Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Borászok a valaha mért legforróbb nyárról, 2. rész: kihívásokban a Balaton másik partján sem volt hiány, ám Légli Géza (Kislaki Bormanufaktúra) is optimista. Continue reading “Évjáratértékelő 2024: Légli Géza, Kislaki Bormanufaktúra”
Nem én voltam az ötletgazda, de ha már beleestem a wachaui krédóba, gondoltam ráérősen szétnézek; régen jártam feléjük, ki tudja mikor fogok legközelebb. Annak, hogy kerüljük egymást merőben prózai oka van: kiárazódtam a piacról. Évente egyszer-kétszer előfordul, hogy kicsengetek 30-40 eurót egy palack borért, de nem egy zöldvelteliniért vagy egy osztrák rieslingért.
Continue reading “Évjáratértékelő 2024: Török Csaba, 2HA Szőlőbirtok és Pincészet”
Nyomasztó és küzdelmes nyaram volt, rövid megszakításokkal. A rövid megszakítások egyike egy kellemes rozé-teszt volt, aminek eredményét bűnösen hosszú átfutási idővel és pofátlanul rövidre fogva teszem közzé, kiegészítve néhány palacknyi rozépezsgő jegyzeteivel. Continue reading “A rozé nem egy híg vörösbor”
Lehetne hosszan agyalni azon, hogy a nyáron fehéret iszunk, jól behűtve és a télen vöröset, nem annyira behűtve, mennyire élettani szükségszerűség és mennyire kulturális beidegződés. És lehetne azon is okoskodni, hogy ha már fehér, akkor melyik nyári hónap a dél-francia fehéreké. Mondjuk, szeptember? Vagy most már október? Continue reading “Szeretnéd, ha ismernéd – dél-francia fehérek “
Este elmentünk az Au Bon Manger-ba, ami egész utazásunk egyik fénypontjának bizonyult. Ez egy agyonhájpolt majdnem-lakásétterem, minden komolyabban vehető reims-i ajánlóban szerepel és a google reviews-ben is csak tévedésből vagy bosszúálló elmebetegektől csúszik be öt csillagnál rosszabb értékelés. Ide is időben foglaltam asztalt, de őszintén szólva, amikor a megérkezés napján céltalanul bóklászva a belvárosban elsétáltunk a lehúzott kék rolók előtt, támadt bennem némi kétely, hogy egy kívülről ennyire lepukkant hely lehet-e belülről jó. Continue reading “Influencer leszek – Pt. 4 “
Másnap átrobogtunk Épernay-be (fél óra autóval), gyorsan találtunk egy mélygarázst, aztán a felszínre érve utolért a modern átok, a gps-vakság: rohangáltam fel-alá, próbáltam az utcasarkok alapján égtájat fogni, de hosszú percekig nem találtam/tuk a helyes irányt. A bénázás után kissé kifulladva és csapzottan, de még vállalható késéssel estünk be a Leclerc Briant-hoz. Az első úriember, aki egy amerikai kiscsoportból kiválva üdvözölt bennünket, maga a főborász/pincemester volt, akit persze nem ismertünk meg, ő viszont tudott rólunk és biztosított arról, hogy a látogatás végén majd csatlakozik hozzánk. Az ígéretét betartotta, de addig még sok jó történt velünk.
Egész utunkon az egyetlen szállás, amit nem tudok ajánlani, pont a reims-i volt (digitálisan jól nézett ki, de a gyakorlatban két család számára szerencsétlen az elosztás, az egyik vizes blokk egy légtérben van minden mással, ajtók nélkül – a személyre szabott balszerencse pedig abból adódott, hogy a tetőt éppen újracserepezték, így a hálószobánk ablakából állványokat láttunk, az állványokról a hálószobánkba láttak, az ingyenes parkolóhelyünk ugrott és a derék tetőfedők egész nap hallgatták a helyi slágerrádiót és gajdolták a dalszövegeket (szerencse a balszerencsében, hogy munkaidőben mi sem otthon dekkoltunk)). Continue reading “Influencer leszek – Pt. 2”
A gazdagoknak nem csak pénzük, hanem gógyijuk is van, sőt, igazuk. A nyaralást tényleg télre kell hagyni, egészen pontosan: télen kell melegebb éghajlatra, nyáron hidegebbre költözni, valahogy úgy, ahogy az okosabb madarak teszik. Nálunk nem volt ez ilyen szépen kilogikázva, és a hideg is csak langyos volt, dehát gazdagnak a szomszéd sem mondana. Viszont nagyon messziről nézve van bennem valami, ami összetéveszthetővé tesz egy influencerrel és bortúrák alkalmával ez kapóra jön.
You must be logged in to post a comment.