Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
A Dorli Muhr név nekem 2011-ben égett be. Az ő (akkor még Muhr-van der Niepoort néven futó) kékfrankosát keverte Dagadtos nagy burgundi kóstolójába, nem kisebb név, mint egy Clos de Tart után (akkor 240 euro, ma 1000) – az osztrák kakukktojásnak a titánok árnyékában sem volt miért szégyenkeznie. Continue reading “Blaufrankisch for the Burgundy lover – Dorli Muhr kékfrankosai Budapesten”
A spontaneitás alulbecsült. Saját háztartásomban mindenképpen. Én tervezek. Az ötleteket ugyan nem söpröm le egyből az asztalról, de mielőtt komolyan venném, alapos nyúzópróbának, 360 fokos szelekciós nyomásnak vetem alá őket. Így amikor a feleségem egy Chateau Lancyre Vieilles Vignes elmajszolása közben fölvetette, hogy menjünk el Pic St-Loupba, akkor bíztatóan mosolyogtam, de semmit nem ígértem. Kivételesen azonban a komparatív matekozásnak happy end lett a vége, elszöktünk ketten egy hétre és boldogan éltünk. Continue reading “Beszöktünk a hátsó udvarba – Pic Saint-Loup”
Alig néhány hete írtam arról, hogy a furmint nem tokaji, még csak nem is magyar monopólium. Lehet azon parázni, hogy külföldön is erősödik a furmint, de én ebbe nem tudom beleélni magam. A furmint nálam soha nem tapadt Tokajhoz, részben, mert a tokaji szárazat házasítva szeretem, részben, mert a szingli furmint máshonnan legalább olyan jó. Az újabban feltűnt legalább olyan jók egyike a Szt. Donát Márgája. Akartam is belőle vásárolni etalontárazási céllal, de időközben évjáratot váltott. Continue reading “Szigeti veszedelem – Márga és más furmintok”
Ezt a szimpóziumot/kóstolót Magyarországon kellett volna megrendezni. Annak, hogy nem Magyarországon került rá sor, bizonyára számos oka van, én egyiket sem ismerem. Aki szereti a távirati stílust: óriási a fejlődés kékfrankosban és mi is megnyomtuk a hajrát. Continue reading “Együtt talán menni fog – kékfrankos Kogban”
A hősidők édesboros tesztjeinek árérték bajnoka, ez ugrik be a Royal Tokaji Áts cuvée-ről. Nem múlhatott el év anélkül, hogy ne próbáltunk volna rá az aktuális kiadásra, és – legalábbis ennyi év távlatából – nem emlékszem csalódásra. Continue reading “Túl jó ez hiperbe – Royal Tokaji Late Harvest 2017”
A közelmúltban többen is nekifutottak, hogy megcáfolják a borágazat haláltusájáról szóló híreket. Én két cikket olvastam át tüzetesebben, és amennyiben bízhatunk a szerzők alaposságában, akkor egyelőre hátra dőlhetünk: az adatok alapján nem a borkultúra hanyatlik, hanem az alkoholizmus. Continue reading “Nem a borkultúra hanyatlik, hanem az alkoholizmus”
Tamlyn Currin az egzaltált költőnő újra megfejtette a furmintot. Szerintem nem is rosszul. De ennél fontosabb, hogy nem vagyunk egyedül. Amitől sokan tartottak, vagyishogy nem szabad Tokaj sorsát egyetlen fajtához kötni, mert mi van, ha máshol is elkezdenek jó furmintokat készíteni, abban már benne vagyunk. A furmint nemzetközivé lett. De legalábbis k.u.k. Continue reading “A furmint-monopólium megtörése”
Ha olyan nagyon objektív vagy, mondjál anyádról kritikát. Egy borász eléd önti az életét és te piszmogva turkálsz benne (horribile dictu: rendületlenül köpsz). Ezek azok a helyzetek, amikor sikítva, verítékben úszva ébredek. Continue reading “Belesel a kulcslyukon és beesel a kulcslyukon”
Idén az attrakciót nekem a 2022-esek debütálása jelentette: minden idők egyik legszélsőségesebb évjárata – bizonyára emlékeznek, félsivataggá vált a magyar táj nyárra – meglepően kellemes furmintokat szült. Felüdülés volt ezeket kóstolni a többnyire metsző savú, citrompótló utóízű 2021-esek után (helyszíni faggatózásom alapján kevés kivételtől eltekintve 7 g/l fölött vannak az összsavak, az már nem kevés cukorért kiált; csupán miheztartás végett, 7,5-8 közötti értékkel már 5 puttonyos aszúkat találunk).
Itt most egy hosszú mesének kellene következnie soha-nem-hallott nevekkel és fölösleges évszámokkal. Tömörítek: fasza dolog, hogy a családi birtok 1640-re vezeti vissza az első kapavágást és hogy az az Henriot-fiú, aki a legtöbbre vitte, egészen a Veuve Clicquot csúcsáig vitte, csak hát közben a szőlőt beváltotta LVMH részvényekre és 1994-ben gyakorlatilag új birtokot alapított a régi nevén. Azóta lábadoznak, építgetnek, parcellákat csipegetnek. 2020-ban leszerződtették pincemesternek Alice Tétienne-t (ex-Krug), a borvidék egyik legdinamikusabb női borászát és most nagyjából ott tartunk, hogy a siker már kóstolható, de a presztízs még épülőben, ami fogyasztói szempontból kegyelmi időszak, hiszen az árak nem a minőséget, hanem az elismertséget tükrözik. Continue reading “Most érdemes felszállni – Champagne Henriot Blanc de Blancs”
You must be logged in to post a comment.