Magyarország legrégebbi, független borblogja 2005 óta. Ami a szívünkön, az a szánkon.
A harmadik kör – a furmint és környéke területi selejtező – csonka lett volna, egyrészt, a 2024-es Gizella nem érkezett meg időben, másrészt, a Barta KVG-ről logisztikai és anyagi nehézségek miatt lemondtam (#amatőrizmus, inkompetencia, blognyomor). Ezért bevártam a felmentő sereget és a badacsonyi és somlói szabadcsapatok csatlakozásával ígéretes mezőny alakult ki. Más kérdés, hogy nem mindeki hozta a kötelezőt. Continue reading “Magyar fehér válogatott – zárókör”
Erős lesz a keret, ez már biztos. Illetve semmi sem biztos, visszatérő félelmem, hogy saját ízlésem ütközik a közével, azaz mi lesz, ha a kóstoló napján derül ki, hogy ami nálam hangrobbanás, az náluk halk cincogás? A „halk cincogás” több, mint metaforikus félelem: a hazai fajták nem éppen gyümölcsbombák, nem kiszínezett görög szobrok, hanem törtfehér márványalakok – jó esetben -, ahol színek nem zavarják az elmélyülést a forma, a felület, a kompozíció élvezetében. Vajon a színes vulgárisnak hat-e majd mellettük, vagy éppen fordítva, az én válogatottam lesz szürke és ingerszegény?
Egy borbarátommal beszélgetve merült fel az ötlet, hogy tarthatnánk egy osztrák-magyar örökrangadót. Volt már ilyen, valószínűleg nem is egy, a legnagyobb szabású és egyben rémálomszerűen kijózanítóról Ripka Gergely tudósított (adatvesztés miatt, már csak a mandineres beszámolót tudom linkelni), akinek őszinteségét és következetességét azóta is csodálom: gondolom, Tokaj-rajongóként ez felérhetett egy parázson járással kombinált szöges ágyas kempingezéssel, aminek az emléke örökké kísérti és beléhasít minden újabb száraz furmintnak kiosztott 7 pont után. Vagyis a papírforma nem nekünk kedvez, és borbarátom azt mondta, hogy őt nagyon is érdekelné egy ilyen kóstoló, de a magyar oldalt esélytelennek látja, ezért ő csak az osztrák szövetségi kapitányi posztot meri elvállalni. Continue reading “Magyar fehér válogatott – Első kör”
Nem én voltam az ötletgazda, de ha már beleestem a wachaui krédóba, gondoltam ráérősen szétnézek; régen jártam feléjük, ki tudja mikor fogok legközelebb. Annak, hogy kerüljük egymást merőben prózai oka van: kiárazódtam a piacról. Évente egyszer-kétszer előfordul, hogy kicsengetek 30-40 eurót egy palack borért, de nem egy zöldvelteliniért vagy egy osztrák rieslingért.
Oliver Coleman “A magyar Balaton-vidék újjászületése” címmel terjedelmes cikket írt Jancis Robinson oldalára, amihez aztán terjedelmes kóstolási mellékletet csatolt. A szélesen értelmezett Balaton-vidék Zalától a Somlón át Balatonboglárig és Csopakig terjed és Coleman mindenhol talált kedvére való borokat. Az egyenlők között is a legegyenlőbbnek azonban Somló bizonyult, a teszt legjobb bora 17 ponttal és két plusszal a Somlói Vándor pince, Celli-dűlőből szüretelt juhfark-hárslevelű-tramini-olaszrizling-furmint gemischter satz-a lett. (A képen Kis Tamás, a.k.a. Somlói Vándor.) Continue reading “A legjobb balatoni borok”
Elutaztunk a fény városának elővárosába, ahonnan a pezsgést viszik az éjszakába. És a Moselt is érintettük. Minden okom meg lett volna a fényes jó kedvre, de közben apám kórházban feküdt és minél jobban éreztem magam, annál inkább mardosott a bűntudat. Eddig a privát, innen folytatódik a közszolgálat, döntöm a szakajtót. Continue reading “Mindent bele!”
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy lázban égve vártam “Az év borai” összeállítás megjelenését a Decanterben, de legalább figyelmesen átböngésztem, szemben a Wine Spectator Top 100-zal. Flegmaságom fő oka, hogy az állandóan változó koncepciók, jelöltállítók és mezőnyszűkítők miatt semmilyen érdemleges tendenciát nem lehet belőlük kisilabizálni, ráadásul két évtized alatt egyetlen bort sem tudnék felidézni, amit ezeknek a listáknak köszönhetően fedeztem fel és szerettem meg. Amióta Caroline Gilby törzsszurkolónk – vagy lobbistánk – lett, magyarok is rendszeresen felbukkannak az év borai között. A két évvel ezelőtti válogatott kerettaggal alaposan megégettem magam, tavaly pedig egy aszú került fel a listára, az meg nem az én asztalom (Balassa 6 puttonyos Tokaji Aszú “Villő” 2017). Continue reading “Árboctörés – Káli Kövek & Co.”
Amikor megkóstoltam az olaszrizlinget, elcsodálkoztam. Most az aktuális fehérburgundit és a sauvignon blanc-t is megkóstoltam és utálom magamat. Annyira jók voltak, hogy hazafias kötelességem lenne agyonhallgatni őket. Nem szól száj, nem fáj fej. Ha vertyogok, attól jobbak lesznek a magyar borok? Na, ugye. Continue reading “Ebugatta himpellére”
Ez a bor volt a 2023-as Csopaki Kódex Bírálat egyik nagy felfedezése (a másik talán a furmintok kipattintása). Mondanám, hogy belövő bornak indult, de messze túlnőtt a szerepén és a kötelező következmény is elmaradt: nemcsak elsőre tetszett mindenkinek, hanem utoljára is, mivel a sor végén szinte minden zsűritag visszakérte újrakóstolásra. Continue reading “Beröffent az alapbor – Jásdi Hegybor 2022”
Bajban lettem volna, ha arra kell fogadnom, hogy a Wein & Co kezd el előbb móri ezerjót forgalmazni vagy a Bortársaság osztrák olaszrizlinget. Más kérdés, hogy én abba az üres halmazba tartozom, akit magyarként is érdekel az osztrák olaszrizling. Pontosabban, magyarként érdekel csak igazán az osztrák olaszrizling: vajon mit ad hozzá az illír klíma, a meszes márga és az osztrák/szlovén borkultúra kedvenc horvát fajtámhoz? Continue reading “Olaszrizling Ausztriából – Lackner-Tinnacher Welschriesling Südsteiermark 2021”
You must be logged in to post a comment.