Pannon rosso. A magyar vöröst én kékfrankosként képzelem el. Nem kizárólagosan, hanem alapértelmezésben. Ahogy sangiovesére vágyom, ha toszkán bort akarok inni.
A kékfrankos minden borvidékünkön érdekes és egyedi. Megkülönböztethető, felismerhető, már ha jól van elkészítve. Újfásítás, natúrosítás és egyéb szélsőségeket mellőzve, letisztultan és tisztán, torzításmentesen.
A fajta és a termőhely közvetítésében szerintem most Szekszárd vezeti a versenyt (habár nem is vagyok biztos benne, hogy más borvidék egyáltalán beszállt ebbe a versenybe). Indoklásként az Eszterbauer-, új szériás Heimann- és Sebestyén-borok után immár egy hiperszaküzletekben forgalmazott bort is elő tudok rántani: a Lajvér 2019-es kékfrankost.
Mi más lehetne, mint szekszárdi. Mosolygós, gördülékeny, csupa kedvesség. Érett, édeskés piros gyümölcsei, a kakukkfüves, bőrös tónusokkal olaszosan mediterrán hangulatot árasztanak, az északi, Sopron-Mátra-Eger vonalról aligha találkozunk hasonlóval. Áradó illat és íz, testben könnyed, intenzitásban és zamatban annál nagyobb. Elbűvölő és karakteres, mindene a helyén. 5-6 pont (86-87/100), szerzői kedvenc, best buy, 1500-1800 Ft (Auchan, Spar, Tesco).
You must be logged in to post a comment.