Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
A globális felmelegedés hatására a zeitgeisttal együtt rezdülő, instagram-kompatibilis borász egyre feljebb húzódik a domboldalon, kerüli a déli kitettséget, nem epilálja a fürt körül a lombot és iskolakezdéskor már javában szüretel. Magyar szempontból én továbbra is korainak érzem a félelmet az érettségtől, főként, ha vörösekről van szó, és még mindig tudok örülni a napfényes nyaraknak. Continue reading “Zavartalan napsütés – Szekszárd 2017”
A cím teljes átverés, de nem szánt szándékkal. Szerintem, helyesen, lose-lose lenne, de amíg a win-win úgy-ahogy gyökeret vert a magyarban, addig ellentéte az angolban sem. És merem remélni, hogy a két üzleti fél – a Lidl és Vidáék – úgy érzik, hogy kölcsönösen jól jártak. A Lidl oldaláról ezt könnyebb elképzelni, a borászat és a borfogyasztó oldaláról annál nehezebb. Continue reading “Win-win – Vida Estve 2019”
Ha jól számolom, akkor hat évbe telt, hogy a csopaki terroirista frakció belakja a Kódexet. Mondjuk, nem kizárt, hogy 2019-ben az időjárás is küldött egy kis hátszelet. Mindenesetre, most először sikerült a teljes érettséget és dinamizmust az előírt alacsony alkoholszint mellett egyöntetűen megvalósítani. A szabályzat már nem nehezítő tényező, pusztán jelzi, hogy hol húzódik a táncparkett határa. A produkció maga felszabadult és magával ragadó. Continue reading “When the gyümölcs go marching in – Csopaki Kódex 2019”
Nem tudnék hirtelen még egy ilyen izgalmas és szép kékfrankost említeni itthonról. Külön öröm, hogy ezt egy soproni borról mondhatom el – a borvidék évek óta baljós csendbe burkolózik, az egykori húzónevek – az a kevés – sem csengenek már úgy, mint az ezredforduló utáni hőskorszakban. Continue reading “Kékfrankos-kedvenc: Zachár 2018, Sopron”
Mediaworks és Fiáth Attila, kell ennél jobb ajánlólevél? Alig fél éve csodálkoztam rá, hogy a 2020-as TOP 100-as lista szerint a 2015-ös Bock Ermitage a legjobb magyar vörösbor. Kíváncsian várom, hogy idén sikerül-e valakinek a 2016-ost megszorongatnia – ez ugyanis még jobb. Continue reading “Kopipésztelt legjobb – Bock Ermitage 2016”
Bevallom, nálam sem a zweigelt, sem Sebestyénék nem futottak be nagy karriert. Egy-egy villanásra emlékszem, egyre homályosabban. Az Indigóra is csak baráti unszolásra szántam rá magam, mentségére legyen mondva: alacsonyra tett lécet régen ugrott át bor ilyen magasan. Az Indigó a megtáltosodott bisztróbor, a felnőtt gyümölcskoktél, a rágómentes beaujolais nouveau, a kigyúrt rozé. Continue reading “A megtáltosodott bisztróbor – Sebestyén Indigó 2020”
Ha létezik fajta, amely joggal mondhatja el magáról, hogy a semmiből jött és szerzetesi türelemmel kivárta a sorát, akkor az a verdejo. A ma legnépszerűbb spanyol fehér Afrikából származik, a mozarabok hozták magukkal és már a 11. században feltűnt Ruedában. Illetve fel nem tűnt, mert a kutyát sem érdekelte, a borvidék – ahogy a szomszédai, Toro, Ribera del Duero – vörösboros volt. Esélyt akkor kapott, amikor a filoxéra megnyomta a reset-et, ám közel egy évszázadon át oxidált, erősített, sherry-szerű borokat készítettek belőle. A ma ismert üde, ropogós gyümölcsbomba horizontális géntranszferrel jött létre: a riojai óriás, a Marques de Riscal a hetvenes években azzal bízta meg Émile Peynaud-t, hogy varázsoljon valami frisset a nyárra ruedai verdejo alapon. Continue reading “Lesz még nyár – Bardos Verdejo 2020”
Mély nyomot hagyott bennem. Évekkel ezelőtt leszoktam az egri borokról, ezért nem tudhatom, hogy ez egy új korszak kezdete vagy csak eltévedt fecske. Az abszurd módon felpontozott, de nagyon is ígéretes Áldással és a hordóval elszúrt Böjt Bikavérrel együtt valami új és eredeti stílust ígér.
Continue reading “Mérföldkő – St. Andrea Hangács Bikavér 2017”
Magyar vörösbor még soha nem szerepelt a Decanter magazin “Az év borai” listáján (száraz is csak Tokajból (Gizella Barát Hárslevelű és Kikelet Kassai Hárslevelű)). Most az 50 vörös között, valahol a mezőny közepe táján felbukkant a 2018-as St. Andrea Áldás. Amikor először meghallottam a hírt, csak a fejemet csóváltam. Pedig nem blöff. Continue reading “Az év vörösbora – St. Andrea Áldás 2018”
Andrew Jefford különös figura. Egy lelkész elsőszülött fia és könyörtelen fűzfapoéta. Ugyanakkor a Decanter World Wine Awards versenyigazgatója, a címhez méltó tapasztalattal, továbbá lankadatlan rovatgazda, akin nem fog a fásulás. Continue reading “Messziről jött szájak”
You must be logged in to post a comment.