Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
A Dorli Muhr név nekem 2011-ben égett be. Az ő (akkor még Muhr-van der Niepoort néven futó) kékfrankosát keverte Dagadtos nagy burgundi kóstolójába, nem kisebb név, mint egy Clos de Tart után (akkor 240 euro, ma 1000) – az osztrák kakukktojásnak a titánok árnyékában sem volt miért szégyenkeznie. Continue reading “Blaufrankisch for the Burgundy lover – Dorli Muhr kékfrankosai Budapesten”
Ezt a szimpóziumot/kóstolót Magyarországon kellett volna megrendezni. Annak, hogy nem Magyarországon került rá sor, bizonyára számos oka van, én egyiket sem ismerem. Aki szereti a távirati stílust: óriási a fejlődés kékfrankosban és mi is megnyomtuk a hajrát. Continue reading “Együtt talán menni fog – kékfrankos Kogban”
Az elmúlt néhány évben kóstolt, pár tucatra rúgó (nagyrészt saját beszerzés) osztrák kékfrankos felemás érzéseket hagyott bennem. Gyenge borral nem találkoztam, ám érdekessel sem elég gyakran. A többség a nemzetközi stílusként elhíresült irányzat gyermeke volt, mindent – hibát és erényt is – felülíró, (új)hordós köpenybe öltöztetve. Mintha csak a kétezres évek elejét taposnánk. Continue reading “Kortárs blaufrankisch – Prieler és Dorli Muhr”
Pannon rosso. A magyar vöröst én kékfrankosként képzelem el. Nem kizárólagosan, hanem alapértelmezésben. Ahogy sangiovesére vágyom, ha toszkán bort akarok inni. Continue reading “Túl jó hiperbe – Lajvér Szekszárdi Kékfrankos 2019”
You must be logged in to post a comment.