Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
A név afféle kényszer szülte szörny: egy kúriában készül, Etyeken, de soproni szőlőből. A logisztikai és adminisztrációs vészmegoldások ellenére ez egy kiváló soproni bor. És nagy szükség van rá, mert Weningeréket elvitte a természetesség, Ráspit az illó képében lesújtó kiszámíthatatlanság, Luka Enikő hű rajongói gyűrűjében elszállt a sztratoszférába, Wetzerék savaihoz pedig teflongyomor kell. Continue reading “Nem az áráért szeretjük – Kúria Sopron Merlot 2018”
Champagne és spórolás, ennek a két szónak egy mondatban, sőt, egy lapon sem lenne szabad szerepelnie. Ahogyan az olcsó burgundi oximoron, és aki kockáztat, üres medencébe ugrik fejest, úgy aranyszabály, hogy olcsó buboréknak híg a leve. A szaksajtó legalábbis ezt sulykolja. Szerintem azért akadnak kivételek. Continue reading “Champagne-t olcsón az Auchanból”
Alacsony elvárásnak könnyű megfelelni, mondhatnánk. Portugiesert ritkán veszek, akkor is azzal, hogy biztos ez is kiábrándító lesz. De a Macska kifejezetten tetszett, olyannyira, hogy visszamentem még egy palackért. Még mindig tetszett. Ezek után felbátorodva próbáltam rá egy T****ire – az “oportó” iránt ébredező bizalmam itt tüstént zátonyra is futott. Continue reading “Szerethető portugieser – Vylyan Macska 2020”
A Sabar az tulajdonképpen Káptalantóti, sőt, közigazgatásilag egészen az. Amit ma Sabar-hegyi templomromként ismerünk, az az őseredeti Káptalantóti templom. A települést írásban először 1270-ben említik, a címkén szereplő 750 ennek az évfordulójára utal. Az, hogy éppen 1270 palack készült, gondolom, inkább szülői ráhatás, mint isteni csoda. Continue reading “Kimatekozták – Sabar Olaszrizling “Tóti 750” 2019″
Figuláék nagyot mennek. Hiába vagyok ideológiailag a Csopaki Kódex-kör elkötelezett szekértolója, és hiába ítélem el elméleti síkon a botritiszt, a Figula-borok fokról-fokra megfőztek. A pofozógép a Sáfránkert volt, arra mindig lehetett hivatkozni a ló túloldalaként – a 2019-essel ezt az érvet is kihúzták alólunk. Most azonban jöjjön az alapbor, minden borászat becsületének alapköve. Continue reading “Ha nem romlott el, ne javítsd meg – Figula Olaszrizling 2020”
Innen már érdemes visszaszámlálni. És ezt valószínűleg rendszerint meg is teszik. Amíg a 100 távoli cél, addig könnyű a 95 pontokkal dobálózni. Amikor a 100 szórványos észlelésből átmegy rendszeresen fészkelőbe, akkor a megkülönböztetés igénye erősebbé, a besorolás pontosabbá válik. Ahol a 98 és a 99 nem légüres tér, hanem sűrűn lakott kolónia, ahol a 100 pontos nem képzelt lény, hanem kézzel fogható, polcról leemelhető, ott a nagyon jó és a tökéletes között szélesre nyílik az olló. Ami más populációkban következmények nélkül kiosztott 93, azt itt több tucat 94-es és 95-ös nyomja lefelé. Ezt okoskodtam ki a chateauneuf-du-pape kóstolónk lecsengéseként. Continue reading “Chateauneuf-du-Pape, ha esik, ha fúj”
A cím teljes átverés, de nem szánt szándékkal. Szerintem, helyesen, lose-lose lenne, de amíg a win-win úgy-ahogy gyökeret vert a magyarban, addig ellentéte az angolban sem. És merem remélni, hogy a két üzleti fél – a Lidl és Vidáék – úgy érzik, hogy kölcsönösen jól jártak. A Lidl oldaláról ezt könnyebb elképzelni, a borászat és a borfogyasztó oldaláról annál nehezebb. Continue reading “Win-win – Vida Estve 2019”
Magyar vörösbor még soha nem szerepelt a Decanter magazin “Az év borai” listáján (száraz is csak Tokajból (Gizella Barát Hárslevelű és Kikelet Kassai Hárslevelű)). Most az 50 vörös között, valahol a mezőny közepe táján felbukkant a 2018-as St. Andrea Áldás. Amikor először meghallottam a hírt, csak a fejemet csóváltam. Pedig nem blöff. Continue reading “Az év vörösbora – St. Andrea Áldás 2018”
Amikor az egyszerű nagyszerű. Rég találkoztam ilyen szép 2000 forint alatti magyar vörössel. Continue reading “Etalon szekszárdi vörös – Eszterbauer Tanyamacska Kékfrankos 2019”
Négy évvel ezelőtt tartottunk egy pinot noir-tesztet, ami annyira keserű szájízt hagyott bennünk, hogy ha nincs a Bencze-szeretetcsomag, még évekig eszembe nem jut újra próbálkozni. A fogantatás felől nézve ez tehát egy felduzzasztott Bencze „Mars” teszt, a gyakorlatban azonban jóval több és főleg váratlanul örömteli. Szokás szerint most sem tudom megmondani, hogy a pozitív élményekért a borászatoknak, az évjáratoknak vagy az eltelt időnek tartozunk köszönettel. Mindenesetre, ha visszaadtuk volna Burgundiának a pinot-t, ahogyan kétségbeesésemben javasoltam, akkor most pitizve kérném vissza. Continue reading “Támad a remény – magyar pinot noir”
You must be logged in to post a comment.