Erős lesz a keret, ez már biztos. Illetve semmi sem biztos, visszatérő félelmem, hogy saját ízlésem ütközik a közével, azaz mi lesz, ha a kóstoló napján derül ki, hogy ami nálam hangrobbanás, az náluk halk cincogás? A „halk cincogás” több, mint metaforikus félelem: a hazai fajták nem éppen gyümölcsbombák, nem kiszínezett görög szobrok, hanem törtfehér márványalakok – jó esetben -, ahol színek nem zavarják az elmélyülést a forma, a felület, a kompozíció élvezetében. Vajon a színes vulgárisnak hat-e majd mellettük, vagy éppen fordítva, az én válogatottam lesz szürke és ingerszegény?
Nem én voltam az ötletgazda, de ha már beleestem a wachaui krédóba, gondoltam ráérősen szétnézek; régen jártam feléjük, ki tudja mikor fogok legközelebb. Annak, hogy kerüljük egymást merőben prózai oka van: kiárazódtam a piacról. Évente egyszer-kétszer előfordul, hogy kicsengetek 30-40 eurót egy palack borért, de nem egy zöldvelteliniért vagy egy osztrák rieslingért.
Oliver Coleman “A magyar Balaton-vidék újjászületése” címmel terjedelmes 
Ez a bor volt a 2023-as Csopaki Kódex Bírálat egyik nagy felfedezése (a másik talán a 
You must be logged in to post a comment.