek a jólét vonatra (fun fact: Baszkföld Spanyolország leggazdagabb régiója). A baszkok Európa utolsó őslakosai, legalábbis a baszk az utolsó nyelv, amely túlélte az indoeurópai inváziót. Az utóbbi néhány évtized neves „spanyol” focistáiból mazsolázva képet kaphatunk a baszk nyelv egyediségéről: Andoni Zubizarreta Urreta, Andoni Goikoetxea Olaskoaga, Gaizka Mendieta Zabala, Aitor “Txiki” Begiristain Mujika. Számtalan ismert riojai borászat van baszk kézben (Rioja Alavesa a baszk oldal), többek között a Remelluri, amelyet 1967-ben vásárolt meg a Rodríguez-család (a Remelluri nemcsak kő/malter alapon a legősibb riojai borászat – a főépület a XIV. századból származik -, hanem írásos említésben is ők az elsők (1596)).
Telmo Rodríguez borászati tanulmányait Bordeaux-ban végezte és rövid vacillálás után úgy döntött, hogy nem ül bele a készbe (vagy lyukat égetett a tarkójába apa és anya vizslató tekintete), hanem önálló pályára lép. Barátjával és üzlettársával, Pablo Eguzkizával felcsaptak terroirvadásznak: kiváló adottságú, de elhanyagolt ültetvényeket kutattak és támasztottak fel Spanyolország teljes területén. Az első boruk egy navarrai garnacha volt 1994-ből, ami 8 euróért került a boltokba. „Demokratikus és eredeti bort akartam készíteni” – nyilatkozta és ez máig pontos mission statement, még akkor is, ha időközben összeügyeskedtek néhány százeuróplusszos bort is. A garabonciás borászkodás mellett Telmo Rodríguez most már két riojai birtokot is vezet: az egyik a Bodega Lanzaga, amely a ma hagyományosnak tekintett hagyomány előtti hagyományt élesztette fel (gépesítés és vegyszer nélkül művelt vegyes ültetvények), és 2009 óta a családi borászatban, a Remelluriban is ő a főnök.
Közepesszabású kóstolónkban mi az aktuális alapokra alapoztunk, de ízelítőként becsúszott egy-két komolyabb és egy-két korosabb tétel is. A konklúzió: az alapok kiemelkedően jók, a vörösek meghálálják az érlelést. A részletek:
Telmo Rodriguez Gaba do Xil O Barreiro 2023
A random fontokból összelegózott, fantáziátlan címkék sivatagából talán ez a leveles-bukolikus dizájn jelenti a kivezető utat. A bor nem annyira csinos, mint inkább kedves és elegáns. Nem ugrik ki a pohárból, viszont annál jobb inni és akinek van rá szeme, az megannyi finom részletet fedezhet fel. A godello nem egy illatos fajta, viszont – szemben a verdejóval – nem is téveszthető össze semelyik világfajtával. A visszafogott illatban körte, őszibarack, ananász, a korty strukturált és kiegyensúlyozott, édes tónusú, de valójában száraz, a lecsengés enyhén sós és fanyar, a 13,5-es alkohol kissé fűt. Hordó nélkül is kerek, teljes élményt nyújtó bor. 6-7 pont és €17.25.
Telmo Rodriguez Basa 2023
Régi kedvenc. Ezt az évjáratot most kóstolom másodszor, és elsőre annyira tetszett, hogy táraztam is belőle. Másodjára kissé meglepett, hogy bár intenzív és pörgős, nem annyira egyértelműen megnyerő, mint a korábbi években lenni szokott, és az O Barreiro szomszédságában kidomborodott a reduktív borkészítésből adódó direktebb jelleg. Ezzel együtt kiváló bor és az est egyik kedvence volt. Erős 6 pont és 4950 Ft.
Telmo Rodriguez El Transistor 2020
Ez a Basa nagytestvére. Szaván lett fogva, mert, ugye, mindig arra hivatkoznak, hogy a hordós érleléssel hosszabb életűvé tehetőek a borok. Ennek igazát nincs okunk megkérdőjelezni, a négy év nem fogott rajta. De még az érzéssel adagolt fa is kiradírozta azt, ami a verdejót, a Basát izgalmassá, egyedivé, felpezsdítővé teszi. Értem én, hogy szeretnének a verdejóból drágább bort készíteni, és látom, hogy a nemzetközi sajtó felállva tapsol, de szerintem nem ez a jó út; így besimulnak a sok hordós fehér közé, valahol a középmezőny alján. 5-6 pont (az aktuális évjárat €24.55).
Telmo Rodriguez Al Muvedre 2022
Igazi mediterrán bor, a napos órák számával korreláló érettséggel. Ugyanakkor furcsa, hogy egy komolyabb érlelésre alkalmas, házasításokban struktúraképzőként alkalmazott fajtából bisztróbort készítenek. Ez azonban csak akadémikus szőrszálhasogatás; a bor merő élvezet. Az illat olyan, mintha a szilvakompótot sikerült volna borrá konvertálni, aztán még belekevertek egy csipetnyi őrölt feketeborsot. Eleven, fiatalos, viszonylag egyenes bor. Talán csak a tannin erőteljesebb egy fokkal, mint amit a műfaj elbír/kíván, egyébként sikerült átbújni a tű fokán. 6 pont és €8.45.
Telmo Rodriguez Gaba Mencía 2020
A kékfrankos-asszaszin. Félek, hogy egy kékfrankos-tesztben nagyon jól szerepelne. Szerény ára ellenére a Decanter legutóbbi mencía-tesztjének (2023. június) holtversenyben győztese, 95 ponttal. Nem mindenkinek tetszett annyira, mint nekem, akik kritizálták, azok a kortyvégi fanyarságot és a határozottabb tannint tették szóvá. Engem megvett. Intenzív, egyedi, élénk, szaftos, ez tényleg eszményi bisztróbor lehet, valószínűleg kevés étel tud kifogni rajta. Az aromák egészen egyediek: csipkebogyó, szegfűbors és borókabogyó. Ebből biztos, hogy rendelek újra. 6-7 pont és €11.45.
Telmo Rodriguez Pegaso Zeta 2021
Ezt a párosítást nagyon vártam, hiszen az olcsóbbik az idei év egyik legjobb bora volt nálam és most nagytestvérével kóstoltuk együtt. Most is kivágta a rezet. Illetve ennél rosszabb szófordulatot nem is választhattam volna, mert mi sem áll távolabb tőle, mint a csinnadratta, a rézfúvósok, a túlharsogás. Ha pusztán a leírások alapján megpróbálnám elképzelni, hogy milyen egy kadarka, akkor valami hasonlóra gondolnék. Finom rezzenések, pasztellszínek, félhangok. Fűszeres, szamócás. Textúrában, savminőségben és aromagazdagságban is a Pegaso fölé nőtt. 8 pont és 9300 Ft.
Telmo Rodriguez Pegaso 2021
Az első benyomás az volt, hogy ez egy mélyebb, fókuszáltabb, érettebb anyag. A második, hogy igen, de. A fókuszáltsága egyszerűbbé is tette. Ez is friss, ez is inkább a csipkebogyós, ribizlis oldal, de már a málna felé húz és a tannin kissé ragaszkodóbb. 7-8 pont és 19500 Ft.
Bodega Lanzaga Corriente 2021
A Corriente az alapok alapja, a riojai napi pia. Megjelenésekor nagyon csíptam, a közelmúltban azonban belefutottam egy kesze-kusza, híg palackba és egy időre leírtam magamban. Ez most megint büszkén vállalható, hozza a riojai kötelezőt, nem sorjásak az élek, nem lóg ki belőle a donga, minden szinten kellemes, becsületes vörösbor. 6 pont és 6500 Ft.
Bodega Lanzaga Corriente 2018
Nem tudom, hogy változtattak-e a recepten, vagy az idő a legnagyobb stiliszta és behabaró, de ez egy felnőtt és bölcs változata az egyébként nem tehetségtelen 2021-esnek. Komplexebb, harmonikusabb, mélyebb nagytestvér. A dohány-eper-vanília riojai alapfigurát hibátlanul hozza, ráadásként egy kis balzsamecetet is kapunk. Nem áll meg benne a kanál, de ez soha nem is szerepelt a célkitűzések között, viszont ma is élő, jól csúszik és simán megbirkózik a morcillával vagy a jamon ibéricóval. Erős 6 pont.
Bodega Lanzaga Lanzaga 2018
Ez a faluszintű középosztály (a dűlő-falu-borvidék hármas skálán). Idemásolhatnám a 2018-as Corrientéről írottakat, annyi kiegészítéssel, hogy ez egy fokkal sötétebb, sűrűbb és évekkel fiatalabbnak hat. Szépen elkészített, korszerű bor és felismerhetően rioja. Nem tartozik az élvonalhoz, egy kissé túlságosan jól fésült, és feltételezem, hogy az öreg tőkék terméséből kevesebbet kap, mint néhány iszaposszemű öreg rája (Pecina, Vina Albina, Monte Real etc.), de azért nem dohognék, ha érne a spájzban egy kartonnyi. 6-7 pont és 12500 Ft.
Bodega Lanzaga Lanzaga 2012
Ez mutatta meg, hogy mi hiányzik a 2018-asból: 6 év palackérlelés. Minden szinten több, szebb, mélyebb. Kiváló bor, amely éppen átlépett a balzsamecetes, tercier korszak küszöbén. Ez sem a koncentrációjával akar levenni a lábadról, de Rioja soha nem a koncentrációról szólt. 7 pont.
Bodega Lanzaga Rioja El Velado 2019
Ezt hagytuk utoljára, mint árelnököt és az egyetlen dűlőválogatást. Egy hektárt sem elérő, 600 méter magasan fekvő, 80 éves, vegyes ültetvény, zömében garnacha és tempranillo. Összesen 1500 palack készült, 15 hónapot érett 500 literes hordókban.
James Suckling szerint ez a bor 98 pontos. És ezt elsősorban azért írom le, mert jelezni szeretném, hogy megérdemli, hogy tisztelettel közeledjünk hozzá. Ugyanakkor nem tudom megállni, hogy dekonstruáljam Suckling pontszámát: ő kapásból kb. 3 ponttal pontoz mindenki más fölé, vagyis ez 94-95 pont, amiből kb. 91-et érezhetünk most, a többit megelőlegezzük neki (a borvidék, a fajták, a borászat korábbi eredményei alapján prognosztizálható, hogy az érlelés ennyit fog hozzátenni).
Az illat mély és sötét, dohányos, grafitos, fekete olajbogyós illatjegyek, gyümölcsként talán szeder – még nem bomlott ki. A korty egyszerre elegáns és erőteljes, a tannin nem érdes és nem túlméretezett, de még kilóg a kompozícióból. Az egyensúly és a kompaktság hosszú életet ígér. Nem tudtam eldönteni, hogy a hordó (inkább tűnt franciának, mint amerikai tölgynek) vagy a tempranillo alacsonyabb hányada okozza-e, de nem egy tipikus rioja.
7-8 pont és 35000 Ft (már a 2020-as van forgalomban).
Konklúzió: az én három kedvencem ebből a sorból a Gaba do Xil O Barreiro, a Gaba Mencia és a Pegaso Zeta voltak, de a Basa és az Al Muvedre is remek borok jó áron. A riojákkal sincs semmi gond, de engem kevésbé hoztak lázba.
Egy ilyen borászt itthonra is elfogadnék. (Tudtommal Roland Velich „Hidden Treasures” sorozata jár ehhez a legközelebb, de ő kész borokkal dolgozik és persze nem is magyar. (Ha valaki tud valakiről, aki erre az útra lépett, örömmel vállalom a helyreigazítást.))
[Az első kép forrása: https://worldoffinewine.com/news-features/vignerons-stories-telmo-rodriguez]
Válasz