Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
Két legyet próbáltam egyszerre üttetni a tisztelt zsűrivel. Egyrészt adva volt a magát immár „a világ legjobb olaszrizlingjeként” reklámozó Zelna , másrészt a Csopaki Kódex-teszt kontrollpalackjaiból kaptam egy szakajtóravalót. Rendeltem melléjük még néhány magasan jegyzett olaszrizlinget, és azt gondoltam, hogy indulhat a kétfrontos mérvadás. Continue reading “A világ legjobb olaszrizlingje találkozik a még jobbakkal”
Engem nem csak szlogenszinten gyönyörködtet a változatosság, ezért rühellem az unalmas társalgások vészkijáratát: melyik a kedvenc akármid? Ha nem vagyok sarokba szorítva, akkor viszont waterboarding nélkül is könnyen bevallom, hogy a rieslinget minden más fehér fajtánál jobban szeretem. Így aztán nekem a magyar honosítási kísérletek közül a syrah és a rajnai rizling kudarcok fájnak a legjobban. A syrah-ról jobb nem is beszélni – majd akkor térjünk vissza rá, ha a Gróf Buttler 2.0 bebootolt a Nagy-Egeden. Na, de miért olyan sok a se-hal-se-hús rajnai rizling?! OK, értem én, hogy meleg van nálunk, meg a folyóvágta meredek katlan is hiánycikk, de a tisztességes kudarchoz elég lenne az acéltartály + némi maradékcukor. Mink mégis a hordót erőltetjük. Continue reading “Óvakodj a drágábbtól! – rajnai rizlingek”
Gyengém a fehérburgundi, a.k.a. pinot blanc. Az illusztris rokonságot figyelembe véve meglepően periférikus fajta, így arra is pontosan emlékszem, hogy a szerelem ébredése egy rongyosra olvasott 2015-ös Decanter mellékletre vezethető vissza, amelyben külön cikket szenteltek a déltiroli pinot bianco/wiessburgunder-kultusznak. Jó néhány évvel később ebből a magból szökkent szárba a Kellerei Terlan (altoadigéül: Cantina Terlano) vizitünk (a.k.a. a világ legjobb borászati szövetkezete). Continue reading “Mariska – Lucashof Weissburgunder 2020”
Magyarország nem a borvilág Egyesült Királysága, Szeged nem Magyarország Londonja, és a Gourmet Bor&Delikát nem Szeged Hedonismje. Így aztán kissé olyan érzés volt az üzletbe betoppanva egy Soalheirot találni a polcon, mintha a nagyi padlásán lomtalanítva egy szignózott Rippl-Rónai csendéletre bukkannék. Dörzsölgettem a szemem, tapogattam a palackot – nem délibáb. És az árcédulától sem kezdett el forogni velem a világ. Continue reading “Minden borukat meg akarom kóstolni – Soalheiro Praia 2020”
Ha azt mondom, syrah és grenache, erre a többség elismerően bólogat. Ha azt mondom, roussanne és marsanne, a többség zavartan csóválja a fejét. Pedig ugyanannak az éremnek a másik oldala. Ez ugyan tényszerűen igaz, de távolról sem bontja ki a valóság minden részletét. Continue reading “Hogyan szeresd a róni fehéredet?”
Clemens Busch nagyjából a világ legszebb dűlőiben edzi tériszonyát és bár jómaga az árokparti hippi figurára esküszik, a borai kristálytiszták és acélosak. Ha valaki, akkor ő joggal kampányolhatna a “folyékony pala” szlogennel, meg az “őszinte, kőkemény rockkal”, mert nála tényleg semmi nem csorbítja a savak élét. Continue reading “Paladiéta, gyümölcsnap – Clemens Busch Riesling vom Grauen Schiefer 2020”
Szeretnék, és gyakran sikerül is, megfeledkezni arról, hogy a magyar bort mekkora távolság választja el a nemzetközi élmezőnytől. Olykor azonban letaglóz a realitás, és ilyenkor nincs más gyógymód, mint az erőltetett menet az amnéziába. Mint a kisgyerek, aki behunyja szemét, hogy láthatatlanná váljon, én is elhitetem magammal, hogy ha nem írok róla, nem is létezik. Amikor a teszt végén kóstolótársaim nekem szegezték a kérdést: „erről mit fogsz írni?”, gyorsan rávágtam: „semmit”. Végül felülkerekedett bennem a fogyasztóvédő, de részletes elemzést senki ne várjon. Continue reading “Csak a szépre emlékezem – magyar rozé 2020”
Nemrég valahogy a szemem elé került egy régi gomijjós teszt, ahol a szerző arra panaszkodott, hogy a kóstolt sauvignon blanc-okból hiányzik a fajtajelleg. Én igazán megengedőnek gondolom magam ami a lehetségességet illeti, de erre azért felkaptam a fejem. Már hogyan hiányozhatna egy sauvignon blanc-ból a fajtajelleg, amikor minden második fehérborban megvan bármilyen fajtából készült is? Continue reading “Elfelejtett fajták múzeuma – sauvignon blanc”
Most azt képzelem, hogy két nagy fehér fajtánk van, a kéknyelű és a juhfark. Amíg le nem bukunk, ebben a hitben élek. Egyelőre nincs okom az aggodalomra, jól vettük az akadályt az új évjárattal. A 2020-as kéknyelűek is szépek, már amennyire ebből a félősen konzervatív merítésből következtetni lehet. A bátorság határát a beszerzés mindenkori logisztikai és financiális korlátai jelölik ki, esetemben ez három palacknál, két forrásnál és 11 ezer forintnál állt meg. Continue reading “Hálás egynemű – Kéknyelű 2020”
A teszt előtt próbáltam összecsipegetni valamit az évjáratról, sok értelme nem volt. Úgy látszik, Provence-ban is a burgundi meg bordeaux-i sablont használják: vesszőfutás volt az egész vegetációs periódus, de augusztus végén varázsütésre minden jóra fordult, az évjárat kiszabadult a gonosz mostoha fogságából és világszép királylányként pozícionálta magát újra. A meseszerű elemeket lehántva annyit sikerült leszűrnöm, hogy míg 2019-ben az elhízás fenyegetett, addig 2020-ban a véznaság. Continue reading “Rozé deluxe 2021”
You must be logged in to post a comment.